< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Rendőrségi hírek'

| Mobile | RSS

Éhes volt, ezért úgy döntött, hogy betonrúddal betöri egy szegedi vendéglő ablakát, majd így jut egy kis élelemhez egy hajléktalan ma a kora hajnali órákban.

A 39 éves helyi férfi nem járt sikerrel, ugyanis tettével túl nagy zajt csapott, megijedt és elszaladt. Az étterem riasztórendszerének jelzésére annak tulajdonosa azonnal kiérkezett a helyszínre, és a vendéglőtől nem messze meg is találta a céltalanul sétáló hajléktalant. Az étteremtulajdonos a rendőrök kiérkezéséig feltartotta a férfit, aki elmondása szerint, nagyon megbánta tettét. Vele szemben […]

Öt embert kórházba vittek Villám csapott a III. kerületi rendőrkapitányság épületébe

Villám csapott a III. kerületi rendőrkapitányság épületébe csütörtök délután, és öt dolgozót kórházba szállítottak – közölte a rendőrség. Vélhetően valamennyien rendőrök – mondta Sárdi Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A mentők ügyeletén elmondták, hogy három férfit és két nőt szállítottak kórházba megfigyelésre. forrás:ma.hu

Két férfi halt meg Tragédia a neszűri tanyavilágban: mérgező folyadékot ittak a tanyán

Holtan találtak két férfit kedden a neszűri tanyavilágban, egy nőt pedig életveszélyes állapotban szállítottak onnan kórházba. Az elsődleges információk szerint a három ember ismeretlen eredetű folyadékot ivott – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint kedd reggel a Jászberényhez tartozó Neszűr tanyáinak egyikébe riasztották a mentőket, akik ott egy 57 éves […]

Holttestet találtak egy miskolci családi házban

Hétfő este egy férfi holttestére bukkantak egy miskolci családi házban – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a holttesten szúrt seb volt látható. A főkapitányság forró nyomos csoportja megkezdte az eset vizsgálatát, a rendőrségi szemle során egyelőre idegenkezűségre utaló adat nem merült fel. Az ügyet szakértő bevonásával […]

[ Tovább ] 2011. június 28. | hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Kék hírek Vásárhelyről (Hódmezővásárhely Rk.)

– Kétszáz kilónyi acélt lopott – Tiltott kéjelgés miatt vették őrizetbe – Ha az ember szerelmes, nem vonatkoznak rá a törvények – Útban volt a fabódé Összesen közel kétszáz kilónyi acél alkatrészeket lopott el egy 19 éves fiú az éj leple alatt az egyik hódmezővásárhelyi telephelyről. A rendőrök akkor fogták el, amikor a kiskocsit a […]

[ Tovább ] 2011. június 27. | 92 hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Pintér időt kért Pintér Sándor egy hét haladékot kért a rendvédelmisektől nyugdíjügyben-írja a Magyar Nemzet

Közben a Privátbankár arról számolt be, hogy nálunk éri meg legkevésbé egyenruhát húzni. Egy hét haladékot kért a rendvédelmi és fegyveres dolgozókat érintő nyugdíj- és rokkantosítási szabályok véglegesítésére a belügyminiszter a keddi kormányülésen – írja a Magyar Nemzet kormányzati forrásra hivatkozva. Pintér Sándor azzal indokolta a kérést, hogy “a kidolgozott szabályok nem egyeznek teljes mértékben […]

[ Tovább ] 2011. június 22. | 1 Hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Hétvégi határsértők

A hétvégén többen is próbálkoztak illegális határátlépéssel az ország területére lépni, de nem jutottak messzire, hiszen hamar elfogták őket. Volt, akinek nem ez volt az első esete, hogy jogellenesen lépi át az országhatárt. A stabil hőkamera jelzésének köszönhetően fogtak el a szegedi határrendészek szombaton hajnalban nem sokkal éjfél után egy tunéziai, rá 24 órára, vasárnap […]

[ Tovább ] 2011. június 20. | hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Vasárnapi közlekedési információk

A közutakon az elmúlt nap 24 órájában a Rendőrség összesen 135 közúti közlekedési baleset során intézkedett. Két balesetben 2 személy vesztette életét, 14 baleset súlyos, 38 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 81 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt. A mai napon keleten csak lassan csökken a felhőzet, a Dunántúlon viszont változóan felhős […]

[ Tovább ] 2011. június 12. | hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Rendőrkézen a csatornafedő tolvajok (Szeged Rk.)

Ahogy arról az elmúlt héten a sajtó beszámolt, Szeged több részéről csatornafedőket vittek el ismeretlenek. A Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrőrse a bűncselekmény-sorozatot néhány nap alatt felderítette. Egy 39 éves szegedi férfit és testvérét gyanúsítja a Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrőse azzal, hogy az elmúlt időszakban Szeged különböző pontjáról csatornafedeleket loptak el. A nyomozók a bejelentéseket követően […]

Őrizetben a viperás rabló (Szeged Rk.)

Rablás bűntett kísérlete miatt vett őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság egy hajléktalan férfit tegnap. A megalapozott gyanú szerint az 55 éves szegedi hajléktalan hétfőn a déli órákban az Anna kútnál odament egy padon ülő nőhöz, majd a nála lévő viperával hadonászni kezdett és pénzt követelt tőle. A bűncselekményt egy közelben dolgozó férfi szakította meg, aki elvette […]

Hétvégi országos összesítő (ORFK

Az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) a Rendőrség összesen 342 közúti közlekedési baleset során intézkedett. 7 balesetben 7 személy vesztette életét, 43 súlyos, 91 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 201 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt. Az ellenőrzések során 213 esetben színeződött el a szonda. A hétvégén 139 körözött személyt fogtak el […]

Rendőrtragédia: fejbe lőtte magát, a kórházban meghalt A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Meghalt az a rendőrtiszt, aki fejbe lőtte magát kedden délután Salgótarjánban – mondta a Független Hírügynökségnek Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Mint ismert, a megye egyik hivatásos állományú rendőre lőtte fejbe magát a lakásában. Ehhez saját, engedéllyel tartott, önvédelmi fegyverét használta. Az egyenruhást életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A megyei rendőr-főkapitányság vezetője soron […]

Motoros és kamion ütközött frontálisan a régi 5-ösön (Szeged Rk.)

Súlyos-életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők azt a motoros férfit, aki csütörtökön délelőtt egy kamionnal ütközött frontálisan a régi 5-ösön. A jelenlegi információk szerint két kamion haladt Szeged felől az autópálya felhajtó felé, amikor az első balra be akart kanyarodni. A sofőr úgy kezdte meg a manővert, hogy nem adott elsőbbséget egy vele szemben szabályosan […]

Egy volt bírót emberölés kísérletével vádolnak Öngyilkosjelölt bíró ment szembe a forgalommal

A Békés Megyei Bíróság volt büntető bíráját, Domokos Jenőt emberölés kísérletével gyanúsítja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A szokatlan ügyben a vádiratot időközben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség már benyújtotta a megyei bíróságra. A volt bírót ez év január végétől Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezték el. „Tájékoztatásul közlöm, hogy az Ön által megjelölt […]

„Közmunka hadosztály és bikacsök //Public Works divisions and Bikacs”

„Közmunka hadosztály és bikacsök” A belügyminiszter egyenruhás közunka felügyelőként is el tudná képzelni a korkedvezményes nyugdíjból visszahívott dolgozókat, állítja Kónya Péter. Az érdekvédelmi vezető szerint a kormány állítólag 2006 miatt haragszik rájuk. Pintér Sándor elképzelése szerint egyenruhás közunka felügyelők lesznek majd azok a rendvédelmi dolgozók, akiket visszahívnak korkedvezményes nyugdíjukból – erről Kónya Péter a Fegyveres […]

A törzshelyét is meglopta a mórahalmi sorozat-betörő (Szeged Rk. Mórahalmi Rendőrőrs)

Öt üzlethelyiségbe tört be egy 24 éves helybeli fiatalember a mórahalmi gyógyfürdőben szerdán este. A járőrök ismerték fel az elkövetőt egy kocsmában, aki kihallgatásán további betöréseket is beismert. Három büfébe, egy sütödébe és egy cukrászdába tört be a 24 éves mórahalmi lakos az éj leple alatt szerdán a mórahalmi gyógyfürdőben. Három helyről készpénzt is magával […]

Díjkitűzés rablás ügyében – 250 ezer Ft a nyomravezetőnek (Szentes)

Rablás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Szentesi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen, melyben a lakosság segítségét kéri. A rendelkezésre álló adatok szerint két személy március 19-én az esti órákban megjelent egy 91 esztendős férfi szentesi lakásában. Az idős bácsit megkötözték, majd pénzt követeltek tőle. Ennek során átkutatták ruházatát és lakását is, végül mintegy 1.500 Ft-tal […]

Nyílt nap a Csongrádi Rendőrkapitányságon

A Csongrád Rendőrkapitányság 2011. április 29-én 09:00 órától a Rendőrség napja alkalmából nyílt napot tartott, melyre meghívásra került az illetékességi területünkön lévő valamennyi iskola és óvoda. A programok között szerepelt aszfalt-rajzverseny, kerékpáros elméleti és ügyességi verseny. A látogatók a fentieken kívül megismerkedhettek a Csongrád Rendőrkapitányság épületével, életével, a rendőrök által használt felszerelésekkel és eszközökkel. A […]

[ Tovább ] 2011. április 30. | 95 hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Várakozás alakulhat ki Röszkén húsvétkor (Csongrád MRFK)

Idén a pravoszláv és a katolikus Húsvét egy időre esik, ezért a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen mindkét irányban rendkívül intenzív forgalomra számítunk a hosszú hétvégén. A torlódások elkerülése érdekében útnak indulás előtt célszerű tájékozódni, vagy más átkelőt választani. A rendőrség már pénteken délutántól torlódás kialakulására számít a Röszke Autópálya-határátkelőhely mindkét oldalán. A hétvégén átlépésre jelentkező személy- és […]

[ Tovább ] 2011. április 25. | hozzászólás | Rendőrségi hírek |

Halálos baleset Dorozsma és Zsombó között (Szeged RK.)

Egy ember meghalt, amikor két személyautó ütközött félfrontálisan Szeged- Kiskundorozsma és Zsombó között pénteken reggel. A jelenlegi információk szerint egy Opel Vectra haladt Kiskundorozsma irányából Zsombó felé. Sofőrjének elmondása szerint egy fácán kirepült elé az útra, ezért elrántotta a kormányt. Amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, félfrontálisan ütközött egy vele szemben közlekedő Opel Astrával, […]

[ Tovább ] 2011. április 18. | hozzászólás | Rendőrségi hírek |

  • Oláh-István László a www.fecsego.eu nemzetközi hírportál tulajdonos-főszerkesztője

    lio-oláh