| Mobile | RSS

Amerikából állítják: Biden Orbán megbuktatására készül///They claim from America: Biden is preparing to overthrow Orbán

Írta Altruista -2021-02-16    

Orbán Biden

A kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjút a konzervatív Hudson Intézet programigazgatója.

John Fonte szerint hiába bukott meg Donald Trump, az amerikai konzervativizmus már soha nem lesz olyan, mint előtte volt. Mint fogalmazott:

“TRUMP MOST ELMENT UGYAN, DE ÁTADTA MÁSOKNAK A ZÁSZLÓT. (…) TRUMP TÁVOZÁSA KÉTSÉGKÍVÜL VISSZALÉPÉST JELENT, DE A REPUBLIKÁNUS PÁRT IDŐKÖZBEN MEGVÁLTOZOTT.”

Fonte a trumpi fordulathoz hasonlította a mostani magyar politikát is, ami szerinte – Kína megítélésének kivételével – az amerikai konzervativizmushoz illeszkedik.

Épp ezért nem is meglepő a programigazgató szerint, hogy – mint fogalmazott – az Orbán-kormány a Biden-adminisztrációtól

“CSAK A LEGROSSZABBRA SZÁMÍTHAT”.

Fonte egyenesen azt állította a Magyar Nemzetnek, hogy Bidenék

“BE AKARNAK AVATKOZNI A MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÁSOKBA IS, PÉNZT ADNAK A FIDESSZEL SZEMBEN ÁLLÓ CIVIL SZERVEZETEKNEK, ÉS ÖSSZEDOLGOZNAK A MAGYARORSZÁGI ELLENZÉKKEL. (…) MEGPRÓBÁLJÁK ALÁÁSNI ORBÁNT OLYAN ÉRVEKKEL, HOGY TOTALITÁRIUS, TEKINTÉLYELVŰ.”

Az új amerikai nagykövet esetében is arra számít, hogy a teljes ellentettje lesz David Cornsteinnek. Mint fogalmazott: olyan “liberális internacionalistát” fognak küldeni, aki “jól megtalálja a hangot az Orbán-ellenes civil szervezetekkel”.

fecsego.eu/PestiBulvár

They claim from America: Biden is preparing to overthrow Orbán
20 February 2021 | post Constitutional Court, Current News, Events, Court of Justice of the European Union, Court / Prosecutor’s Office / Szeged Judgment Board, Blog of Father Dr. Benyik, Pictures of Life / Tabloid, EU Press Room, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering News, Editor-in-Chief blog, HITA, Disaster Management, Public Life, Culture, Hungarian Helsinki Committee, Nav, nébih, Police News, Szeged Tribunal, White House
Posted by Altruista on -2021-02-16

Orbán Biden
The program director of the conservative Hudson Institute gave an interview to the pro-government Hungarian Nation.

According to John Fonte, despite the failure of Donald Trump, American conservatism will never be the same as it was before. As stated:

“TRUMP NOW WAS THE SAME, BUT HANDHING THE FLAG TO OTHERS. (…) TRUMP’S DEPARTURE DOUBT MEAN A RETURN, BUT THE REPUBLIC PARTY HAS CHANGED IN THE SINCE

Fonte also likened the current Hungarian policy to the trump card, which, in his opinion, fits American conservatism, with the exception of China.

Therefore, it is not surprising, according to the program director, that, as stated, the Orbán government from the Biden administration

“ONLY THE WORST CAN EXPECT”.

Fonte directly told the Hungarian Nation that they were Biden

“THEY ALSO WANT TO INTERVENE IN THE HUNGARIAN ELECTIONS, TO GIVE MONEY TO CIVIL ORGANIZATIONS OPERATING FIDES, AND TO WORK WITH THE HUNGARIAN OPPOSITE. (…) ATTEMPT TO UNDERSTAND ORBAN WITH ARGUMENTS THAT IT IS TOTALITARY, AUTHENTIC. ”

He also expects the new U.S. ambassador to be the complete opposite of David Cornstein. As he put it, they will send a “liberal internationalist” who “finds a good voice with anti-Orbán NGOs”.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 228 megnézve, 1 alkalommal mai nap |