< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'EU Sajtószoba'

| Mobile | RSS

Óriási balhét fog csapni Orbán, ha kiderül, hogy nem véletlenül szavazta ezt meg a Fidesz

Írta Altruista -2020-05-17     Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője vasárnapi Facebook-bejegyzésében írta meg, hogy “VAGY SÚLYOSAN BENÉZTEK VALAMIT A FIDESZNÉL A LEGUTÓBBI PLENÁRIS ÜLÉSEN, VAGY MEGVILÁGOSODTAK ÉS BÁTOR HARCOT INDÍTOTTAK A KORRUPT ORBÁN-KORMÁNY ÉS OLIGARCHA-HÁLÓZATA ELLEN.” Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament ezen a héten rendhagyó plenáris ülést tartott és online formában számos ügyben szavazott a Ház. Az […]

Nagy bajban Orbán -egyre fogy a levegő körülötte Brüsszelben

2020. 05. 16. Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság: Dobrev Klára, a DK EP-képviselője szerint a magyar miniszterelnököt egyre kevesebben támogatják az uniós vezetők közül, ennek pedig nem csak a Fideszre, de az egész országra nézve súlyos következményei lehetnek. Dobrev az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: két szempontból […]

Visszavágó: Ótvar módon csúfolódik Orbán Viktor Karácsony Gergelyen, de nekünk azért eszünkbe jutott valami

2020. 05. 15. Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság: A járványügyi intézkedések kapcsán kezdett Orbán csúfolódásba. A magyar miniszterelnök azt gondolom elmésnek és viccesnek érzi magát. Pedig a helyzet cseppet sem vicces. Arról van szó, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy Karácsony Gergelyt ellehetetlenítsék. Megpróbálják a nyakába varni az idősek […]

Koronavírus: Ismét nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

BELFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2020 máj 17. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavírus.gov.hu. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1662 fő. Az aktív fertőzöttek 56 […]

105-en haltak meg koronavírus-fertőzésben a magyar idősotthonokban

BELFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2020 máj 16. Magyarországon minden negyedik koronavírus-fertőzött és elhunyt idősotthon lakója – közölték pénteken a kormányzati tájékoztató honlapon. Mint írták, eddig 105-en haltak meg a járványban az idősotthonokban, a fertőzöttek 59 százaléka és az elhunytak 73 százaléka Budapesten található otthon gondozottja. Hozzátették, eddig összesen 33 idősotthonban, 13 budapesti és 20 vidéki intézményben igazoltak koronavírus-fertőzést. Összesen 807 fertőzött […]

Tisztelt Igazságügyi Szakértő Asszony/Úr!//Tájékoztató a “Szakkérdésekről szakértőknek” c. könyvhöz

Tisztelt Igazságügyi Szakértő Asszony/Úr! Az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája (továbbiakban: Jogakadémia)  az Igazságügyi Minisztérium képzéssel és továbbképzéssel foglalkozó szervezeti egységeként az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló 362/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alapján is ellátja az igazságügyi szakértők részére a jogi tárgyú és az igazságszolgáltatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó nem jogi tárgyú […]

Uniós zászlót lengetett, 150 ezer forintra büntették Szél Bernadett munkatársát

Kordokumentumnak is elmegy a rendőrségi határozat, amiben a kijárási korlátozásra is hivatkozva megbírságolták a politikus autójában ülő nőt. Döbbenetes indokkal bírságolta meg a BRFK Szél Bernadett képviselő kollégáját, aki a Clark Ádám téren részt vett az ellenzéki politikus dudálós tiltakozó akcióján. Bár a 150 ezres bírságot alapvetően a kijárási korlátozás megszegése miatt szabták ki, az […]

No, ObamaGate is not a ‘conspiracy theory’

By David Harsanyi May 14, 2020 | 7:52pmEnlarge Image Former national security advisor Michael FlynnEPA MORE ON: MICHAEL FLYNN Ex-judge in Flynn trial calls refusal to dismiss case an ‘abuse of discretion’ Susan Rice ‘certainly would say yes’ if asked to be Joe Biden’s VP Who, O, who can the Flynn leaker be? Why the CDC wasn’t prepared […]

Alkotmánybírósági Hírlevél – 2020. május 15./LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK) • AB határozat alkotmányos követelmény megállapításáról (V/1657/2019.)Az ügy tárgya: A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 2. § (1) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontjai nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata (megváltozott munkaképességű személyek ellátása)Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján alkotmányos követelményként megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól […]

CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG/S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y A vasútállomáson molesztálta a sértettet – vádat emelt az ügyészség

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, akik tavaly szeptemberben a hódmezővásárhelyi vasútállomás peronján molesztált egy nőt, majd végzett önkielégítést előtte. A vádirat szerint a vádlott 2019. szeptember 7. napján dél körül látta meg a helyi vasútállomás peronjának egyik padján ülő nőt. A vádlott ezt követően a sértett mellé ült, beszélgetést kezdeményezett […]

Koronavírus-járvány/Meghalt 6 beteg és 3473-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Az elhunytak száma 448-ra emelkedett. 1371-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Meghalt 6 idős, krónikus beteg, és 56-tal, 3473-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 448-ra emelkedett. 1371-en már gyógyultan távoztak a […]

Eltűntette a rendőrség az oldaláról a hírt, hogy bevitték a szerencsi „rémhírterjesztőt”

2020. MÁJUS 1 – SZERZŐ: HVG.HU/168 ÓRA A rendőrség május 12-én adta hírül, hogy Szerencsen gyanúsítottként hallgattak ki egy 64 éves férfit egy Facebook-poszt miatt; a férfi arról írt, hogy ha a járvány tetőzésére időzíti a kormány a korlátozások enyhítését, azzal szerinte tömeges megbetegedéseket fognak okozni.KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 2020. május 13. Egy Facebook-poszt miatt vitték el a rendőrök a […]

Tévedett a hatóság – az igazságügyminiszter a rendőrségre fogja, hogy a felhatalmazási törvény miatt Facebook-posztjaikért állítottak elő többeket

2020. MÁJUS 16. 0 – SZERZŐ: ATV/168 ÓRA Péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt az igazságügy miniszter. Több témát is érintettek a beszélgetés során. Varga Judit megerősítette azt, amit Orbán Viktor Belgrádban mint egy mellékesen megjegyzett: készek visszaadni május végén a felhatalmazási törvény által kapott jogot a parlamentnek. „Az ország veszélyhelyzetre […]

Gyurcsány: Na akkor fejezzék be ezt az egészet

JEN2020. május 15., péntek 16:47 “Na akkor fejezzék be! Ezt az egészet. De elsősorban a teljhatalom-kormányzást. Elég bajt okoztak eddig is. Elég volt” – írta fb-oldalán Gyurcsány Ferenc a DK elnöke.  Gyurcsány Ferenc a DK 2020-as kongresszusán március 1-énFotó: Huszti István / Index Azt írta, hogy a DK országgyűlési képviselői pénteken benyújtották azt a törvényt, ami “hatályon kívül […]

Hatvan éve született meg a lézer

FLACHNER BALÁZSKÖVETÉS2020.05.15. 23:56 Manapság senki sem lepődik meg azon, ha lézerrel találkozik. Sőt, inkább talán azon lepődhet meg az ember, hogy milyen sok helyen találkozik lézerrel: az irodában a nyomtatótól kezdve a boltokban a vonalkód-leolvasókon át az otthon a fiók mélyén tengődő gagyi lézermutatóig, vagy a manapság egyre kevésbé releváns DVD-lejátszókig. A lézerektől régóta nem […]

Mészáros után Tiborcz is szabadul a részvényektől, eladta az Appeninn nagy részét a rejtélyes ingatlanmilliárdosnak

– SZERZŐ: HVG.HU/168 ÓRA Az Appeninn Holding Nyrt. pénteken arról tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsdét, hogy a BDPST Zrt. május 15-én értékesített 11 369 141 darab, a társaság által kibocsátott Appeninn részvényt az Avellino Holding Zrt. részére, továbbá 375 668 darabot az OTP Quality Nyíltvégű Részvény Alap részére, továbbá 98 046 darabot az OTP Zártkörű Intézményi […]

Nem terjesztett rémhírt a gyulai facebookozó sem

nepszava.huPublikálás dátuma2020.05.15. 19:02 A Békés Megyei Főügyészség visszavonta Csóka-Szűcs János rémhírterjesztés miatti gyanúsítását. A rendőrség a szerencsi eset után itt is „hibázott” Nem terjesztett rémhírt, és már nem is gyanúsított a gyulai facebookozó – adta hírül a Media1. Mint írták, Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyész-helyettese arról tájékoztatta a portált péntek délután, hogy […]

Elbocsátási hullám indulhat az építőiparban is//A wave of redundancies could also start in the construction industry

V. A. D.Publikálás dátuma2020.05.15. 16:13 Ha nem mennek vissza a diákok, már júniusban el lehetne kezdeni felújítani az iskolaépületeket. Ez segíthetne az építőipari vállalkozásokon is, amelyeknek egyre kevesebb a megrendelése. Jelentősebb létszámleépítések jöhetnek az építőiparban júniustól. A vállalkozások ugyanis csak május végéig tudják változatlan szinten fenntartani tevékenységüket, és ehhez már pénzügyi tartalékaikat is felhasználják – […]

„Nem eszik olyan forrón a kását” – Behúzott fékkel indulnak újra a kórházak//”Er isst seinen Brei nicht so heiß” – Krankenhäuser beginnen wieder mit den Bremsen

Danó AnnaPublikálás dátuma2020.05.15. 17:48 Hétfőtől összesen 10-11 ezer ágyat foglalhatnak vissza a koronavírus-járvány miatt az ellátásból kiszorult betegek. Elindulhatnak a tervezhető műtétek és ismét kaphatnak kórházi ellátást az ápolásra és rehabilitációra szorulók. „Nem eszik olyan forrón a kását”- reagáltak arra a hírre intézményvezetők, hogy Kásler Miklós humán miniszter pénteken újabb levelében elrendelte a tervezhető ellátások […]

Magyar egészségügy 2020: A beteg halála után jött a levél, nem indokolt a sürgős ellátása

Vas AndrásPublikálás dátuma2020.05.15. 06:30 A hetvenes éveiben járó férfinél tavaly augusztusban, egy szűrővizsgálaton diagnosztizáltak tüdődaganatot. Borzalmas képet fest a hazai egészségügy állapotáról egy idős nagyatádi férfi története, melyről elsőként az Atádhír számolt be. A decemberben tüdőrákban meghalt beteg családja áprilisban kapott egy levelet az illetékes kórháztól, melyben arról tájékoztatták őket, hogy a korábban előjegyzett vizsgálati […]


  • Oláh-István László a www.fecsego.eu nemzetközi hírportál tulajdonos-főszerkesztője

    lio-oláh