< Böngészés > Főoldal / Sport / Blog article: Szellő győzelemmel debütált az Államokban

| Mobile | RSS

Szellő győzelemmel debütált az Államokban

2010. december 1. | hozzászólás | Sport

Kecskemét – Pontozásos győzelemmel kezdte amerikai pályafutását a kecskemétiek ökölvívója, Szellő Imre. A Memphis a Miami-t fogadta a World Series of Boxing (WSB) sorozat első fordulójában.

Ahogy az várható volt, a WSB mérkőzését hatalmas show és felhajtás előzte meg, amit Szellő pontozásos győzelme tett teljessé a hazai közönség számára. A Boston helyett végül Memphisben kikötő Szellő Imre a delmagyar.hu-nak így számolt be első félprofi mérkőzéséről: – Az amerikai bajnok Sijuola Shabazz ellen léptem ringbe a pénteki Memphis–Miami csapatbajnokin. Jó kezdődött a mérkőzés, hiszen az első menetben egy jól irányzott jobb csapottal sikerült megrendítenem Shabazzt, akire rá is kellett számolni. Miután keményfejű öklöző, gyorsan túltette magát az ütésen, és volt egy-két jó megindulása is, de sikerült mindig kontráznom, és törleszteni az adósságot. Igen sokat szabálytalankodott, a 3. menetben szétfejelte a homlokom is, de edzőimnek szerencsére sikerült gyorsan elállítani a vérzést. Visszább is vettem kicsit, hiszen öt menetesek itt a meccsek, amit nekem még szoknom kell. Nem készültem ki a végére, de más ez, mint edzésen, nagyon oda kell figyelni az erő beosztására. Végül is egy elég sima meccs lett, egyhangú pontozással engem hoztak ki győztesnek. Még nagyobb volt az öröm azzal, hogy csapatom is nyert, 4-1-re a Miami ellen.
forrás DM

Leave a Reply 359 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: