< Böngészés > Főoldal / Archive: április 2021

| Mobile | RSS

Ellenzéki pártszövetség: Orbán Viktor a szülőkre és a tanárokra hárítja a felelősséget az iskolanyitással

A kormány ne játsszon több százezer magyar életével, vonja vissza az óvodák és iskolák hétfői nyitását – követelte közös közleményben a hat ellenzéki párt. 2021. április 16., 12:25 Szerző: 168/MTI Az ellenzéki pártszövetség közelményt adott ki, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy szerinük a kormány jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót […]

A Momentum iránytűt küldött Orbánnak, hogy lássa, merre van nyugat

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje levelet és iránytűt küldött a szerinte keleti diktatúrákat egyre inkább kiszolgáló kormányfőnek. 2021. április 16., 13:41 Szerző: 168 “Bár 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni” – emlékeztette a miniszterelnököt Fekete-Győr András a közösségi oldalán. […]

Pfizer-vezérigazgató: Harmadik oltásra is szükség lehet egy éven belül

A magas védettség fenntartása érdekében az elsőt oltást követő 6-12 hónapon belül egy harmadik adagra is szükség lehet, később pedig akár évente kell ismételni – mondta Albert Bourla.  2021. április 16., 13:54 Szerző: 168/MTI A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a […]

Külügyi tudósító: Putyin az ukrán konfliktussal teszteli Bident

Nemes Gábor szerint senki nem fog háborúzni Oroszországgal Ukrajna miatt, ez ugyanis nem ér meg egy atomháborút. 2021. április 16., 10:51 Szerző: 168 Az orosz-ukrán összecsapás valóban háborús konfliktusnak minősül, de az biztos, hogy Kijevig nem fognak bevonulni az orosz tankok – mondta Nemes Gábor a Klubrádió külügyi tudósítója a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.  A külügyi […]

Botrány! Kiderült, hogy a Lidlből visszahívott ásványvizeket a főfideszes oligarcha gyártja

KÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 16. Emberek ez a NER! Lőlő tud vizet gyártani? Nem. És? Majd megtanulja. Hupszi egy kicsit bacis lett. Se baj. Így tanulnak a NER vitézek. Te meg ne sopánkodj, majd meg gyógyulsz a bacitól. A Napi.hu számolt be róla, hogy a Lidlből visszahívott ásványvizeket a főfideszes oligarcha, Mészáros Lőrinc cége gyártja. A visszahívott Lidl Lupilu […]

Magyar György: A kormány titkolózása akadályozza a járvány fékezését!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 ápr 16. A járványhelyzettel kapcsolatos „információkat az egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ismeretekkel kiegészítve, nyilvánosságra kell hozni” – tartalmazza az egészségügyi törvény. Ennek részeként azt is, hogy mekkora a fertőzés kockázata a közvetlen lakókörnyezetünkben – hívja fel a figyelmet Magyar György. De két másik törvényt sem tart be a kormány a titkolózásával. A legfrissebb blogbejegyzése amiatt […]

Gábor György: Orbán a kínai pincsikutya!

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 15. „E kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William”– énekelte vagy harminc éve Bereményi szövegét Cseh Tamás.Ha ma a mi kies hazánkról szólna a dal, a realizmus követelményének megfelelően a nagy ravasz aligha Shakespeare William névre hallgatna. Ugyanis a nagy ravasz és propagandista különítményesei hosszú évek óta emlegetik a […]

Tv-műsor Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat

    Budapest, 2021. április 16., péntek (MTI) – A pénteki és szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban:     április 16., péntek:    ——————–    M4 Sport10.45 és 14.15: Forma-1, Emilia-Romagna Nagydíj, 1. és 2. szabadedzés15.50: Kézilabda, női világbajnoki selejtező, Magyarország-Olaszország17.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Budafok-Diósgyőr19.45: Kosárlabda, női Euroliga elődöntő, Perfumerias Avenida-Sopron Basket, Isztambul     Sport 120.15: Labdarúgás, német bajnokság, RB Leipzig-TSG 1899 […]

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK) • AB határozat alkotmányos követelmény megállapításáról (IV/100/2021.)Az ügy tárgya: A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet (közérdekű adatigénylés teljesítésének határideje veszélyhelyzet idején)Összefoglaló a döntésről: A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 1. §-a alapján a közérdekű adat megismerésére irányuló […]

Mi a különbség a Köztársaság alkotmánya és „Magyarország” Alaptörvénye között?///What is the difference between the Constitution of the Republic and the Basic Law of “Hungary”?

KÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 16. 1.A Köztársaság Alkotmánya a törvényes Magyar állam államalapító okirata mely jogfolytonos az 1100 éves magyar állammal. 2. Az Alaptörvény egy magánszervezet állam alapító okirata ez a magánszervezet “Magyarország” nem a jogutóda a törvényes Magyar Államnak a Magyar Köztársaságnak. mivel Orbánék jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulattal létre akartak hozni egy új államot “Magyarország” néven. […]

241 elhunytat jelentettek pénteken, 1117-en vannak lélegeztetőgépen

RÖVIDENMA, 10:21 Meghalt 241, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5216 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Az összesítés szerint 742 198-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 24 762-re, a gyógyultaké 445 920-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 271 516. Kórházban 9459 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1117-en vannak lélegeztetőgépen. […]

Sajtóközlemény/A ketrecben tartott gazdálkodás betiltása az EU-ban: meghallgatás az európai polgári kezdeményezésről

Sajtóközlemények AGRIPETI  Tegnap   Csütörtökön a képviselők a kezdeményezés szervezőivel, biztosokkal és más uniós szervek képviselőivel közösen vitatták meg a ketrecek haszonállatok számára történő használatának betiltását célzó polgári kezdeményezést. A Parlament Mezőgazdasági és Petíciós Bizottsága által közösen szervezett nyilvános meghallgatást az Európai Polgári Kezdeményezés (ECI) „ Vége a ketrec korának ” témájáról Norbert Lins (EPP, DE) és Dolors Montserrat (EPP, ES) bizottsági elnöke nyitotta […]

Sajtóközlemény/Az EP bizottságai javasolják az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodás jóváhagyását

Sajtóközlemények AFETINTA  Tegnap   Csütörtökön a Külügyi és Kereskedelmi Bizottság megszavazta az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatának szabályait meghatározó megállapodást. A Külügyi és Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság elfogadta Andreas Schieder (AFET, S&D, AT) és Christophe Hansen (INTA, EPP, LU) előadók javaslatát 108 igen szavazattal, egy ellenében és 4 tartózkodás mellett, ezért javasolja a Parlament plenáris ülés jóváhagyja a szerződést. A szavazást követően az […]

Nem befolyásolja a facebookot Varga Judit örökös hisztije!

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 15. Varga Judit az év elején Facebook-támadást lebegtetett, az elmúlt héten pedig jobb- és baloldalról egyaránt panaszkodtak politikusok, hogy a globális közösségi oldal korlátozza a kommunikációjukat. Médiajogászhoz fordultunk annak tisztázására, mindez kihathat-e a közelgő választásra. „Nem” – reagált kérdésünkre tömören Polyák Gábor -, „legalábbis semmi sem mutat arra, hogy akár a  multicég, akár […]

Komoly kritika érte a kormány döntését – Ennek még hatalmas ára lehet!

A magyar kormány annak ellenére nyitja meg az óvodákat és az iskolák alsó tagozata előtt a jelenléti oktatást, hogy azt a Magyar Orvosi Kamara, pedagógusok, szülők és egyéb érdekképviseletek is elutasítják.  Most pedig már a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) is nyílt levelet tett közzé, melyben azt kérik Orbán Viktortól, hogy úgy, ahogy a felső tagozatos diákok esetében, AZ ALSÓSOK […]

Elhunyt Tőröcsik Mari

nepszava.huPublikálás dátuma2021.04.16. 08:07 A legendás színművészt a 86. életévében érte a halál. A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok […]

Vakcinahiányt okoz Indiában az export

Miközben az egész világot ellátják oltóanyaggal, belföldi használatra kevesebb jut: a 45 év alattiak számára néhány államban már le kellett állítani az oltóprogramot. 2021. április 14., 19:53 Szerző: 168 Április 11-én Indiában közel 170 ezer koronavírusos esetet azonosítottak, az eddigi legtöbbet a járvány kezdete óta. Előző nap viszont egy másik fontos mérföldkövet is átléptek: sikerült beoltani […]

Visszatérés a munkahelyekre: komoly környezetszennyezés lesz a vége

Ha minden arra vágyó amerikai polgár home office-ban dolgozna a munkaidő felében, akkor annyi üvegházhatású gáz kibocsátása szűnne meg, mintha New York állam teljes munkaerejét eltiltanák az autózástól. 2021. április 15., 22:56 Szerző: Bloomberg Nagy árat fizethetünk a home office elhagyásával. A nagyvárosok forgalmának visszaállását ugyanis a föld klímája is megérezheti. A Watershed Technology azt kutatta, hogy az […]

Történelem-holokauszt Holokauszt-emléknap – A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezik az ország

    Budapest, 2021. április 16., péntek (MTI) – A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezik ma az ország. A koronavírus-járvány miatt a központi programokat idén is az online térben tartják meg.     A Nemzeti ünnepek és emléknapok, valamint a budapesti Holokauszt Emlékközpont Facebook-csatornáin holokauszt-túlélők, közéleti szereplők, diplomaták bevonásával készült kisfilmeket és fotókat tesznek közzé.    Délután 4 órakor az emlékközpont Facebook-oldalán […]

Gazdaság-pénzügy-vagyonkezelés Blochamps Capital: közel 6 ezer milliárd forintot tart otthon a magyar lakosság

    Budapest, 2021. április 16., péntek (MTI) – Csaknem 6 ezer milliárd forint készpénzt tart otthon a magyar lakosság, a háztartások pénzügyi vagyona pedig tavaly mintegy 5500 milliárd forinttal gyarapodott – derül ki a Blochamps Capital Kft. elemzéséből.     A pénzügyi tanácsadó cég MTI-nek küldött legfrissebb elemzése szerint tavaly év végére 66 080 milliárd forintra nőtt a […]