| Mobile | RSS

Pártok-LMP Koronavírus – LMP: összeomlás szélén a szociális szektor



    Budapest, 2021. március 14., vasárnap (MTI) –

A szociális szektor az összeomlás szélén áll a “megalázó bérszínvonal” miatt – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

    Ungár Péter hangsúlyozta, sok szociális dolgozó gondolkodik munkahelye elhagyásán, miközben jelenleg is rengeteg betöltetlen álláshely van.
    Ezen a helyzeten csak béremeléssel, bérrendezéssel lehet segíteni. Az LMP 2022-es kormányra kerülése esetén érdemben növelné a szociális szektorban dolgozók bérét, amely így megközelíthetné az egészségügyi dolgozókét – fejtette ki az ellenzéki politikus.
    Kiemelte, a szociális szektorban dolgozók – az egészségügyi ágazat mellett – a lehető legtöbbet tették, hogy a legkevesebb áldozata legyen a koronavírus-járványnak, miközben a háromnegyedük a garantált bérminummal megegyező összeget keres, és semmilyen extra juttatást sem kaptak pluszmunkájukért.


fecsego.eu/MTI

Leave a Reply 85 megnézve, 1 alkalommal mai nap |