Alkotmányellenes a GVH alelnökök kinevezésének a megszüntetése
Nem szűnik meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alelnökeinek a kinevezése az elnök mandátumának lejártával, ahogy ezt az új parlament elfogadta, erről döntött kedden az Alkotmánybíróság (AB) – közölte a testület. A versenytörvény módosítását július 5-én fogadta el a parlament. Sólyom László, akkori köztársasági elnök 10 nappal később fordult az Alkotmánybírósághoz, kifogásolva azt, hogy a GVH alelnökeinek a megbízása megszűnne az elnök megbízásának a lejártával.

Az AB ugyanakkor nem állapította meg annak a rendelkezésnek az alkotmányellenességét, amely szerint a GVH elnökének javasolt személy is kezdeményezheti – a miniszterelnök egyetértésével – az elnökhelyettesek kinevezését.
A határozat alkotmányellenességet megállapító részéhez Lenkovics Barnabás és Stumpf István alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.