| Mobile | RSS

Pártok-MSZP Koronavírus – MSZP: vissza nem térítendő támogatásokkal segítsék a vállalkozásokat!



    Budapest, 2021. március 14., vasárnap (MTI)

– Az MSZP vissza nem térítendő támogatást és a hitelmoratórium meghosszabbítását követeli a mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítésére – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
    Szakács László hangsúlyozta, a kormánynak nem hitelt kellene kínálnia a magyar vállalkozásoknak, hanem vissza nem térítendő támogatásokat, hiszen arra van elegendő forrás.
    “Miért csak a Mészárosnak meg az oligarcháknak jár vissza nem térítendő támogatás?” – kérdezte a szocialista politikus.
    Kiemelte, az MSZP arra is felszólítja a kabinetet, hogy mindaddig hosszabbítsa meg a júliusban lejáró hitelmoratóriumot, amíg a vállalkozások teljes biztonsággal ki nem tudják fizetni az eddig felvett hiteleket.
    Szakács László emellett azt javasolta, hogy az adóhivatal ne most ellenőrizze a talpon maradt vendéglátóhelyeket. A nagyvonalúság ebben a helyzetben valószínűleg munkahelyeket, vállalkozásokat menthet meg – tette hozzá.


fecsego.eu /MTI
 

Leave a Reply 123 megnézve, 2 alkalommal mai nap |