| Mobile | RSS

Többnyire egészségesek a húsvéti asztal kellékei


Fotó: Népszava

A sonka bár rendszeres fogyasztása esetén okozhat gondokat, a torma és a tojás szinte veszélytelen ünnepi étel.

Hiába rendhagyó az idei húsvét, vannak dolgok, amelyek nem hiányozhatnak. Ilyen, a húsvéti sonka, amely a Magyar Élelmiszerkönyv szerint lehet nyers, hőkezelt és a parasztsonka is. Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2015-ben kiadott állásfoglalása és több vizsgálat eredménye szerint a feldolgozott húsfélék az „emberre bizonyítottan rákkeltő” 1. csoportba sorolták, oda, ahova a cigarettát, az alkoholt és az azbesztet is. A világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) szerint a rendszeresen napi 50 gramm feldolgozott húsfogyasztás 18 százalékkal növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. A húsvét azonban ritka és különleges alkalom, így nem múlhat el sonkaevés nélkül.

Nem mindegy, milyen a sonka

Viszont, ahogy megírtuk, érdemes megnézni, milyet veszünk. A jó sonka onnan is felismerhető, hogy sokkal keményebb, mint a gyorsabban érlelt változatok. A címkét elolvasva kiderül, milyen eljárással, hagyományos vagy gyorspácolással készült, füstölt vagy csak füstölt ízű-e a termék. Az ilyen, ráadásul gyorspácolt terméket jobb elfelejteni. A nitrites pácsóval kezelt sonkákat az élénk rózsaszín hússzín mellett arról lehet felismerni, hogy ezek általában főtt, előre fóliázott termékek – és ezek a legolcsóbbak. Ezt érdemes is elkerülni. Mint megírtuk, a füstölt hústermékek idén márciusban a tavalyi hasonló időszakhoz képest átlagosan 10-15 százalékkal drágultak. A gyorsérlelt, főtt húsvéti sonkának kilója 1400-1500 forintba kerül, míg a hagyományos érlelésű termékek 2500-3000 forintba is kerülhetnek. A speciális készítmények pedig ennél is drágábbak, 3000-6000 forintot is kóstálhatnak, de némi túlzással a határ a csillagos ég és a vásárlóerő. A húsvét előtt a pultokra kerülő termékek a túlnyomó része hazai készítmény. Érdemes ismert gyártó áruját megvenni, kockázatos olyan sonkát vásárolni, amelynek a címkéjén nincs feltüntetve a gyártó vagy ismeretlen cég neve szerepel rajta, illetve a piacon az árus nem tudja megmondani, honnan származik.

Megríkat, de ne bánjuk!

Sír, aki reszeli, sokszor az is, aki eszi, ennek ellenére érdemes legalább most, a sonkához tormát is enni, mert nemcsak finom, vírusölő hatású is. Mint megírtuk, a tormagyökérnek már a reszelése is tisztítja a légutakat, erős illóolajai fokozzák az orrváladék, de a könny képződését is. Vírusölő és antibakteriális hatása egy kutatás szerint fél napig is megmarad, de megfelelő hatás érdekében a reszelt tormát érdemes azonnal felhasználni, mert megbarnul és az illóolajok elpárolognak. A benne lévő mustárolaj fokozza a nyálkahártyák vérellátását, a kálium pedig serkenti a veseműködést. A reszelt torma étvágygerjesztő hatású, rendszeres fogyasztása megkönnyíti a nehéz, zsíros ételek emésztését, serkenti a gyomor- és bélműködést és a vérkeringésre is jótékonyan hat. A két-három hétig tartó tormakúra alkalmas a tavaszi fáradtság megelőzésére, csökkentésére, immunerősítő és vértisztító hatású. A vese- és húgyúti fertőzések mellett légúti megbetegedések esetén is javasolt, mézzel keverve gyorsítja a náthából való kilábalást. A népi gyógyászat hányinger csillapítására reszelt és forralt tormagőz belélegzését ajánlja.  

Fotó: AFP

Nem csak húsvétkor ajánlott a monyevés

A tojásnak korábban magasnak tartották a koleszterintartalmát, ma már több vizsgálat alapján „rehabilitálódott”, vagyis több szervezet is úgy nyilatkozott, az elfogyasztott és a vérben lévő koleszterin szintje közt nincs összefüggés. A legújabb kutatási eredmények pedig már azt jelzik, hogy jelentősen csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések és a stroke kialakulásának kockázata azoknál, akik mindennap fogyasztanak tojást. Napjainkban a táplálkozási tanácsadók legtöbbje pedig már az egészséges étrend alapjának tartja. Mint megírtuk, a régen monynak nevezett étel az emberiség létezésének kezdetétől az egyik legjelentősebb táplálékforrás, nem véletlenül: rendkívül tápláló étel. Magas minőségű a fehérjetartalma, gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Elengedhetetlen például az agy egészséges működéséhez, nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint és folsavat, amelyek az idegsejtek megfelelő működéséhez szükségesek. Forrása a D-vitaminnak, foszfortartalma segít megakadályozni a csontritkulás kialakulását. Aminosavakat és ásványi anyagokat – szelén, vas, cink – is tartalmaz. A magas kolintartalma fontos szerepet játszik a magzati és újszülöttkori agyfejlődésben, a hiánya felnőtteknél gyulladások kialakulását okozhatja – ezek növelhetik a szív-érrendszeri betegségek kockázatát, és akár az emlőrák kialakulásának kockázatát is. A fejlett országokban a lakosság 90 százaléka kolinhiányosan táplálkozik.  

Fotó: NépszavaA húsvéti asztal édes kellékei, például a kalács és a nyuszi- illetve tojáscsoki nem kifejezetten tartozik az egészséges kategóriába, de a szakemberek szerint időnként és főleg mértékkel fogyasztva ezek sem okoznak túl nagy problémát, különösen, ha arra is figyelünk, hogy az asztal mellől ne csak a kanapéig mozogjunk.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 145 megnézve, 1 alkalommal mai nap |