| Mobile | RSS

A MAGYAR ROMA-CSODA! Börtönből a parlamentbe.

KÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 14.

Arra sehol máshol nincs példa, hogy az uniós forrásokból egyetlen roma ember sem jutott munkához, nem lett jobb az élete. Önmagával szemben viszont nem volt szűkmarkú a szövetkezet vezetése. Irodát vásárolt a Gellért-hegyen, százmilliókat vert el irodai bútorokra, számítástechnikai eszközökre. Jutott a pénzből bőségesen a Farkashoz közelálló kliensek bérére, egyéb – mondjuk így – juttatásaira is. A minisztérium végül 2016 februárjában a szabálytalanságok miatt felmondta a botrányos szerződést, egyben a felhasznált összeg – 1,6 milliárd forint – visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot.

A Romnet írt arról, hogy az Országos Roma Önkormányzat egy teljes éven át nem tudott fizetni, így 2016 karácsonya előtt „speciális támogatásként” 1,3 milliárd forintot kapott a kormánytól, hogy rendezni tudja adósságát, és a maradék 300 millió forintra részletfizetési megállapodást kötöttek, havi 7 millió forintos keretösszeggel. A minisztériummal kötött megállapodás szerint 2017 végéig egy összegben kellett volna visszafizetni a maradék adósságot, de az önkormányzat ennek nem tett eleget.

Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára még tavaly év közepén a parlamentben, Teleki László szocialista képviselő kérdésére válaszolva azt mondta, a maradék 300 millió forintos adósságot a roma szervezet vagyontárgyai eladásából is finanszírozhatja.

A Városi Kurír szerint arról volt szó, hogy a program keretében vásárolt budai, Gellérthegy utcai, 450 négyzetméterest ingatlant az állam megvenné az adósság fejében. Népszava is beszámolt akkor arról, hogy a kormány 271,5 millió forintért a Katolikus Karitásznak vásárolná meg az ingatlant.

Az emberminisztérium cáfolta az értesüléseket, tagadták, hogy átvállalnák az önkormányzat maradék adósságát. A Fideszben ennek ellenére is stabilnak látszik Farkas Flórián helyzete, a városi legendák szerint ugyanis szükség van az általa szállított roma szavazatokra.

De vissza a Gellérthegyre! ORÖ közeli hírforrások úgy tudják, hogy mégis napirenden van az ingatlan megvétele. Az ORÖ elnöksége azt szeretné elérni, hogy még a választások előtt az állam a teljes adósság fejében vegye meg az önkormányzattól a Gellérthegy utcai ingatlant, mert esély sincs arra, hogy a több száz millió forintos adósságot rendezni tudják. Állítólag az önkormányzat hivatalvezetője, még a karácsonyi közgyűlés előtt több képviselőnek is azt mondta, az állam januárban, de legkésőbb február elején átveszi a Gellérthegy utcai székházat az adósság fejében.

Itt tartunk most. Rövidesen kiderül, hogy a Fidesz kormány kegyet gyakorolva, eltünteti-e az adósságot. Közelednek a választások, minden voks számít.

A Fidesz számára azért is kényes az ügy, mert az adósság keletkezésének az időszakában Farkas Flórián, a párt “kedvence” volt az önkormányzat vezetője. A pénzek felhasználásáról – az akkor körülötte levők állítása szerint – gyakorlatilag egy személyben rendelkezhetett.

Ez volt az az időszak, amelyről Balog miniszter így szónokolt a Lungo Drom kongresszusán:

“Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök “

Tetszik érteni?
(Forrás: facebook/Városi Kurir)

forrás: OLKT

Leave a Reply 108 megnézve, 2 alkalommal mai nap |