< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Szétrobbanthatott egy ősi holdat a Szaturnusz

| Mobile | RSS

Szétrobbanthatott egy ősi holdat a Szaturnusz

2010. december 14. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Egy ősi hold vándorolt a Szaturnusz felé a bolygó és kísérőinek születése során. Idővel az árapályerők miatt külső rétegei leszakadtak, ezekből jöhetett létre a gyűrűrendszer.
Forrás: NASA, JPL, SSI

Hatalmas és látványos gyűrűrendszer övezi a Szaturnuszt, míg társai, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz hasonló képződményei sokkal kisebb tömegűek és alig láthatók. Az egyedi helyzet magyarázataként többször felvetették, hogy egy hold széttörésével, vagy egy üstökösmag és egy korábban létezett hold ütközésével született a kiterjedt gyűrűrendszer.

Ám egyik modell sem volt képes megmagyarázni a gyűrűben a kőzettörmelék és a jég elkülönült helyzetét, emellett azt sem jelezték előre, hogy a belső apró holdak miért állnak jégből, miközben a bolygótól távolodva, az 1000 kilométeres Tethys és többi külső társa már sok kőzetanyagot is tartalmaz.

A Nature folyóirat december 12-i számában Robin Canup (Southwest Research Institute, Boulder) és kollégái közöltek új, érdekes modellt a rendszer kialakulására. Ennek kiindulópontja, hogy az óriásbolygók holdjai fokozatosan növekedtek az égitest körüli ősi korong anyagából.

Ebben a korongban a gáz fokozatosan befelé spirálozott. Anyagában befogott szilárd szemcsék is voltak, amelyekkel kapcsolatban olyan sűrűsödések jöttek létre, amelyek végül holdakká fejlődtek. A bolygóközi térből beáramló anyagban a hatalmas spirális sűrűséghullámok keletkeztek. Ezek a születőben lévő holdak pályáját zsugorították, amitől azok egyre közelebb jutottak a központi óriásbolygóhoz. Miközben az adott hold tömege növekedett, a hatás egyre erősebb lett, tehát minél nagyobb lett egy hold, annál gyorsabban vándorolt befelé a korongban.

Azok a holdak, amelyek a fenti folyamat során túl közel jutottak az óriásbolygóhoz, bele is zuhantak. A holdak keletkezése, bevándorlása és bezuhanása rendszeresen újraindult és mindaddig zajlott, amíg elegendő friss anyag jutott a korongba a Nap körüli térségből. A korong és a holdak növekedése, valamint a holdak bezuhanása és fogyása így egyensúlyt tartott egymással. A folyamat révén egy adott időpontban a holdak formájában található anyag mennyisége mindig az adott óriásbolygó tömegének tízezrede körül mozgott az új modell szerint.

Forrás: NASA, JPL, SSI
Egy apró terelőhold és annak árnyéka a Szaturnusz gyűrűrendszerében (NASA)

A fenti modell értelmében egy igen nagy, a Titanhoz hasonló méretű ősi hold is így mozgott és fokozatosan közeledett a bolygóhoz, amelynek belsejében az összetevők már rétegekbe rendeződtek – a kőzetanyag a magjába, a jég pedig egy ezt övező külső köpenybe koncentrálódott.

Ez a befelé vándorló égitest a bolygó árapályerejétől szétdarabolódott, pontosabban külső jeges rétegei leszakadtak. Ezek anyagából a nagyobb testek alkotják a bolygóhoz közeli kisebb holdakat, míg a finomabb törmelék eloszlott a pálya mentén, és létrehozta a ma megfigyelhető gyűrűket. Az is elképzelhető, hogy a hold keményebb kőzetmagja egyben maradt, és végül a fent említett vándorlást folytatva a Szaturnuszba zuhant.
forrás origo

Leave a Reply 300 megnézve, 1 alkalommal mai nap |