| Mobile | RSS

Erdő Péter gyermekvédelmi felelőst nevezett ki egyházmegyéjében

A papképzésben ezentúl külön tantárgy lesz a gyermekvédelem, a püspöki konferencia pedig gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezését tervezi a katolikus iskolákban.

2021. március 17., 10:35

Szerző: 168/444

Jelentős, az ország összes katolikus iskoláját érintő gyermekvédelmi intézkedést is bejelentett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, nem egészen egy hónappal azután, hogy névvel és arccal vállalta a történetét egy pap áldozata, akit az érsekség vezetői jelentettek fel zaklatásért – írta a 444.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapján olvasható közlemény főbb pontjai:

  • Erdő Péter általános gyermekvédelmi felelőst nevezett ki egyházmegyéjébe;
  • a papképzésben mostantól külön tantárgy lesz a gyermekvédelem,
  • a püspöki konferencia pedig „gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezését tervezi a katolikus köznevelési és szakképző intézményekben”.

 „A gyermekek védelmének ügye az élet minden területén egyre nagyobb jelentőséggel bír, minden közösségnek, és különösen az egyháznak kiemelt felelőssége van a rábízott gyermekekkel kapcsolatban” – mondta Erdő Péter. 

Erdő Péter Gájer Lászlót, a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottságának egyházi tagját nevezte ki általános gyermekvédelmi felelősnek. Feladata, hogy összefogja és továbbfejlessze a gyermekvédelmi munkát az egyházmegyében – többek között világi szakemberek bevonásával a megelőzést és a szemléletformálást elősegítő további programokat és képzéseket indítson.

Szentmise Árpåd-håzi Szent Margit emlÊkÊre a Margitszigeten

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek érkezik az ünnepi szentmisére, amelyet Árpád-házi Szent Margit emléknapjához kapcsolódóan mutat be a margitszigeti domonkos kolostor romjainál 2017. január 15-én. A katolikus egyház január 18-án ünnepli Szent Margit halálának (katolikus megfogalmazás szerint: égi születésnapjának) évfordulóját. Mellette Gájer László, az Esztergom–budapesti Főegyházmegye érseki titkára (j).Fotó: MTI | Mohai Balázs

„Szeretnénk a gyermekvédelem területén megkezdett úton továbblépni, a megelőzésre, a szemléletformálásra és a közös gondolkodásra is nagy hangsúlyt helyezve, hogy az egyház kötelékében dolgozók minél jobban értsék és érezzék ennek a problémának a jelentőségét” – mondta Gájer, aki szerint a cél, hogy a már felállított gyermek- és ifjúságvédelmi rendszereket továbbfejlesszék, illetve új programokat és képzéseket is indítsanak.

A közlemény szerint „bővítik a gyermekvédelemi témájú képzést az Esztergomi Szemináriumban, így ez a terület a következő tanévtől rendes tantárgy keretében kap helyet a kispapképzésben, valamint már a mostani szemesztertől kezdve állandó része lesz az éves papi továbbképzéseknek is.”

A bejelentett változtatások nem korlátozódnak a templomokra a tervek szerint: országos kezdeményezésként gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezését tervezik a katolikus köznevelési és szakképző intézményekben. “Mindez azt a célt szolgálja, hogy valamennyi katolikus nevelési intézményben hosszabb távon megvalósuljon a gyermekvédelmi szempontú szervezetfejlesztés, valamint a gyermekvédelmi protokoll kialakítása” – áll a közleményben.

Az érseki közlemény emellett azt ígéri, hogy „a közeljövőben gyermekvédelmi konferenciát szerveznek a területen dolgozó szakemberek, egyházi intézmények, szerzetesrendek és civil szervezetek bevonásával.”

(Kiemelt kép: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek (k) a katolikus iskolában tanuló diákok tanévkezdő szentmiséjén a budapesti Szent István-bazilika előtt 2019. szeptember 2-án. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 128 megnézve, 1 alkalommal mai nap |