| Mobile | RSS

Egy falu lakosságát vesztettük el a hétvégén


Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Németország nem engedte, hogy a százezer lakosra jutó új koronavírus-betegek heti száma száz fölé menjen, nálunk egyes megyékben ez az adat 700-nál is magasabb.

Még mindig romlik a helyzet, a koronavírus járvány harmadik hullámának még nem értük el a csúcsát – erősítette meg vasárnap a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője. Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint több mutáns is jelen van, ezek változatlanul gyorsan terjednek, súlyos tüneteket okoznak és a fiatalok körében is sokakat megbetegítenek. A hétvégén majdnem 22 ezer új beteget találtak, a vasárnapi adatok szerint már 10 652 beteg szorul kórházi kezelésre, tragikus, hogy a hétvégén újabb 36 embert kellett lélegeztetőgépre kapcsolni, ezzel összesen 1273 ember volt lélegeztetőgépen. Egy kisebb település lakosságával, 421 fővel lettünk kevesebben, már 18 ezer fölött jár a járvány halálos áldozatainak száma. Lantos Gabriella egészségügyi szakértő szerint Magyarország drámai adatokat produkál, ha azt nézzük, hogy százezer lakosra hány fertőzött jut. Közölte, a német Robert Koch Intézet kutatásai azt modellezik, hogy a betegszámhoz képest miként lehet az emberek közösségi terekbe engedni. Eszerint ha százezer lakosra vetítve 50 alatt van az új betegek száma hetente, ott a szolgáltatások zárt térben félüzemmel, szabad téren teljes kapacitással működhetnek. Ez a zöld zóna. Ahol 50-100 közötti a heti új beteg, ott a zárt helyiségekben nyújtott szolgáltatásokat 30 százalékos forgalommal engedhetik, ahol azonban 100 fölött betegszenek meg, ott tartani kell a szigorú zárlatot, s még a teraszok, kerthelyiségek sem nyithatnak ki. Ezeket a megyéket sárga, illetve vörös szín jelölheti egy térképen. A legfrissebb hazai adatok alapján ma egész Magyarország vörös zónában van, a legkevesebb friss beteget felmutató Zalában is jóval a százas határon túl járnak, ott 230 új fertőzött volt egy hét alatt. Somogyban azonban 853, Komárom-Esztergom megyében 777 új esetet rögzítettek. Lantos Gabriella megjegyezte, Németországban soha nem engedték, hogy egy területen ennyire elszabaduljon a járvány, amint száz fölé ment a betegszám, azonnal a legszigorúbb óvintézkedéseket léptették életbe.  – Hogy lehet itt nyitásról beszélni – kérdezte az egyik legnagyobb magánkórház korábbi igazgatója, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja. A napokban zárult ugyanis a kormány nyitásról szóló konzultációja, amely kapcsán szombaton Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a legtöbben az éttermeket és a kávézókat nyitnák először szigorú biztonsági szabályok mellett. Nem mindegy persze az sem, hogy milyen intézkedések születnek. A szabadtéri sportpályák és kirándulóhelyek hétvégi zsúfoltsága sokakat elgondolkodtatott, vajon nem ront-e tovább a helyzeten, ha ezeken a területeken nem lesznek szigorítások. Tavaly tavasszal, amikor néhány száz fertőzött volt az országban, s a többségük a fővárosban élt, a kormány felhatalmazta a településvezetőket, hogy megtiltsák a máshol lakók belépését, most azonban ilyen lépés szóba sem került. Ma más a helyzet – hangsúlyozta lapunknak a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke. Tóth János szerint most az egész országban jelen van a fertőzés, nehéz megmondani, milyen döntés lesz hatásos és mi nem. – A miniszterelnök csapdába kergette magát az ígérettel, hogy húsvétra jöhetnek az enyhítések – véli Kökény Mihály. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi központjának konzultánsa, volt egészségügyi miniszter úgy látja, egy éve túl szigorú lépéseket rendelt el a kormány, most érzik, hogy elcsúsztak az arányok, de már nemcsak a járványhelyzettel nem tudnak megbirkózni, az egységes kommunikációt sem sikerül tartani, ezért tudjuk meg egyik nap, hogy Nagypéntekig a 60 év feletti regisztráltak megkapják az oltást, majd azt, hogy csak a 65 évnél idősebbek számítsanak erre. A népegészségügyi szakember úgy látja, több hetet késtek a zárással és kevés adat lehet a kormány birtokában is arról, hogy milyen arányban vannak jelen az új betegek között az egyes vírusvariációk, ezért nem mert egy hétnél távolabbi dátumot mondani a szigor meghosszabbításáról a miniszterelnök.   

Tömeg az oltóponton

A hétvégén is folytatódott az oltás, ahol volt felhasználható vakcina. Az esztergomi oltóponton nagy tömeg zsúfolódott össze, mert szombatra hívták be a vasárnapi létszámot is. A hivatalos hétvégi tájékoztatásból tudni, hogy több mint másfél millióra nőtt azok száma, akik legalább az első vakcinát megkapták, amivel Málta után változatlanul a másodikok vagyunk a lakosságszám arányában beoltottak európai listáján. Orbán Viktor szerint akkor lehet majd nyitásról beszélni, ha 2 és fél millióan lesznek beoltva. Akár húsvét előtt, akár utána. 

fecsego.eu/Népszava.hu

Leave a Reply 125 megnézve, 1 alkalommal mai nap |