| Mobile | RSS

Káoszba fulladhat Grúzia

Káoszba fulladhat Grúzia

Gál MáriaPublikálás dátuma2021.02.24. 11:00


Fotó: VANO SHLAMOV / AFP or licensors

Néhány órával az új miniszterelnök és az új kormány beiktatása után a grúz rendőrség kedden délelőtt lerohanta a legnagyobb ellenzéki párt, az Egyesült Nemzeti Mozgalom (UNM) székházában magát elbarikádozó Nika Melia pártelnököt és az őt védelmező 20 embert.

Az ellenzéki vezér mentelmi jogát múlt kedden vonta meg a grúz parlament, szerdán a tbiliszi bíróság azonnal elrendelte őrizetbevételét arra hivatkozva, hogy nem fizette meg teljes egészében a 40 ezer laris (3,6 millió forint) óvadékot, amelyet a parlament 2019. június 20-21-i ostromával kapcsolatban rendelt el egy bíróság korábban. A 41 éves Meliat azzal vádolják, hogy ő szervezte meg Tbilisziben az erőszakos tüntetéseket 2019. júniusában. Amint arról a Népszava is beszámolt, a bíróság döntése elleni tiltakozásképpen lemondott Giorgi Gakharia miniszterelnök, jelezve, véleménye szerint az ellenzéki politikus őrizetbe vétele az országban amúgy is dúló politikai válság eszkalálódásához, a társadalmi megosztottság mélyítéséhez vezethet, ami a jelen körülmények között veszélybe sodorja a járványkezelés sikerességét és komoly kockázatot jelent az ország gazdasági fejlődésére nézve is. Gakharia annak ellenére állt ki legnagyobb ellenfele szabadsága mellett, hogy a grúz ellenzék, Meliaval és pártjával az élen, bojkottálja a parlament munkáját, mert nem ismerik el legitimnek a tavasz őszi választásokat így nem tekintik legitimnek a kormányzó Grúz Álom párt kormányát sem. Melia letartóztatásáról múlt héten lemondott a rendőrség, hét végén tömegek követelték a Grúz Álom távozását a hatalomból. A parlamenti többség azonban új miniszterelnököt jelölt és hagyott jóvá, a tisztséget egyszer már, 2013-2015 között betöltő Irakli Garibashvili személyében. A 11 tagú új kabinetben 9-en az előző kormány tagjai is voltak, ők nem követték Gakharia példáját. Az új miniszterelnök, Garibashvili beiktatása után azonnal egyértelművé tette, nem szándékozik kesztyűs kézzel bánni ellenfelével, aki, mint fogalmazott, „nem fog megmenekülni az igazságszolgáltatás elől. Parlamenti beszédében azt hangsúlyozta, hogy kötelező a párbeszéd az ellenzékkel, de a hatóságok „nem fognak szóba állni bűnözőkkel és forrófejű emberekkel, akik meg akarják semmisíteni Grúziát”. Az új kormányfő irányultságát egyértelműen jelzi az az állítása is, hogy szerinte az ellenzék radikális részének „célja hasonló az oroszországihoz, amely a destabilizációban érdekelt”. A még mindig csak 38 éves Garibashvili 2012-ben tűnt fel a grúz politikában Bidzina Ivanishvili oroszpárti államfő, egyben az ország elsőszámú oligarchája és a Grúz Álom párt megalapítójának kedvenceként. Az elnök által „szeretett gyermekének”, a letartóztatott Melia által viszont „az elnök bábjának” nevezett Garibasvili 29 évesen lett először Grúzia miniszterelnöke.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 109 megnézve, 1 alkalommal mai nap |