| Mobile | RSS

Magánnyugdíj! Bíróság előtt kell felelniük, hova tűnt a pénz!

KÖZÉLETFrissítve: 2021 jan 22.

Megosztás

Mindenki tudja, hogy miként kényszerítették bele az embereket, hogy a feladják a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikat 2011-ben.

A módszer tipikusan a hatalommal való visszaélés esete volt, amikor is a magánvagyont úgy államosították, hogy az jogilag ne legyen államosítás. Csak éppen aki nem szerződött vissza, az teljesen lehetetlen körülmények között találta magát. A köznyelv ezt egyszerűen zsarolásnak nevezi.

Persze megpróbálták jó színben feltüntetni a dolgokat, és még politikai nyilatkozatot is tett kétharmados többséggel,az emberek megnyugtatására.

Ebben a következők szerepeltek:

parlamenti határozat

Önök szerint ebből mi valósult meg? Jól gondolják, semmi. Pedig minden törvényalkotási eszköz a Fidesz kezében volt, ami ahhoz kellett volna, hogy a végrehajtáshoz szükséges törvények megszülettek. Azóta tartja magát a mondás, “Védjen meg téged a Selmeczi Gabriella!”, aki mint tudjuk, nyugdíjvédelmi biztos volt.

2018. január 03. napján dr. Tóth Bertalan szocialista képviselő, írásban kérdezte Matolcsy Györgyöt:

 „Tartozik-e az állama korábbi magánnyugdíjpénztár tagoknak 2826,1 milliárd forinttal?”

Matolcsy válaszlevelében a következőt jelentette ki:

Tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége ennek az összegnek, a kilépett magánnyugdíjpénztári tagokra ugyanazok a társadalombiztosítási nyugdíjszabályok vonatkoznak, mint azokra, akik sohasem léptek be magánnyugdíjpénztárba.”

korózs lajos sajtótájékoztató

Korózs Lajosnak ekkor lett elege, és a mai napon sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelenti Orbán Viktort, Matolcsy Györgyöt és Selmeczi Gabriellát, és kéri az ügyészséget, hogy állapítsa meg a hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés, csalás, hűtlen kezelés tényállását, és folytassa le az ügyben a nyomozást.

Forrás: pestibulvar.hu

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 50 megnézve, 1 alkalommal mai nap |