< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kerülték a kényes kérdéseket

| Mobile | RSS

Kerülték a kényes kérdéseket

Európai uniós elnökségi programja keretében Bécsben és Pozsonyban tárgyalt tegnap Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Werner Faymann osztrák kormányfővel, majd Iveta Radicová szlovák miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket. Pozsonyban munkaebéd keretében megbeszélést folytatott a Magyar Koalíció Pártja vezetőivel, a Híd képviselőivel azonban nem találkozott.

Orbán Viktor második hivatalba lépése óta első alkalommal járt hivatalos látogatáson Szlovákiában. A magyar kormányfő és szlovák kollégája, Iveta Radicová tárgyalásait megelőzően a miniszterelnök munkaebéden találkozott a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) politikusaival, személy szerint Berényi József pártelnökkel és Bárdos Gyulával, a párt országos tanácsának elnökével. Erről Dunajsky Éva, az MKP szóvivője tájékoztatta a Népszava tudósítóját.

A munkaebédet követően Berényi József elmondta, hogy magyar vendégükkel az uniós elnökség feladatai mellett megbeszéltek több fontos, mindkét felet érintő kérdéskört. Szót váltottak a nyelvtörvényről, a kettős állampolgársággal kapcsolatos jogszabályokról, a kisebbséginyelv-használatról, valamint a magyar-szlovák határ menti kölcsönös együttműködésről. Az MKP elnöke módfelett fontosnak tartja a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvény minél rugalmasabb változtatását.

Január elsejétől ugyanis azok a szlovákiai állampolgárok, akik felveszik a magyar állampolgárságot, elveszítik a szlovákot, mutatott rá Orbánnal folytatott beszélgetése során Berényi József. “Nekünk is érdekünk, hogy ez ne így legyen” – mondta az MKP elnöke.

Szlovákiai politológusok már a látogatást megelőzően leszögezték, hogy minden bizonnyal nem kerül sor kényes kérdések boncolgatására a két szomszédos ország kormányfőjének megbeszélésein. Tokár Géza politológus az Új Szó napilap hasábjain emlékeztetett arra, Radičová már kinyilvánította, hogy fenntartásai vannak a magyar választójog határon túli magyarokra való kiterjesztésével kapcsolatban. “A vegyes bizottságokban folyó munkára hivatkozva kerülhetik meg a forró kérdéseket,” véleményezett Tokár.

Iveta Radicová a miniszterelnöki hivatalban fogadta magyar partnerét. A két kormányfő közös sajtóértekezlete valamivel este negyed hat után kezdődött. Orbán Pozsonyba érkezésekor kiemelte, hogy Magyarországnak mindenképpen érdeke egy sikeres, eredményes Szlovákia, és nagyon reméli, hogy Szlovákia hasonlóan vélekedik Magyarországgal kapcsolatosan.

Radicová elmondta: a magyar miniszterelnök bemutatta hazája EU-elnökségének prioritásait, és kölcsönösen fontos kétoldalú tárgyalásokat folytattak. Orbánnal megegyeztek abban, közölte, hogy az észak-déli gázvezetéket mihamarabb kiépítik. A szlovák kormányfő nyomatékosította, hogy a kettős állampolgárság kérdésében eltér Szlovákia és Magyarország álláspontja. Reméli viszont, hogy a vegyes bizottságok megoldást találnak a problémára.

Orbán a sajtóértekezleten közölte, a Híd párt vezetőivel azért nem találkozott, mert nem egyértelmű, hogy a vegyes pártokat hogyan kezeljék. “Vannak szlovák pártok, melyekkel a kölcsönös tisztelet jegyében együttműködünk. Van magyar párt, amellyel az etnikai azonosság is összeköt bennünket. És van a vegyes párt, mellyel a jövőben ki kell találni, hogy hogyan fogunk együttműködni” – mondta.

“Pedig rendezhette volna a Fidesz és a magyar kormány kapcsolatait a Híddal” – vélekedett Bugár Béla, a párt elnöke. “Ő így döntött, és mi ezt tudomásul vesszük. Ebből arra következtethetünk, hogy részükről semmilyen partneri viszony nem jöhet szóba” – szögezte le Bugár. Kiemelte, hogy a Híd Szlovákiában politizál, itt élnek a választói. “Olyan politikát akarunk folytatni, hogy választóink Szlovákiában elégedettek legyenek” – vallja a Híd elnöke.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére élesen bírálta Radicovát amiatt, hogy vendégül látta Orbánt.”Az SNS csodálkozását fejezi ki amiatt, hogy Radičová ilyen tág teret biztosít egy olyan politikusnak, aki Európa legnagyobb részében zárt ajtókra talál” – mondta a SITA hírügynökségnek Slota.
forrás népszava online

Leave a Reply 349 megnézve, 1 alkalommal mai nap |