< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Demonstráltak a vámosok elmaradt juttatásaik miatt

| Mobile | RSS

Demonstráltak a vámosok elmaradt juttatásaik miatt

Elmaradt juttatásaik és a jövő évi bértábla módosítása miatt tartott fáklyás tiltakozást a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A szervezők becslése szerint mintegy 250-en vettek részt a demonstráción. Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta: 2010-ben több, a korábbi bérmegállapodásban szereplő kifizetés is elmaradt, így a mozgóbérek és a felderítési jutalmak is. A törvényben lefektetett jövedelmek felfüggesztése “nagy mértékű jövedelemcsökkenést” eredményez az idei évre.

Kattintson a hirdetésre!

Emlékeztetett, hogy az első negyedévben még igen, a második negyedévtől azonban már nem kapták meg a Vám- és Pénzügyőrség dolgozói a negyedévi előirányzott bevétel teljesítéséért járó – mintegy félhavi munkabért kitevő – mozgóbért. A demonstráción tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy a jövő évre vonatkozó bértábla módosításában nem vehettek részt, az új bértábláról a parlament honalapján értesültek.

A szakszervezeti elnök szerint az új bértábla az állományon belül egyenlőtlenségekhez vezet, illetve hátrányosan érinti a köztisztviselői állományt. Emlékeztetett arra, hogy több érdekképviseleti szervezet kérése ellenére sem hívták össze az ágazati egyeztető tanácsot. A demonstráción felolvasták a VPFSZ kilenc pontból álló petícióját, amelyben az ágazati érdekegyeztetés helyreállítása, valamint az arányos bérezés megteremtése mellett követelik munkahelyeik megőrzését és a munkájuk megfelelő anyagi és erkölcsi elismerését.

Holecz Gábor szerint kéréseiket a kormánynak mindenképpen meg kell hallania. “Ha van nemzeti együttműködés, akkor úgy gondolom, hogy ez beletartozik” – fogalmazott. Az MTI kérdésére válaszolva a szakszervezeti elnök elmondta, hogy, amennyiben a mostani demonstrációval nem érik el céljaikat, úgy “elképzelhető”, hogy lesznek további tiltakozó megmozdulások.

MTI

Leave a Reply 1292 megnézve, 3 alkalommal mai nap |