| Mobile | RSS

Kubai napfény és az egykori Andrássy-villa kényelme: BM-es feleség, ÁVH-s exférj – Az örökké sikeres „Meruk-klán” nyomában

Vezető képünk illusztráció. Forrás: Fortepan.hu

Folytatjuk médiaátmentős sorozatunkat. Egy olyan – elvileg kétgenerációs – dinasztiát fogunk bemutatni, amely a Rákosi-diktatúrától kezdődően egészen mostanáig meghatározó szerepet játszott és játszik a kultúra, a média és a véleményformálás területén. Az apa, Meruk Vilmos a Néphadsereg tisztjeként futott be példátlanul sikeres karriert, de fia, Meruk József talán rajta is túltett. Ma már inkább az ő neve ismert. Sorozatunk előző részében bemutattuk, hogyan lett Meruk Vilmos a Néphadsereg Szovjetunióban is kiképzett tisztjéből a Nemzeti Színház vezetője, hogy bukása után a visszaemlékezések szerint a Lipótra kerüljön. Most diplomata karrierje következik. Kubába már második feleségével, a BM-es Meruk Vilmosnéval ment ki, akinek első férje ÁVH-s volt. Merukék öt évet éldegéltek a napfényes Kubában, később feleségét nyugdíjazta az állambiztonság (Kubában fizetés nélküli szabadságon volt), a sokat próbált Meruk pedig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének helyettes-vezetője lett, hogy ezután Limába kapjon kiküldetést. Legismertebb gyermeke, Meruk József közben elvégezte a Marxon a nemzetközi kapcsolatok szakot, hogy huszonévesen már Prágából tudósíthasson. Ezután – szintén húszas évei közepén – a Hungexpónál kapott remek állást. És beindult egy apjához hasonlóan elképesztő karrier. Médiaátmentés – sokadik rész.

Előző cikkünket ott hagytuk abba, hogy Meruk Vilmos – a kommunisták egyik jolly jokere – a Nemzeti Színháznál elbukott. Ha hihetünk az összecsengő visszaemlékezéseknek, rövid időre a Lipótra kerülhetett, majd „filozófusként” folytatta. BM-es második felesége feljegyzése szerint

„1964 februártól 1965 szeptemberéig a Színművészeti Főiskola Marxizmus Leninizmus Tanszékének vezető tanára volt. 1965 szeptemberétől a Müvelődésügyi Minisztérium Marxizmus Leninizmus Oktatási Főosztályának a vezetője”.

Tehát a Színművészetin is megfordult – annyi más vonalas ex-bolsevikkel együtt. Ezután – ahogyan a későbbi feleség említette – a Művelődésügyi Minisztérium „Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztályának” a vezetője lett. Ebben a minőségében 1967-ben a Magyar Nemzetben nyilatkozott az egyetemeken folyó „világnézeti oktatás” „korszerűsítéséről”. [Ennek érdektelen, foximaxi részleteit elhagynánk.]

KUBAI ARANYESZTENDŐK

A katonatisztet ezután a diplomácia területére helyezték, a kulcsfontosságú – és nyilván fantasztikus, napsütéses éveket jelentő – Kubába került, ahol Soós Lőrinc elvtársat váltotta „rendkívüli és meghatalmazott” nagykövetként. Ezt 1971 őszén jelentették be a sajtóban.

Tény, hogy ezek a nagykövetségek hírszerzési rezidentúrákként is működtek (ez a baráti országokban is így volt), ahol a BM, illetve az MNVK-2. emberei dolgoztak fedésben. De hangsúlyozzuk: Meruk a maga katonai, politikai hátterével szinte biztosan nem volt hivatalosan beszervezve. A szovjetek oldaláról pedig nincsenek információnk – elképzeléseink persze lehetnek.

A nagykövetek kettős feladatáról sokat elárul a „Feladat-terv”, amelyet még 1969. január 17-én készítettek, és amelyben még Meruk elődje, Soós szerepelt.

„[…] Vezetői engedély alapján 1969. február 1-9-ig terjedő időszak alatt Moszkva-Havanna utvonalon diplomáciai futárszolgálatot teljesitek. […]

Tájékoztatom Soós Lőrinc nagykövet elvtársat az operativ feladatainak főirányairól, a megszervezendő összeköttetési rendszerről és további segitségét, támogatását kérem munkánk eredményesebb végrehajtásához. – Találkozót szervezek >Sasvári< fn. munkatársunkkal, megbizom, illetve felkészitem jövőben társ. rezidensi feladataira. A társadalmi rezidenturát létrehozom, melyhez kapcsolom >Zágoni<, >Szatmári<, >Kovács< fn. munkatársakat és – a Nagykövet Elvtárs bevonásával – megszervezem a folyamatos összeköttetés rendszerét.”

A Soóssal tervezett megbeszélés az állambiztonsági tiszt szerint is sikeres volt: „Jelentés. Budapest, 1969. február 12. […]

Soós Lőrinc nagykövet elvtárssal folytatott megbeszéléseink alkalmával tájékoztattam operativ feladataink főirányáról, az általam megszervezendő társ. rezidentura személyi összetételéről, valamint az összeköttetés rendszeréről. […] Megbeszéléseink során Soós elvtárs részletesen tájékoztatott a kolónia morális, politikai és szakmai helyzetéről, melyen belül értékelte a kihelyezett elvtársak szakmai, politikai munkáját, beilleszkedésük körülményeit, egymáshoz való viszonyukat stb.”

Kubai életkép / Fortepan.hu, ad.: Mészáros Zoltán

Kubai életkép. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Mészáros Zoltán

TIZENKETTŐ BEOSZTOTTBÓL HÉT TITKOSMUNKATÁRS

Az állambiztonsági tiszt ezután felsorolt több, mint tíz titkos munkatársat és egy társadalmi kapcsolatot. Egy, már 1969 decemberében készült javaslatban tovább részletezték a bevethető gárdát (ezek a BM ottani emberei voltak, az MNVK-2. emberei, megnyertjei nem voltak feltüntetve): „Nagykövetség: Beosztottak száma: 6 fő [Ebből] Titkosmunkatárs: 4 fő. Kereskedelmi Képviselet: 6 fő [Ebből]Titkosmunkatárs 3 fő […] A védelmi elháritó feladatokat munkatársaink társadalmi rezidentura szervezésében végzik. Folyamatos összeköttetést a rendszeres – 2 havonként – diplomáciai futár utján a Nagykövet elvtárs bevonásával biztositjuk. […] Derzsi Sándor alosztályvezető.” 

Tizenkét emberből hét titkosmunkatárs – már ebből is látjuk, hogy itt már komoly, képzett, megbizható emberekre volt szükség. Sajnos ez az objektum-dosszié is hiányos, így Meruk elvtárs szóba sem került. Az tény, hogy nagykövetként végül hosszú évekig Kubában dolgozott és a Párt természetesen elégedett volt vele.

Amikor a Néphadsereg agitációs lapja, az Igaz Szó 1977-ben megjelentetett egy nagyobb „riportot” az országról, abban a katonatisztet természetesen agyondicsérték. „Módom volt megfigyelni, hogy hazánk nagykövetét, dr. Meruk Vilmost viszont milyen közmegbecsülés övezi – írta „B. L.” – És nemcsak a kubai vezetők üdvözölték őt régi, meghitt barátként, de a nagyhatalmak képviselői is. Meruk nagykövet, hét havannai évvel a háta mögött csaknem doyennek tűnik közöttük”.

A cikk szerzője B. L., azaz Bokor László, a Munkásőrség őrnagya [a szerző kiléte egy másik, a cikksorozatot bemutató ajánlóból derül ki], a 168 Óra későbbi (kétezres évek) megbecsült „történész-szakújságírója”. Nyilván ennyi hitelt kell adni annak a „közmegbecsülésnek”. Azt, hogy a nagyhatalmak „régi”, „meghitt” „barátként” üdvözölték, még akkor igaz is lehet, ha Bokor a Szovjetunióról írt. [A munkásőr-vezér a Nap TV elindításában is fontos szerepet játszott, erről itt írtunk.]

Még egy doktor és mennyi cím! Dr. Bokor László, a Mafilm stúdió vezetője, Balázs Béla-díjas filmrendező, Rózsa Ferenc-díjas újságíró, országgyűlési képviselő, alapító munkásőr felszólal a munkásőrparancsnokok III. országos tanácskozásának nyitónapján a Munkásőrség Országos Parancsnokságán (1986) / Fotó: MTI

Még egy doktor és mennyi cím! Dr. Bokor László, a Mafilm stúdió vezetője, Balázs Béla-díjas filmrendező, Rózsa Ferenc-díjas újságíró, országgyűlési képviselő, alapító munkásőr felszólal a munkásőrparancsnokok III. országos tanácskozásának nyitónapján a Munkásőrség Országos Parancsnokságán (1986). Fotó: MTI

MERUKNÉ HAZAJÖTT, NYUGDÍJAZTA A BM

Arról, hogy Merukék 1977-ben haza is tértek, nemcsak a sajtó cikkeiből értesülhetünk, de abból az állambiztonsági dossziéból is, amely Meruk Vilmos második feleségének nyugdíjazásával foglalkozik. A BM 1980. május 14-én arról tájékoztatta Karasz Alajos altábornagyot és „Miniszterhelyettes Elvtárs!”-at, hogy egy régi, sokat tapasztalt tiszt hazaérkezik: „dr. Meruk Vilmosné” főhadnagy. A javaslat szerint az alig ötven éves asszonyt nyugállományba helyezik,

„a BM-ben végzett eredményes munkája elismerése mellett”.

Meruk elvtársnő munkaviszonya 1952-től van elismerve.

„1967 óta dolgozik a BM-ben, illetve osztályunkon. (BM III/4. Osztály). 1971. VIII-tól 1977. X-ig férje külszolgálata miatt illetménynélküli szabadságon, külföldön tartózkodott. Ez idő alatt megtanulta a spanyol nyelvet, s hazatérésük után felsőfoku nyelvtudásával szakmai munkáját igen szinvonalasan, nagy szorgalommal végezte. [Hosszú rész törölve.] Nyugállományba helyezését az indokolja, hogy férjét a közeljövőbe ujból kihelyezik külföldre, s igy Meruk elvtársnő is illetménynélküli szabadságot venne igénybe.

Várhatóan mire kiküldetésükből ujból hazatérnek, Meruk elvtársnő már korhatárral nyugdijjogosult lesz. […]” – írta 1980. május 20-án Bruzsa Gábor „r. ezredes”.

Kubai életkép / Fortepan.hu, ad.: Mészáros Zoltán

Kubai életkép. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Mészáros Zoltán

AZ ÁVH-S ELSŐ FÉRJJEL ELVÁLTAK

Az említett „BM. III/4. Osztály” a III. Főcsoportfőnökség „operatív-technikai ellenőrző szerve” volt. Merukné „Minősítési lapján” ezt írták: „[…] Meruk Vilmosné elvtársnő 1967 májusában került alosztályunkra. Előző munkahelye az Állami Népi Együttes volt. […] Az elvtársnő a Belügyminisztériumtól igen eltérő környezetből került hozzánk. Be kellett illeszkednie új környezetébe, megszokni annak sokkal kötöttebb fegyelmét. […]

Idekerülésekor családi körülményei rendezetlenek voltak, és állandó lakással sem rendelkezett. /Szüleitől elköltözött, akikkel – elmondása szerint – összetüzött amiatt, hogy gyermekeit vallásos szellemben igyekeztek nevelni. / Elvált férje feljelentést tett ellene a Fegyelmi Osztályon. A Fegyelmi Osztály a vizsgálatot lezárta, Meruk elvtársnő ellen fegyelmit nem indított.

Az elvtársnő családi körülményeit rendezte, 1968. március 23-án házasságot kötött Meruk Vilmossal, a Népmüvelési Minisztérium főosztályvezetőjével. […] A Próbaidősök számára kötelező vizsgát Meruk elvtársnő >jó< eredménnyel végezte. […]” – írta „Timár Gyuláné” r. százados.

ÖTVENHATBAN ÉSZREVÉTLENÜL ELVEGYÜLT

„Önéletrajz kiegészítésben” Meruk Vilmosné akaratlanul is „megerősítette” első és mostani cikkünket is, felsorolva férje különböző állásait, ahová a Párt helyezte. A dossziéjához csatolt környezettanulmány szerint Merukné [akkor még Dudásné] a forradalom alatt megbújt: […] A meghallgatott személyek Dudásné ellenforradalom alatt tanusított magatartásával kapcsolatoban negativ jelenséget vagy ilyen megnyilvánulást nem tudtak felhozni, emlékezetük szerint Dudásné egész akkori viselkedése arra irányult, hogy >észrevétlenül< elvegyüljön a ház többi lakója között. […]”.

Esküsznek / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Bauer Sándor

Esküsznek. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Bauer Sándor

AZ ÁVH GÉPKOCSIVEZETŐJE MEGÁLLTA A HELYÉT ’56-BAN

A környezettanulmány [azaz a megkérdezett házmester és az erre kapható szomszédok] szerint az asszony első férje egyébként egy tüdőbeteg férfi volt, egy bizonyos Sz. Gyerekük született, de amíg a férj szanatóriumban volt, felesége összeismerkedett Dudás Imrével. Tőle is gyereke lett. Ez a kapcsolat sem működött – a részleteket nyilván nem ismertetjük.

„Feljegyzés […] Dudás Imre volt BM. Dolgozó. […] 1943-ban a Honvédséghez került polgári gépkocsivezetőnek, majd 1944 októberében megszökött és Csehszlovákiában csatlakozott az ottani partizánokhoz. […]

1945-1950-ig a Honvédségnél dolgozott gépkocsivezetőként. 1950-től 1953-ig az ÁVH-nál volt gépkocsivezető, majd az Üdültetési Osztályon tolmács, 1957-től a III/6. Osztályon csoportvezető, illetve csoportvezető-helyettes volt. […] 1964-ben lett leszerelve egészségi alkalmatlanság miatt.

Jelenleg a diplomáciai testületeket ellátó vállalatnál dolgozik. […] Az ellenforradalom alatt megállta a helyét, politikailag megbizható. […] 1967. március 2.”

FUVAROZÓ CSOPORT – EGY KIS LEHALLGATÁSSAL

Egészségi alkalmatlanság – csak találgathatunk. 1964-es leszerelése előtt Dudás tehát a III/6. Osztályon dolgozott [ez elvileg a személyzeti osztály]. A Levéltár jelenlegi vezetőjének, Cseh Gergő Bendegúznak 2014-es tanulmányában még csoportvezetőként szerepelt Dudás, aki 1962-ben aláírta a lenti titkos dokumentumot. Mégpedig az állambiztonság „Fuvarozó Csoportjával” kapcsolatban, amely

„szigorúan titkos állományban végzi a feladatát, az osztályon belül, személyfuvarozást végez különböző intézmények részére, mint pld: IBUSZ Nyugati Osztályának, Kulturális Kapcsolatok Intézetének, MOGÜRT Igazgatóságának, Magyarok Világszövetségének és azon intézmények részére, akik ily módon igénylik a külföldiek fuvaroztatását és ezzel egyben legalizálja az osztály központját, a Reprezentatív Fuvarozó Vállalat fedése alatt működő szervet”.

Dudás munkája és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének említése már csak azért is érdekes, mert 1977-től a KKI helyettes-vezetője éppen a Kubából hazatért Meruk Vilmos lett… Dudás meg később szt-tiszt – legalábbis így is szerepel a Levéltár adatbázisában.

„IZZIG-VÉRIG A MI RENDSZERÜNK NEVELTJE”

Tény, hogy nemcsak a volt férjben, de Meruknéban (a következő irat keltekor még Dudásné) is megbízott a rezsim: „Jellemzés. Dudás Imréné […] Izzig-vérig a mi rendszerünk neveltje. Szinte gyermekfejjel kerül a mozgalomba. Már a Főiskolán pártvezetőségi tag lesz., majd az Együtteshez kerülésétől aktivista, 1958-tól pártvezetőségi tag, 1960-62 között párttitkár. […] 1964-től ismét pártcsoport bizalmi. […]”.

Az asszony dossziéjából kiderül, hogy Merukkal 1968-ban esküdtek össze, akkor, amikor utóbbi éppen főosztályvezető volt a Minisztériumnál. Tény, hogy Merukné karrier- és életlehetőség-szempontból jól választott, Kubába már együtt mentek, 1977-ben pedig Meruk (ahogyan említettük) a KKI-nél folytatta, majd újra kiküldték: ezúttal Limába. Azután nyugdíjazták.

Kubába járni élvezet. Fotó: Fortepan.hu, Mészáros Zoltán

Kubába járni élvezet. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Mészáros Zoltán

A „SZABADÚSZÓ” MOLDOVÁT MERUK VILMOS KUBAI JUTALOMÚTRA VITTE

Meruk Kubába nemcsak új feleségét, de a katpolos Kardos György kedvencét, Moldova Györgyöt is kivitte. Őt persze csak egy időre. Ha valaki megnézi a Kádár-rajongó Moldova régebbi írásait (már amelyek önmagáról szólnak), látni fogja, hogy elég sokat tódít, ferdít, elhallgat. 1989-ben a Tükörben megjelent cikkében saját könyvét reklámozta, amely egy „kubai riportkönyv” volt. Már a bevezető szórakoztató:

„Hogy juthatott el Kubába egy magamfajta szabadúszó író, aki mögött nem állt sem újság, sem más tekintélyes szervezet? Az írószövetség hivatalos utazási keretei szűkek voltak, és ezeken a sovány fókákon többnyire ugyanazok az eszkimók osztozkodtak.”

„Szabadúszó” – írta az a Moldova György, aki a diktatúra egyik szelepe, leginkább támogatott írója, a Magvetőt vezető Kardos kedvence volt. De lépjünk tovább, kiderült, hogy másokkal ellentétben ő hálás lehetett Meruknak:

„Az 1960-as évek elején a Nemzeti Színházat, még a régi, Blaha Lujza téri épületben működött, egy Meruk Vilmos nevű igazgató irányította. Meruk nem kisebb programot hirdetett meg, mint hogy a színház műsorát élő magyar szerzők műveiből állítja össze – a különös dolgot még furcsábbá tette, hogy komolyan is gondolta a szavait.”

[Még élő, párthű írók, ezt elfelejtette hozzátenni.]

MERUK A KÓRHÁZBAN IS MOLDOVA MŰVÉÉRT KIÁLTOTT

Az igazgató sok más »tintenkulival« együtt engem is behívatott, és szerződést kötött velem. Megírtam első drámai munkámat, az „Elloptak egy gyárat” című remekművemet – nyugodtan dicsérhetem, mert mostanra már az utolsó példány is elveszett belőle. Benyújtottam a kéziratot, Meruk elolvasta, aztán behívatott: – Moldova elvtárs, bemutatjuk a drámáját! Vannak egyesek, akiknek nem tetszik – később kiderült, hogy ezen a kifejezésen csak az egész színházat kellett volna értenem –, de én mellette vagyok. […] Büszke voltam rá, hiszen a Nemzeti Színház mégiscsak Budapest első színháza – főleg, ha a Keleti pályaudvar felől jövünk, mint mondta volt valaha Komlós János [ezúttal egy ÁVH-s tűnt fel az anekdotában]. Ám mit ad isten?

Meruk nem bírta a terheket, ideg-összeroppanást kapott – a Nemzeti Színháznak úgy látszik, mindig is magas volt a fajlagos igazgatófelhasználása – és kórházba került. Ellenfelei rögtön átvették a hatalmat, és első dolgaik közé tartozott, hogy holtvágányra állítsák szegény drámámat. Meruk gyakran kiüzent a kórházból: – Azonnal kezdjék el a Moldova-szatíra próbáit”.

A fiatal Moldova György úton Jugoszláviába / Fotó: Fortepan.hu, ad. Hunyady József

A fiatal Moldova György úton Jugoszláviába / Fotó: Fortepan.hu, ad. Hunyady József

KÁDER NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL 

Meruk barátsága később is jól jött: „Jóval később, már az 1970-es évek derekán történt, hogy vágok keresztül a Dorottya utcán, mikor a Kulturális Kapcsolatok Intézete előtt rám köszönnek: – Hogy vagy, Moldova elvtárs? Felnézek: Meruk áll előttem. – Szervusz – mondom neki –, kerestelek a régi helyen, de nem találtalak. Mi lett belőled? –

Nem olvastad? Kineveztek nagykövetnek Kubába. A régi mondás jutott az eszembe: »káder nem vész el, csak átalakul« – de szívből örültem. – Gratulálok. – Köszönöm. Nem volna kedved egy írói tanulmányútra Kubában? Aki ért hozzá, annak ennyi elég, a többieknek pedig hiába is magyaráznám, hogy lesz egy színházi bemutató tervéből kubai riportkönyv?!”.

BM-ES PÓTMAMA A HAVANNAI ÓVODÁBAN

Hát így. A BM-es Meruk Vilmosné („illetménynélküli” szabadságon) mindenesetre Kubában is feltalálta magát: „Szakembereink közvetlen munkáján túl más irányú kapcsolatok is erősítik a két nép barátságát.

A Magyar Népköztársaság nevét viselő középiskola éppúgy, mint a Budapest óvoda, ahol dr. Meruk Vilmosnét, a magyar kolónia nőtanácsának elnökét már »pótmama«-ként tartják nyilván.”

– írta 1975-ben büszkén a Világ Ifjúsága. 

MERUK VILMOSNÉ ASSZONYTÁRS 

Meruk Vilmosnak a BM-es asszony már a második – vagyis a második biztosan – felesége volt. Első felesége hozzá hasonlóan szintén mozgalmárként kezdte, asszonyfronton. Erről a Tiszántúli Néplap is tudósított: „A lelkes hangulatú ülést Meruk Vilmosné, az MDSZ oktatási felelőse nyittota meg” – írták még 1949-ben. Ugyanebben az évben egy debreceni ünnepségről ezt jegyezték meg: „Pünkösd második napján az MNDSz asszonyok ünnepséget rendeznek a Nagyerdőn a Sladron és a víztorony közötti téren. – Finom és olcsó ebédet csinálunk, tésztát sütünk — mondja Meruk Vilmosné asszonytárs”

Az asszonytárs a férjével együtt lépdelt felfelé, öt évvel később már komolyabb pozícióban volt, s így kapott állami kitüntetést: „A Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki Meruk Vilmosnét az MNDSZ Országos Központ osztályvezető-helyettesét”.

Meruknét a Képes Újság 1971-es cikke a „XI. kerületi Hazafias Népfront Nőbizottságának elnökeként” mutatta be, és bár ekkor már elváltak, azért gondolhatunk első feleségére, mert még 1975-ben is férjezett nevét használta [ahogyan – főleg, ha ilyen jól csengő elvtársnév volt – ezt sokan csinálták akkoriban]: „Ünnepi beszédet Újfalusi Sándor mondott, méltatta a nők szerepét a munkában és a családban. Az ünnepi beszéd után Mernék Vilmosné G. Valéria köszönte meg meleg szavakat. Merukné G. Valéria mint az MNDSZ hajdani Győr megyei titkára szólt azokról a változásokról, amelyek a háború befejezése óta átformálták e táj arculatát.”

A híres Búsuló Juhász. Úri környék – úri elvtársaknak / Fotó: Fortepan.hu, ad.:Bauer Sándor

A híres Búsuló Juhász. Úri környék – úri elvtársaknak / Fotó: Fortepan.hu, ad.:Bauer Sándor

MERUK VILMOSÉK AZ EGYKORI ANDRÁSSY-VILLÁBAN

Stefka István korábbi cikkében megírta, hogyan vették el a kommunisták a családja gyárát, majd költöztettek be egy ÁVH-s brigádot a Gellért-hegyi házukba.

Amikor megemlítettem neki, hogy Merukékról írok cikket, rögtön eszébe jutott Meruk Vilmosné az„utcából”. Sok jót nem tudott mondani.

Ami tény: Stefka Istvánék háza a Kelenhegyi út 46/C alatt volt. És most nézzünk meg egy 1980-as pártiratot:

„Meruk Vilmosné nyugdijas 1118 Kelenhegyi ut 42.”

Jó helyen éldegéltek. A Kelenhegyi út 42. szám alatt található villa eredetileg Andrássy Imre grófé volt. Az 1929-es telefonkönyvben még az ő nevén szerepelt: „Andrássy Imre gróf nagybirtokos, 1. Kelenhegyi-út 42.”

KÉZRŐL-KÉZRE JÁRT, AZTÁN JÖTTEK A SZOVJETEK

Egy három évvel későbbi, 1932-es cikkből kiderül, hogy a „Kelenhegyi út 42. számú egyemeletes gróf Andrássy-féle villát eladták 100.000 pengőért a Volonte automobil rt-nak”. Az üzletet a Nemzeti Újság is megírta: „Gróf Andrássy Gyuláné I., Kelenhegyi ut 42. ez. ingatlanát eladta a Volante Automobil Kereskedelmi Rt.-nak 100.000 pengőért”.

Nem sokkal később a szovjetekhez kerülhetett: „Villát vásárolt a szovjetkövetség a Gellért-hegyen. A szovjet követség, amely eddig a Bajza-uctában bérelt hivatalos helyiséget, mint értesülünk, most villát vásárolt Budán. Megvette a Kelenhegyi-út 42. számú kétemeletes villát, amelyhez gyönyörű park is tartozik. A régi tulajdonos gróf Andrássy Imre volt” – írta a 8 Órai Ujság (1936. március 12-én).

Ezután a japánoké lett, 1938-tól már a japán követség épületeként említgették. „A japán kormány a bécsi japán követségnek Budapestre történt át helyezése kapcsán úgy intézkedett, hogy az eddigi budapesti tiszteletbeli japán konzulátust, november végével megszünteti. December 1-től a konzulátusi teendőket már a japán követség látja el (Budapest XI, Kelenhegyi út 42).”

Illusztráció. 1958, Kelenhegyi 43 / Fotó: Fortepan.hu, Bauer Sándor

Illusztráció. 1958, Kelenhegyi 43 / Fotó: Fortepan.hu, Bauer Sándor

Ez egészen 1945-ig így maradt. „Sötét este értem vissza a századkörletbe – írta Kalászi György: Harcoltunk Budáért című 1960-as visszaemlékésében. – Az éjszaka viszonylag csendben telt el. Hajnalban (febr. 11.) megkaptuk a parancsot a további előnyomulásra. A Somlói út és Kelenhegyi út között elterülő parcellákat kellett megtisztítanunk.

Ennek az előnyomulásnak során foglaltuk el többek között lendületes rohammal a volt japán követség épületét is, kiűzve belőle a németeket. Nem sok terük volt már és nem tudom miben bízva húzódtak még mindig egyre feljebb a hegyen.

A Várhegytől — a másik nagy ellenállási helytől — már teljesen el voltak vágva és ott sem lehetett semmi reményük. A követségi épületet megtisztítva, meg kellett várnunk a szomszéd alegységek felfejlődését. A várakozás során sokat beszélgettünk Pávellel. Jól derültünk zamatos orosz akcentussal kiejtett magyar szavain és igaz jó barátnak ismertük meg.”

Hogy ezután hogyan kerültek ide Merukék, csak sejthetjük: nyilván akkor, amikor feljöttek Győrből Budapestre és még inkább beindult Meruk Vilmos kommunista káder-karrierje.

Az biztos, hogy Meruk Vilmos leghíresebb (vagy inkább hírhedtebb) gyermeke, Meruk József is az egykori Andrássy-villából tekinthetett le Budapestre. 
Meruk József az újságíróbálon. 1997 / Fotó: MTI

Meruk József az újságíróbálon. 1997 / Fotó: MTI

MERUK JÓZSEF FELEMELKEDÉSE 

Meruk Vilmos első felesége 1991-ben halt meg, erről a Népszabadság tudósította az olvasókat: „G. Valéria (Meruk Vilmosne) 1991. december 6-án, élete 71. esztendejében elhunyt”.

A G. Valéria név említése cikksorozatom szempontjából azért fontos, mert az Opten céginfója szerint így hívták antihősünk, Meruk József édesanyját.

Az egykori moszkvai tudósító, majd későbbi MSZP-s káderről egyébként kevés életrajzi adat lelhető fel. Az egyik őt bemutató méltató cikkben ezt írták:

„1948-ban született Győrben. Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte”.

Nem meglepő módon a nemzetközi kapcsolatok szakon”. „Az 1948-ban született Meruk József 1971-ben végzett az (akkor még) Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán. A spanyolul, németül és oroszul felsőfokú szinten beszélő, sokfelé járt és sokat tapasztalt Meruk közgazdasági végzettsége mellé újságírói végzettséget is szerzett a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél, a köztisztviselők számára kötelező közigazgatási szakvizsgát pedig 2004-ben rakta le. Szakmai pályafutását a Magyar Távirati Iroda (MTI) külpolitikai főszerkesztőségén kezdte gyakornokként” – írta róla a Kreatív.

PÁR CIKK, AZTÁN JÖTT A NAGY DOBÁS: A HUNGEXPO

Meruk József Chiléről szóló írásaival tűnt fel a sajtóban 1972-ben („Szélsőbal támadás a Népi Egység ellen” – Veszprémi Napló); „Támadás balról” – Fejér Megyei Hírlap), 1973-ban pedig mint az „MTI kiküldött tudósítója” Prágából jelentkezett (Népszava). Alig huszonöt évesen. Közben „műfordítóként” is felfedezték, ugyanebben az évben A Hét közölte Pablo Neruda Zsarnokok című versének fordítását. A Kisalföldben ő maga búcsúztatta az 1973-ben meghalt kommunista költő-mozgalmárt: „Rabként halt meg a latin-amerikai kontinens jelenkori irodalmának legkiemelkedőbb alakja, irodalmi Nobel-díjas, nemzetközi Lenin-békedíjas, a fasiszták által meggyilkolt dr. Salvador Allende elnök közeli barátja, a Chilei Kommunista párt Központi Bizottságának tagja, aki három és fél évtizeden át küzdött a chilei forradalmárok pártjában.”

[Szép kis huszadik századunk: az egyszerre megkapott Lenin- és Nobel-díj…]

Meruk József még szintén 1973-ban a Nemzetközi Szemlében a később „liberális újságíróvá” fejlődött Szalay Hannával közölhetett közös összeállítást a chilei helyzetről „Ellenforradalom a Népi Egység ellen” – címmel. Majd jött karrierje első nagy dobása – a Hungexpohoz került. 

Folytatjuk.

fecsegoe.eu/PestiSrácok

Leave a Reply 178 megnézve, 1 alkalommal mai nap |