| Mobile | RSS

Vargát elüldözték, Albertet lejáratták, Novákot beszervezték – Kádárék gyűlölete és az Európa-hírű Ferencváros szétverésének története

Rákosiék szétverték, elvették a nevét és a színeit. Kádárék már finomabb, agyafúrtabb módszerekkel dolgoztak a Ferencváros ellen. Már 1960-ban elhatározták, hogy középszerűvé teszik: ezt ki is mondták egy MSZMP-ülésen. Meg is történt: Albert Flóriánt előbb szabadjára engedték, aztán lejáratták, Varga Zoltánt elüldözték, a fantasztikus edzőnek, Lakat Károlynak is mennie kellett, másokat – köztük Novák Dezsőt – pedig beszerveztek, így tették tönkre morálisan. A diktatúra ismét győzőtt: az 1965-ben még Vásárvárosok Kupa-győztes Fradi a hatvanas évek végére szétesett, a rendszerváltásig mindössze egyszer nyert bajnokságot. Mindössze egyszer. Borsi-Kálmán Béla történész játékosként együtt futballozott Albertékkal, ott volt, látta az egészet. Vele beszélgettünk. 

A Pesti TV Hálózat című műsorának csütörtöki adásában Borsi-Kálmán Béla történésszel, egykori diplomatával beszélgettünk, aki nem mellesleg a Ferencváros játékosa volt. Alberték mellett. Tanúként látta, hogyan verték szét a Fradi legendás, 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatát Kádárék, állambiztonsági, hatalmi eszközökkel. Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie addig, hogy mindezt meg is írja. Borsi-Kálmán 2019-ben jelentette meg Az Aranycsapat és ami utána következik – Adalékok a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetéhez a futball tükrében című művét, amely korábbi munkájának átdolgozása és folytatása. És amely labdarúgásunk – álláspontja szerint 1954-től tartó – hanyatlásáról szól. 

Borsi-Kálmánt egy 1969-es meccstúrán dorongolta le Albert Flórián, amiért könyvet olvasva készült az egyetemi vizsgájára. Pár évvel később végleg abbahagyta a futballt: úgy látva, nincs keresnivalója ebben a közegben. Szerinte Albert Flórián és nagy „nemezise”, Varga Zoltán is áldozat volt, ahogyan Novák Dezső is, aki sohasem tudott megbirkózni azzal, hogy játékostársairól kellett jelentenie. A történész szerint ezért is támadta meg a halálos kór később… Arra is kitértünk, hogy Vargának nem Alberttel volt baja, hanem a Kádár-rendszerrel, a profizmus hiányával, az igazságtalansággal.

GÁSPÁR: KÖZÉPSZERŰ KELL TENNI A FERENCVÁROST

Műsorunkban felidéztük, hogyan beszélt az MSZMP vezető kádere, Gáspár Sándor arról, miért kell középszerűvé tenni a Ferencvárost, amelyet sem Kádár János, sem a többi kommunista nem szeretett. Finoman szólva…

 Az „egyesület szétszedésének múltban alkalmazott módszerei nem váltak be”, a „sportclub értékeit átmentve az egészet középszerű szintre kell helyezni, az ott dolgozó kommunistákkal egyetértésben, hosszútávlati, szisztematikus munkával”

– mondták ezen az 1960-as ülésen.

Végül sikerrel is jártak: Varga Zoltán – valószínűleg állambiztonsági asszisztenciával – disszidált, Albert Flóriánt lejáratták, majd belehajszolták egy sérülésbe, a sikeredző Lakat Károly is elment a csapattól, nem beszélve Novákról, akit beszervezésével erkölcsileg tönkretettek. Az eredmény: az 1965-ben még VVK-győztes Fradi 1969 után mindössze egyszer nyerte meg a bajnokságot a rendszerváltásig. Ismételjük csak el: egyetlen egyszer. 

„Vagyis lépni kell(ett)… – írja könyvében Borsi-Kálmán Béla. – Mert minden más titkosszolgálati szemszögből „operatív feladat“ volt csupán, az ügynökök már rég összehordták a bizonyító anyagot.

Az állandósuló „figyelőztetés”, a többi csapatnál jóval szigorúbb állambiztonsági ellenőrzés és – most már tudjuk – a szerves titkosszolgálati beépülés, amely aztán a kulisszák mögött elvégezte a maga romboló munkáját. Az új elgondolás pedig, mint föntebb olvashattuk, legalább 1960 óta készen áll. A többi szimpla ’technikai kérdés’, taktika, stratégia, időzítés, manipuláció, szakma. 

Hiszen, gondoljuk csak meg: hogyan lehet egy egészen kitűnő, világ- és Európa-klasszisokkal telitűzdelt csapatot a legegyszerűbben „középszerűvé tenni”?

Vajon nem oly módon-e, hogy három legfontosabb pillérét: az edző-stratégát, az aranylabdás világsztárt és a feltörekvő ifjú klasszisjelöltet egyaránt kiiktatjuk? Lehetőleg egyszerre, egyidejűleg? Vagy, kicsit taktikusabban, egyiket a másik után? Ha másképp nem megy, egymás ellen uszítva őket? 

Varga és Albert / Forrás: Arcanum.hu

Varga és Albert / Forrás: Arcanum.hu

NÉGY LEGYET EGY CSAPÁSRA

S ami még cinikusabb cselekedet: Albert mellett a csapat másik legsikeresebb játékosát, Novák Dezsőt is tudtán kívül bevonva az „operatív műveletbe”, egyszersmind őt is erkölcsileg megsemmisítve?

Másképp fogalmazva: négy legyet egycsapásra! Én nem tudom, létezett-e egyáltalán ez az ördögi terv, vagy csak a hálózati logika folyománya volt, de ha igen, le a kalappal a kiagyalója vagy sugalmazói előtt! Mármint a hatékonysága tekintetében. Mert most már, ennyi év után, talán óvatosan azt is leírhatjuk: a titkosszolgálati főnökök és ügynökeik, felsőbb utasításra 1966 és 1969 között „a sportkörben dolgozó kommunistákkal együtt” –„okos politikai összmunkával” – mondhatni teljes sikerrel „hárították el” a magyar futball három akkori legnagyobb tehetségét: az edzőstratégát, Lakatot és – egymás ellen is kijátszva, majd szoros egymásutánban ellehetetlenítve, kikapcsolva őket is – a két világklasszist: Albertet és Vargát!

Ráadásul úgy, hogy egyikük sem tudott róla… De, hogy ez milyen katasztrofális következményekkel járt a Ferencvárosra és az egész magyar labdarúgásra, sőt az egyetemes magyar sportmozgalomra és közéletre nézve, úgy hisszük nem kell külön is hangsúlyoznunk!”

Fenyvesi, Vitray és Albert / Fotó: MTI

Fenyvesi, Vitray és Albert / Fotó: MTI

SIRALMAS LÁTVÁNYT NYÚJTOTTAK 

Természetesen kitértünk arra is, hogy “Nemere” lebukása, majd Novák Dezső beismerése mennyire osztotta meg a csapatot. Borsi-Kálmán könyvében leírt egy nagyon érdekes, jobbára ismeretlen epizódot. Azt, amikor a Novák-ügy kapcsán a két egykori világklasszis, Albert és Varga leült, hogy átbeszéljék az egészet. 

„Erre a gyanúmra is van egy sokatmondó történetem: Varga Zoli […] „Nemere” gyónását követő napokban, tehát valamikor 2004 októberében Albert Flórián telefonon felhívta (!) s randevút kért tőle!

Ez meg is történt: Tichy Lajos hajdani törzshelyén, a Kolozsi-tér környékén fekvő Csilla Presszóban találkoztak, s életükben talán először, de biztosan utoljára őszintén átbeszélték a történteket. S csodák csodája, szinte mindenben egyetértettek! Ez is arra vall, hogy a két sérült lelkű, túlfeszült férfi nem volt eleve ellenséges egymással, hiszen, ha valaki tisztában volt vele, mit ér futballistaként a másik, akkor leginkább ők ketten voltak azok!

Mintha minden rendben lenne / Forrás: Arcanum.hu

Mintha minden rendben lenne / Forrás: Arcanum.hu

Hátha még ha tudták volna, hogy mindketten, sőt a szintén élete legjobb formáját futó edzőjükkel együtt ugyanazon ’koncepció’ kárvallottjai és áldozatai!

Tény viszont, hogy egy 1968. január 8-i titkosszolgálati jelentés szerint Lakat 1968 januárjában maga is beismeri, hogy az Albert–Varga konfliktus elmérgesedőben, a csapat belső kohéziója pedig – épp emiatt (is) – gyengülő félben van. Olyannyira, hogy a szóbanforgó „Kőműves”-raport szerint, amikor az FTC Liverpoolba utazott maga Kalmár István elnök szólítja fel Lakatot január 7-én a Ferihegyi repülőtéren, hogy – idézzük – „próbálja [meg] ezt a szétvert bandát összerázni”, mert „igen siralmas” látványt nyújtanak.”

A VARGA ELLENI ÁLLAMBIZTONSÁGI, MAJD TITKOSSZOLGÁLATI AKCIÓK

Sohasem tudjuk meg, mi történt volna, ha Varga Zoltán nem megy el, ha a Fradit nem verik szét – de ez már egy párhuzamos világ, egy párhuzamos történelem. Varga Zoltán disszidálásáról és lejáratásáról itt írtunk, arról, hogy H. Iván vezetésével hogyan járatták le a kilencvenes évek közepétől, arról meg itt. Kollégánk, Kovács Attila három-részes Varga portréja pedig itt és itt és itt olvasható. Facebook hozzászólások

fecsego.eu/PestiSrácok

Leave a Reply 173 megnézve, 1 alkalommal mai nap |