| Mobile | RSS

A szakadék felé: Az ellenzék vezető szerint Orbán már idén megbukhat

2021. 01. 02.

Az atv.hu körkérdést intézett kormánypárti és ellenzéki politikusokhoz, amelyben a 2020-as év értékelésére kérte őket, valamint arra, hogy írják meg: mit várnak 2021-től.

Ezúttal Jakab Péter, a Jobbik elnökének válaszait olvashatják.

A Jobbik elnöke szerint 2020-ban mind világpolitikai, mind belpolitikai téren a koronavírus-járvány volt a legmeghatározóbb.

Úgy látja, 2021-ben a kormány legnagyobb kihívása maga az ellenzéki összefogás lesz, de, mint fogalmazott: attól tart, hogy erre a kihívásra a Fidesz nem jobb kormányzással fog válaszolni.

– Mi volt ön szerint 2020 legfontosabb világpolitikai és belpolitikai eseménye?

Mind világpolitikai, mind belpolitikai téren a koronavírus-járvány volt a legmeghatározóbb. A járvány elleni védekezés, a gazdasági károk kivédésének mikéntje megmutatta, kik azok, akik felelős vezetők, és kik azok, aki teljesítmény helyett inkább néphülyítéssel akarnak eredményeket elérni, már ha a hatalom megtartását annak lehet nevezni.

Ez Donald Trumpnak Amerikában nem sikerült, és az a tény, hogy év végére a Fidesz itthon félmillió szavazót veszített, azt jelzi előre, hogy Orbánnak sem fog.

– Kik kerültek ki megerősödve és kik meggyengülve a 2020-as rendkívüli évből?

Ez az év minden országnak súlyos károkat okozott, de nem mindegy, hogy kit milyen állapotban talált meg a válság.

A magyarokat az unió második legszegényebb nemzeteként, alacsony bérekkel és nyugdíjakkal, elhanyagolható, vagy nem létező megtakarítással. A magyar melós és a magyar kisnyugdíjas még gyengébb lett, azok viszont, akik az állam pénzén élősködnek, még erősebbek, legalábbis anyagilag.

Miközben mondjuk egy pincér Mészáros Lőrinc szállodájában elveszítette a munkáját, addig Mészáros közpénzből felújíthatta a hotelt. A tömeges elégedetlenség ugyanakkor társadalmi szinten erőssé teheti a válság veszteseit, az ellenzék összefogása pedig kormányváltó erővé kovácsolhatja őket.

– Min változtat a magyar és általában az európai társadalom berendezkedésében a koronavírus-járvány?

A járvány bebizonyította, hogy Európa nemzetei egymásra vannak utalva, legyen szó az oltás kifejlesztéséről vagy épp a gazdasági károk enyhítéséről.

A magyar kormány ezt sajnos nem ismerte fel, helyette megpróbálta a közös európai válságkezelést önös hatalmi érdekből megvétózni.

Aki a bajban így viselkedik, az óhatatlanul is leleplezi önmagát, egyben világossá teszi, hogy az általa kínált út nem járható. Magyarország csak akkor készülhet fel eredményesen az elkövetkezendő idők válságaira, ha nem elzárkózik Európától, hanem felzárkózik hozzá. Szociálisan igazságos társadalommal, ahol a befizetett adóból nem kevesek gazdagodnak, hanem sokak jóléte teremthető meg.

A vírussal és a válsággal szemben így lesz erős a társadalom immunrendszere.

– Mit vár 2021-től? Mi lesz az új év legfontosabb fejleménye?

KÉRDÉS, HOGY A KORMÁNY EGYÁLTALÁN TÚLÉLI-E A ’21-ES ÉVET

A válság gazdasági hatásai még éppen, hogy csak megjelentek, a kormány pedig ahelyett, hogy kezelné a válságot, mentené a munkahelyeket, minden idők legvadabb Sorosozására készül, amiből viszont nem lehet kenyeret venni, és – ha éhes a nép – hatalmon maradni sem. Mindez maga után vonhatja az ellenzék további erősödését, ami ellen a kormány – teljesítmény hiányában – jogi, pénzügyi, adminisztratív eszközökkel fog fellépni.

– Milyen kihívás előtt áll a magyar kormány és az ellenzék 2021-ben?

A kormány legnagyobb kihívása maga az ellenzéki összefogás lesz. 2020-ban sikerült az ellenzéki összefogás kereteit megteremteni, a közös lista pedig már most vastag százalékokkal veri a Fideszt.

Attól tartok, hogy erre a kihívásra a Fidesz nem jobb kormányzással fog válaszolni – hiszen arra 10 éve képtelen – hanem fehérorosz módszerekkel, mint ahogy a borsodi időközin már elérték jogi eszközökkel, hogy a Jobbik ne tudjon elindulni. Azt viszont ki merem jelenteni: akármilyen és akármennyi trükköt is fog bevetni a Fidesz, mindenre meg lesz a válaszunk.

– Mik a személyes céljai 2021-re?

Legkésőbb 2022-ben végső rohamra indulunk a rezsim ellen. Mindent ennek rendelek alá. Egyetlen célom van: sikerre vinni az ellenzéki összefogást. Ehhez 2021-ben sikeres előválasztást kell lebonyolítani.

A Jobbik elnökeként természetesen azon fogok dolgozni, hogy az előválasztáson minél több jobbikos nyerje el annak a lehetőségét, hogy a Fidesz kihívója legyen az ellenzék közös jelöltjeként. Az előválasztás után ugyanakkor – bárki is nyerje azt meg – mindenhol fel kell sorakozni a győztes ellenzéki jelölt mögé, párthovatartozástól függetlenül.

EGY AZ EGY ELLEN. ÍGY KELL FELÁLLNI A FIDESSZEL SZEMBEN.

atv.hu

forrás.BalraMagyar

Leave a Reply 117 megnézve, 1 alkalommal mai nap |