< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'EU Sajtószoba'

| Mobile | RSS

42 milliárd forintot herdál el a kormány bélyegekre!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 5. Elég sajátos módon történt az elvileg gazdaságvédelemre szánt durván 4 ezer milliárd forintnyi pénz elköltése tavaly: a Gazdaságvédelmi Alapból kifolyatott 4030 milliárd forintnak nem egészen az egynegyede, 908 milliárd forint ment csak közvetlen gazdaságvédelmi támogatásra, amelyet a cégek kaptak meg, vette észre a Népszava a tavalyi költségvetés elszámolásában. Ennél nagyobb összeget, csaknem 1200 milliárd […]

Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség: Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe élet- és állam elleni bűncselekmények miatt

BŰNÜGYKÖZÉLETFrissítve: A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen – az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében – eddig négy ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg élet- és állam elleni bűncselekmények miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel. Mint ismert, a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, és céljaik elérése érdekében tagságukat […]

Repülőgépgyárral bővül a fideszes családi vagyon

KÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 5. Fordított országban élünk! A tolvaj miniszterelnök és bűntársai egy katonai csapatszállítónak hazudott luxusrepülőgéppel jár adriázni meg pápát nézni. Eközben egy kormányközeli üzletember 53 milliárd forintos állami hitellel vesz magának egy katonai repülőgépeket gyártó céget. Orbánék megunták, hogy az egész csürhének csak néhány magángéppel kell gazdálkodnia, ezért Szentkirályi Alexandrea kormányszóvivő férje beszállt a […]

Ma szavaz az Európai Parlament az Orbáni-politikát sarokba állító rendelkezésről

KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 4. Az Európai Parlament a jogállamiságot megsértő kormányokkal szembeni legkeményebb eljárási módszert fogadhatja el, hogy megakadályozza az uniós támogatások ellopását. Az Európai Parlament (EP) alapjogokért felelős bizottsága leteszi a garast az uniós támogatásokat a jogállamiság tiszteletben tartásához kötő rendelet elfogadása mellett – írja a Népszava a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva. A Michal Simecka […]

Baksi Búza Zsoltnak intelmek, aki nem hisz Istenben…..a pénz számára drogtenger loccsanó világa tetszik

Baksi Búza Zsoltnak intelmek, aki nem hisz Istenben…..a pénz számára drogtenger loccsanó világa tetszik ” Az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek. Mert az emberek önmagukat fogják szeretni meg a pénzt, dicsekvők lesznek , gőgösek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanók, hűtlenek, nem lesz bennük szeretet, nem lesznek készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók lesznek, önuralom nélküliek, […]

Közlekedés/MÁV-Start: újra el lehet jutni Budapestről Zürichbe hálókocsival

Az éjszakai vonatra a jegyárak az előző évhez képest nem változtak.2 Újra el lehet jutni Budapestről Zürichbe hálókocsival; a Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Svájc legnagyobb városába – közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn az MTI-vel. A Kálmán Imre EuroNight a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor indul, és a Győrön, […]

Ellátás Novák: minden jogosult maximális nyugdíjprémiumot kap novemberben

Ez 200 milliárdnyi többletbevételt jelent az érintetteknek.2 Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Budapesten hétfőn, az Idősek Tanácsának ülése után. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy ez 200 milliárdnyi többletbevételt jelent az érintetteknek. […]

NNK: Tovább növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

BELFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 4. Tovább növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve hétfőn a honlapján. Azt írták, a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja országos szinten továbbra is emelkedő tendenciát mutat. A 39. héten a vizsgált városok közül emelkedés tapasztalható Győrött, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen, míg Pécsett és Székesfehérváron csökkenés […]

ADÓCSALÁS ÉS MÁS BŰNCSELEKMÉNYEK MIATT NÉMETH SÁNDOR ELLEN ELRENDELTÉK A NYOMOZÁST

KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 3. NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ellen elrendelték a nyomozást. Németh Sándorral szemben a 60100-161/2020 bü. számon büntetőeljárás […]

ATV: Dobrev Klára „kicsit zavaros javaslatnak” érzi Karácsony és Márki-Zay közös indulását

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 4. A DK miniszterelnök-jelöltje szerint ugyanis a második fordulóban egy jelöltet fognak választani, ahogy 2022-ben is végül egy miniszterelnököt választ az ország. Azt nem tartja csalódásnak, hogy Jakab Péter bejelentette: senkit nem támogatnak az előválasztás második körében. Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Márki-Zay Péter, az MMM miniszterelnök-jelöltjének kijelentésére, miszerint […]

Fideszközeli oligarchák és üzletemberek is érintettek a Pandora-botrányban

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 4. Az oknyomozó újságírók által feltárt iratokból kiderül, hogy a fideszes Rogán Antal Miniszterelnökséget vezető Kabinetminiszter jobbkezeként ismert magyar ügyvéd, Kertész Balázs is vett offshore-céget a brit-Virgin-szigeteken – írta meg a Guardian Magyarországon a Direkt36 volt az ICIJ partnere, cikkükben pedig több magyar vonatkozású ügyet is feltártak. Kiderült például, hogy 2016-ban 50 ezer dollárnyi részvényt […]

A java csak most jön! Az 500 forintos üzemanyagár csak a kezdet!

GAZDASÁGKÖZÉLETFrissítve: 2021 szept 30. Kilenc nap alatt 36 forinttal nő az üzemanyag átlagára, a 95-ös benzin ára péntektől 6, a gázolajé 8 forinttal nő, így a benzin átlagára 465, a gázolajé pedig 478 forint lesz. Ezzel azonban még nem ér véget az áremelkedés, sőt a java még csak most jöhet, és a korábban elképzelhetetlennek hitt 500 forintos átlagár […]

Offshore-lovagok a világban

A Pandora-akták sok vezető politikus kétes pénzügyeit tárták fel. Ezzel kapcsolatban egy sor etikai kérdés merül fel. Az úgynevezett Pandora-akták, amely 35 egykori és jelenlegi állami vezető, valamint 91 ország több mint 330 politikusa pénzügyi titkaiba nyújt betekintést, ablakot nyitnak egy olyan világra, amelyben a szupergazdagok elrejtik vagyonukat, és alig vagy egyáltalán nem fizetnek adót […]

Országos leállás a facebooknál

2021. 10. 04. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: Nem tudjuk mi állhat a legnagyobb közösségi portál legfrissebb leállása mögött. Olvasóink folyamatosan jelezték ès mi is tapasztaltuk, hogy a mai napon leállt a legnagyobb közösségi portál a Facebook. Nem működik az üzenetküldès, emellett számos más funkció sem működik a portálon, többek között a hírfolyam sem frissül. Nem tudjuk, […]

Ismét kitálalt egy fideszes polgármester, ebből nagy botrány lesz!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 4. Nem sűrűn lehet olyat hallani egy kormánypárti politikustól, hogy bírálja a központi intézkedéseket, azonban a fonyódi fideszes polgármester most pont ezt tette! Kedden tartottak bizottsági ülést Fonyódon a helyi képviselők, ahol Hidvégi József polgármester bejelentette, hogy több adót is megemelne. Indoklásában arra tért ki, hogy AZ ÖNKORMÁNYZAT DOLGÁT NAGYBAN MEGNEHEZÍTETTE, HOGY A KORMÁNY […]

Szinte teljesen kiszáradt a Velencei-tó

(+Videó) BELFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 szept 30. Továbbra is drámaian alacsony a Velencei-tó vízszintje, az elmúlt hetekben mindössze 69-74 centiméter között mozgott Agárdnál a vízállás. Az Időkép ellátogatott a tóhoz, ahol száraz lábbal lehet sétálgatni a kiszáradt tómederben. A még megmaradt víz hőmérséklete 18 fokos – jegyezték meg. fecsego.eu/OLKT

Lukasenka agyonlövetett egy amerikai embert!

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 szept 30. Az EPAM Systems nevű amerikai vállalat megerősítette, hogy az alkalmazottja volt az a férfi, akit két nappal korábban egy minszki razziában agyonlőttek a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) emberei. Az amerikai székhelyű szoftverfejlesztő cég arról tájékoztatott a Reuters hírügynökségnek küldött közleményében, hogy a KGB emberei lelőtték a cég 31 éves alkalmazottját, a feleségét […]

A Fidesz szerint az EU-s pénzek felhasználása “túlságosan átláthatóan” működik – ezért tűnik soknak a korrupció

A Fidesz szerint az EU-s pénzek felhasználása “túlságosan átláthatóan” működik – ezért tűnik soknak a korrupció Lukasenka agyonlövetett egy amerikai embert! Mészáros Lőrincnek a Fertő tó is kell! Farkasházy Tivadar: “Orbán lapít, mert remeg a bukástól!” Az ördög ügyvédje: Csúnya mattot kaphat az öntelt felcsúti gyalog! Magyar György: Állami szinten folyik a közpénz fosztogatás! – […]

7 ok ami miatt végzetes kimenetelű lesz Orbánnak a 2022-es választás

2021. 08. 08. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: 2010 óra, amióta kiállt Orbán az emelvényre és bejelentette, hogy forradalom történt a szavazófülkékben gondolkodom azon, hogy milyen lesz az a nap – amikor azon a gyászos estén bejelenetette – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukása. Ez persze nyílván csak képletes, hiszen valószínüleg a bukás napján rengeteg ember örömittasan fogja […]

Az ukrán külügyminiszter nekiment Szijjártónak

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 szept 30. Ukrajna teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a diplomáciai válaszcsapásra, amennyiben Magyarország nem tiszteli az ukrán érdekeket – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. A külügyi tárca vezetője elmondta: Ukrajna a Magyarországgal fenntartott barátság és együttműködés híve, de a kétoldalú kapcsolatokban számolni kell mindkét ország nemzeti érdekeivel. […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere