| Mobile | RSS

Elindult a számmágia: szépségtapasszal egyenesítené ki a halálgörbét a kormány

Gulyás Erika Danó AnnaPublikálás dátuma2021.01.09. 06:00


Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Új megközelítéssel javítana a miniszterelnök a járványstatisztikák megítélésén, de a számok így sem őt igazolják.

„Meg tudjuk mondani, hogy Magyarországon mennyien haltak meg 2020-ban összességében. És azt is tudjuk, hogy mennyien haltak meg 2019-ben. És a kettő közötti különbséget kis korrekciókkal tekinthetjük úgy, az a Covid-áldozatoknak a száma.” – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő péntek reggeli rádiónyilatkozatában. Ennek a számítási módnak szerinte azért van jelentősége, mert a korábbi adatok alapján nehéz volt összevetni a statisztikákat: néhol ugyanis Európában csak azokat rögzítették, akik közvetlenül a Covid miatt haltak meg, másutt viszont, így például Magyarországon, minden fertőzött áldozatot a vírus áldozataként regisztráltak. A december közepéig közzétett halálozási adatok alapján nem mutatkozik nagy különbség a kétféle számítási mód között – legalábbis látszólag. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020 január elseje és december 13-a között 6211-el többen haltak meg Magyarországon mint 2019 azonos időszakában. December 13-án pedig 6965 koronavírus áldozatról tett jelentést az operatív törzs. Csakhogy akad több olyan tényező, amit a kormányfő figyelmen kívül hagyott, de legalábbis nem említett rádiónyilatkozatában. Mindenekelőtt az, hogy csak márciusban jelentették be az első magyarországi fertőzöttet. Márpedig 2020 első két hónapjában – tehát még a járvány berobbanása előtt – 3300 fővel kevesebben haltak meg, mint 2019-ben. Ha ezt figyelembe véve márciustól, tehát az első fertőzött azonosításától vetjük össze az adatokat, akkor már másféle kép bontakozik ki. 2020 március eleje és december 13-a között 9544-el többen haltak meg Magyarországon mint 2019 azonos időszakában. Ehhez képest December 13-án 6965 koronavírus-áldozatot jelentett az operatív törzs. A múlt év eleji adatok kapcsán Katona Tamás, a KSH korábbi elnöke, statisztikus egyetemi oktató lapunk érdeklődésére kiemelte: 2017 és 2019 első negyedéve is kiugróan magas halálozást hozott az erős influenza járványok következtében, ehhez viszonyítva 2020 sokkal jobban indult. – Az egymást követő évek ilyen eltérő halálozása azonban nem meglepő, jellemzően minden második év hoz több áldozatot követelő influenza járványt, ezért korábban a KSH is kétéves halálozási adatokkal dolgozott az eltérések kiegyenlítésére – tette hozzá a szakértő. Egy lapunknak nyilatkozó epidemiológus szerint a tavalyi „többlethalálozásoknak kevesebb mint nyolcvan százaléka lehetett covid halálok, de a különbséget később elemezni kell majd.” A tisztánlátáshoz viszont elengedhetetlen lesz a pontos halálokokat megnevező statisztikák elkészítése, és nyilvánosságra hozatala. A 2020-as halálozási statisztikákat ugyanis sokféle hatás befolyásolhatja: ilyen például az, hogy a korlátozások miatt tavaly kevesebb baleset történt – vagyis ez jótékony hatással volt az összesítésekre. Ugyanakkor ellentétes irányú hatások is akadtak: például az, hogy feltételezések szerint az egészségügy leállítása miatti megfelelő ellátás híján nagy lehet a nem covidos többlethalálozás. Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, nem igaz a miniszterelnök kijelentése, hogy az eltérő statisztikai adatrögzítés miatt nem hasonlíthatók össze a magyar és a nemzetközi halálozási statisztikák, hiszen a megbetegedést és annak szövődményeit, s az elhalálozás tényét mindenhol rögzíteni kell. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) népegészségügyi szakértője kifejezetten veszélyesnek nevezte, „ha egy kormányfő járványügyi szakembernek képzeli magát”, mert – mint mondta – abból ilyen csúsztatások születnek. Mert igaz ugyan, hogy 2020 ismert halálozási adatai sokáig jobbak voltak az egy évvel korábbinál, de októberben 15, majd novemberben már ötven százalékos volt a halottak számának emelkedése, és a magyar adatok nemzetközi összehasonlításban mind a mai napig kifejezetten rosszak. Az utolsó 14 nap mutatói szerint az EU tagállamok és Nagy-Britannia 28-as listáján az új fertőzöttek lakosságszámhoz viszonyított számát tekintve jól állunk, a 22 helyen vagyunk, de halálozásban a 6. helyet foglaljuk el – tette hozzá. Kökény Mihály szerint ezekben a kifejezetten a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható halálesetekben nagy valószínűséggel az egészségügyben dolgozó, intenzíves ellátásra felkészített személyzet létszámhiánya, a szervezetlenség és a magyar lakosság nemzetközi összevetésben is rossznak tekinthető egészségi állapota köszön vissza.

Nő az áldozatok száma

Meghalt 115 beteg, az elhunytak száma így 10 440-re emelkedett. Újabb 2907 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. 5297 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 372-en vannak lélegeztetőgépen.

Középiskolák: marad a távoktatás

Február 1-jéig meghosszabbítják a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a középiskolákban is marad az online oktatás – jelentette be Orbán Viktor. A kormányfő ismertette: eddig 42 549 egészségügyi dolgozót oltottak be. A hétvégén már minden olyan idősotthonban oltanak, amelyben 150-nél többen élnek. Hozzátette: a jelenlegi adatok szerint az idősotthonok lakóinak mintegy 80 százaléka, a dolgozóknak viszont csak 50 százaléka vállalja az oltást. Hangsúlyozta: az oltások biztonságosak és szükségesek, és ha sor kerül rá az oltási tervben, akkor ő is beoltatja magát. A munkanélküliségi adatokról Orbán Viktor azt mondta: a válság előtti állapotnál 26 ezerrel dolgoznak kevesebben, ennyi az elveszített munkahelyek száma – kevés ilyen ország van a világon –, ráadásul “ezt is vissza fogjuk nyerni”. Annak kapcsán, hogy novemberben 26 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint a járvány előtt Katona Tamás, a KSH volt elnöke lapunknak azt mondta: a foglalkoztatási adatokat negyedéves bontásban szokás mérni, így egy kedvező havi eredmény ugyanolyan torzítás, mint egy rossz év után bekövetkezett halálozási visszaesés eredményként való bemutatása, anélkül, hogy lehetne tudni a halál okát.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 58 megnézve, 1 alkalommal mai nap |