< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'europarl.hu'

| Mobile | RSS

A kormány kezdeményezi a feltételes szabadlábra bocsátás módosítását – de ebbe is belekeverték a migrációt

MTIPublikálás dátuma2020.01.06. 20:59 És még a gender-elméletet is. Varga Judit igazságügyi miniszter összegezte a győri kettős gyerekgyilkosságról készült jelentést. Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását – jelentette be hétfőn a tárca minisztere, Varga Judit egy Facebook-videóban. Mint mondta, a módosításnak az a célja, hogy azt, aki más életére tör, ne […]

Értelmetlen és törvénytelen közbeszerzés miatt cserélhetik le a fővárosi gyógyfürdőket kezelő cég igazgatóját

nepszava.huPublikálás dátuma2020.01.06. 12:43 Annál több pontot kapott egy pályázó, minél drágább ajánlatot adott. A fővárosi gyógyfürdőket kezelő cég vezetőjének is sikerült összehoznia egy kétes közbeszerzést, írja az Mfor. Két nappal az önkormányzati választások után írt ki két éves, 200 millió forintos médiatendert a Budapesti Gyógyfürdők és Hévízei Zrt. (BGYH). A fővárosi gyógyfürdőket és strandokat üzemeltető […]

Irakban vészhelyzet van, a DK hazahozná a közel-keleti országban szolgálatot teljesítő magyar katonákat

2020. január 7. SZERZŐ: MTI Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció, hogy megvizsgálhassák: az iráni tábornok megölése után elővigyázatosságból haza kell-e hozni a magyar katonákat Irakból – közölte a párt vasárnap az MTI-vel. Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője, a bizottság tagja közleményében emlékeztetett: pénteken az amerikai légierő célzott csapással […]

Iran-American strife / Trump: Iran will never have a nuclear weapon

Iran-American strife / Trump: Iran will never have a nuclear weapon January 7, 2020 | Posts | epbudapest@europarl.europa.eu, EU Press Room, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chatter news The US president reiterated on Monday that his government would not allow Iran to produce nuclear weapons. Trump posted a microblogging post one day after Tehran announced that it would […]

Iráni-amerikai viszály/Trump: Iránnak soha nem lesz atomfegyvere

Az amerikai elnök hétfőn megismételte, hogy kormányzata nem engedi meg Iránnak atomfegyver előállítását. egymondatos mikroblog-bejegyzést Trump egy nappal azt követően tette közzé, hogy Teherán bejelentette, nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeit. “Iránnak soha nem lesz atomfegyvere” – írta az amerikai elnök. Elemzők megjegyzik: Donald Trump megsokszorozta az […]

Kitört a hatalmi harc a Fideszben

Hirdetésnickgrabowszki • 2020. január 06.17 Lázár kampányt indított Kubatov és Rogán leváltásáért.  A tavaly tavasszal leváltott (megbukott/kirúgott;, jellemző, hogy azóta sincs hivatalos magyarázat a kormányból való menesztésére) Lázár János volt kancelláriaminiszter állt az élére a Fidesz belső ellenzékének. A harc értelmezhető puszta hatalmi közdelemként, meg tartalmi vitaként is; a kettő összefügg. Az utóbbi lényege, a hatalom megtartása, […]

Szisztematikus, tervezett és tudatos “szelektálás” folyik a magyar népességben, a gyengéket, szegényeket, betegeket halálra ítéli az Orbán-kormány

 2019. december 22. – 06:33  VÉLEMÉNY Az Orbán-kormány új tb-törvénye legalizálja azt a helyzetet, hogy valakinek nincs társadalombiztosítása, ezért nem jár neki orvosi ellátás. Az általános “ingyenes” orvosi ellátás eddig sem volt ingyenes, viszont megőrizte azt a gyakorlatot, hogy a beteget el kell látni, az államnak ez kötelessége.  A kép illusztráció! – Forrás: MTI A beteg […]

CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG///S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Letartóztatását indítványozta a főügyészség a mórahalmi emberölés elkövetőjének

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a mórahalmi férfinak a letartóztatását, aki szombat hajnalban fiatalkorú testvérét ölte meg Mórahalmon. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. január 4. napjára virradóra ittas állapotban felkereste testvérét a korábban közösen lakott mórahalmi házukban. A sértett egyedül tartózkodott […]

Egerben is ledőlhet egy régi fideszes bástya

A mosógépnél is nehezebben eladható Nyitrai Zsoltot várhatóan leváltják a választókerület éléről az önkormányzati választási vereség miatt. A hevesi megyeszékhelyen szinte biztosan megtörténik majd a fideszes választókerületi elnökök cseréje, amiről hivatalosan a párt vezetősége, valójában azonban egy személyben Orbán Viktor dönthet majd – értesült lapunk. Mindez megerősíti a 24.hu karácsony előtti információját, amely szerint tizenöt-húsz […]

A kormányhivatalokból kap erősítést a rendőrség, de az egész értelmetlen

Úgy veszi át a szabálysértési ügyeket a rendőrség a kerületi és járási apparátusoktól, hogy vinné az ügyintézőket is. A csapatmozgatásra emlékeztető lépés kétezer embert érinthet. Márciustól a rendőrség veszi át azoknak a szabálysértési ügyeknek a kezelését, amelyek eddig a kormányhivatalokhoz tartoztak. Ezeknek a kisebb súlyú kihágásoknak a vizsgálata, szankcionálása jelentős pluszfeladatot ad a testületnek, és […]

Lapid: 5 ezret kaptak a Kossuth téri tüntetők

Pénzt kaptak a tüntetők 2006-ban – mondta a bíróságon Lapid Lajos. A budapesti rendőrfőkapitány akkori helyettese szerint az alaptarifa 5 ezer forint volt, de a rendbontók akár 100 ezer forintot is kaphattak, igaz, ezt nem tudja bizonyítani. Lapid szerint a tévészékházat 2006 őszén megostromló tömeg a Parlamentet akarta elfoglalni. Tanúként érkezett a bíróságra Lapid Lajos, […]

Amerika visszaüt, ha Irán támad///L’Amérique reculera si l’Iran attaque

Trump csapássorozattal fenyegeti Iránt, ha bosszút áll az amerikaiakon Szulejmáni meggyilkolása miatti támadásoktól tart az amerikai elnök. Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen. A mikroblogban Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni […]

Egészségügy. Eddig ismeretlen vírusos tüdőgyulladás ütötte fel a fejét Kínában///Health. An unknown viral pneumonia hit its head in China

Egy eddig ismeretlen tüdőgyulladást okozó vírus fertőzött meg 59 embert a közép-kínai Vuhanban. Hongkongban nyolc embert kezelnek lázzal és légzőrendszeri tünetekkel, miután látogatást tettek az érintett kínai városban – olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán. A vuhani egészségügyi hatóságok vasárnap hangsúlyozták: sem atípusos tüdőgyulladásról (SARS), sem pedig a közel-keleti […]

Angela Merkel inkább nem ment el, Orbán Viktor viszont ünnepélyesen megnézte a felújított prágai operaházat

2020. január 6. SZERZŐ: 168 ÓRA/MTI Ünnepélyesen megnyitották vasárnap este a felújított prágai Állami Operát. A gálakoncerten, amely Alice Nellis rendezésében megismertette a nézőkkel az épületben működő társulatok történetét, Andrej Babis cseh kormányfő meghívására Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Jelen voltak más külföldi politikusok és a prágai diplomáciai képviseltek vezetői is. Meghívták Angela Merkel […]

Irán felmondta az atomalkut, visszatér az urándúsításhoz

– SZERZŐ: ÁGOSTON ZOLTÁN Irán nem tartja magát többé a 2015-ben kötött atommegállapodásban szereplő korlátozásokhoz, folytatja az urándúsítást és a nukleáris kutatásait – jelentette be vasárnap a Haszán Róhani elnök vezette teheráni kormány annak nyomán, hogy az amerikaiak likvidálták a perzsa ország de facto második legnagyobb hatalmú emberét, Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda […]

A rendőrség megállapította a választási csalást, majd széttárta a kezét

DULL SZABOLCSKÖVETÉS2019.04.04. 07:27 Felfüggesztette a nyomozást a terézvárosi választási csalási ügyben a BRFK, habár a rendőrség számára is egyértelműen csaltak az ajánlóívekkel, értesült az Index. A baloldali delegált bukkant rá, hogy a Fidesz és Lévai Katalin pártjának ajánlóívein 341 ajánlás egyezik – csak épp más az aláírás. A rendőrség szerint nem lehet megállapítani, pontosan ki […]

19 kamupártnál lélegezhettek fel, a rendőrség futni hagyja őket

BIRÓ MARIANNAKÖVETÉS2020.01.04. 12:06 Új rekordot állított fel egy választópolgár, akinek az adataival 19 kamupárt élt vissza a 2018-as választásokon. Minden körülmény visszaélésre utal legalábbis, de rendőrség most lezárta a nyomozást. A nyomozók ugyanis arra jutottak, hogy az aláírásgyűjtök tudata minden bizonnyal “nem fogta át, hogy csalnak” .A független újságírás nemcsak a kormánytól független, de minden […]

Legfőbb vezető főtanácsadója: Irán katonai válaszlépésre készül, katonai létesítmények ellen

IV2020. január 05., vasárnap 13:11 „A válaszlépés katonai lesz, és katonai létesítmények ellen” – jelentette ki Hasszán Dehgán, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak a katonai főtanácsadója a CNN-nek Teheránban adott interjúban. Az elmúlt napokban az iráni vezetés különböző szintjein fenyegettek bosszúval az iráni Forradalmi Gárda különleges műveletekért felelős szárnyának parancsnoka, Kászim Szulejmáni pénteki meggyilkolása […]

AZ ORBÁN-KORMÁNY FELBOMLÁSÁRÓL FANTÁZIÁL UJHELYI ISTVÁN

A Fidesz-KDNP-kormány felbomlásáról ír Facebook-oldalán a szocik egyetlen EP-képviselője, Ujhelyi István.  Emaildemokrata.hu Ujhelyi szokásos vasárnapi fröcsögésében ez alkalommal a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyának elemzésére tett kísérletet. „Nem az a kérdés immár, hogy a Fidesz maradhat-e az Európai Néppárt soraiban, hanem hogy illiberális ámokfutásával és az európai fősodorból való önkirekesztésével mennyi kárt okoz Magyarországnak” […]

Folytatódik a Fidesz hanyatlása – Egyesével veszíti el embereit Orbán

Írta G. Kovács Károly -2019-12-20    Az elmúlt időszakban rengeteg botrány kerekedett ki az eddig erős és szilárd lábakon álló kormánypárt körül. Sorra hozzák meg azokat a törvényeket, melyekkel kisebb nagyobb csoportokat haragítanak magukra, olyan dolgok derültek ki fideszes politikusokról, melyek rossz fényt vetnek a teljes pártra, és belső viszályokról is lehet hallani. Most pedig Simonka György fideszes országgyűlési képviselő kálváriája lépett újabb […]