Karácsonyi fatörzs
Valaha a családi tűzhely közelében gyűlt össze az egész család szentestén. A gyerekek karácsonyi énekeket énekeltek és nagyszüleik történeteit hallgatták, miközben hatalmas farönk égett a tűzben. Igencsak kemény faanyagot választottak, hogy egész éjszaka kitartson. Levelekkel és szalagokkal díszítették, majd a legfiatalabb és a legidősebb családtag meggyújtotta miután a családfő olajjal vagy pálinkával megáldotta, olykor szenteltvízbe mártott faággal… Az elégett farönk hamvát megőrizték, mivel különös erőt tulajdonítottak neki, amely megvédi a házat a villámcsapástól és az ördögtől a következő évben.
Ez a szokás a 12. századra nyúlik vissza, és szinte Európa valamennyi országában elterjedt, sőt még Québecben is. Itáliában e farönk neve “ceppo” volt. Angliában “Yule Log”. Ez a hagyomány állítólag a 19. század végén tűnt el a hatalmas tűzhelyekkel együtt, amelyeket fokozatosan öntöttvaskályhák váltottak fel. A nagy farönk helyébe pedig kisebb lépett. Olykor gyertyákkal és zöldnövényekkel ékesítették és a karácsonyi asztal közepére tették díszként.
Napjainkban ezt a karácsonyi fatörzset a sütemény jelképezi, amely az egykori, a szenteste alatt elégetett farönkre emlékeztet. Ez a magyarázata tehát a barna, faszínű csokoládé- vagy kávékrém bevonatnak. Ennek a vajkrémmel töltött süteménytekercsnek a felszeletelése a favágást idézi fel. Hócukorral szórják meg, ami a fagyra emlékeztet majd apró favágó figurákkal és cukorból készült kis gombákkal díszítik. Fagylaltszerűen is készíthető.
Ez a tipikus francia desszert Párizsban látott napvilágot a 19. század végén, Pierre Lacam történész és cukrászmester sütőműhelyében. Italként félszáraz vagy bársonyos bor illik hozzá. Mellőzzük a likőr- és vörösbort. Próbálja ki magas alkoholtartalmú természetes édes borral vagy egy korty muskotállyal, főleg ha a fatörzs sok mogyorót és mandulát tartalmaz.
A francia karácsonyi fatörzs elkészítése
Hozzávalók:
– 10 dkg liszt
– 25 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor
– 1 kávéskanál citromlé
– 5 tojás és 2 tojássárgája
– 40 gramm étkezési keményítő
– 30 dkg étcsokoládé
– 20 dkg vaj
– 1 narancs leve és reszelt héja
– 5 dkg mazsola
– 5 dkg durvára vágott, pirított dió,
– 3 evőkanál rum
– narancsdarabok a díszítéshez
A piskótalaphoz összekeverjük a lisztet és a keményítőt. Az 5 tojás fehérjét a citrom levével és a 7-8 deka porcukorral kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a vízzel és a 7-8 deka porcukorral kikeverjük, majd felváltva hozzáadjuk a tojásfehérje- és a lisztkeveréket. A masszát tepsibe tesszük, és forró tűzön mintegy 10 perc alatt készre sütjük.
A krémhez a csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, belekeverünk 10 deka porcukrot és 2 tojássárgáját, majd állandó keverés mellett besűrűsítjük. Közben a vajat kikeverjük a narancslével és -héjjal, a rumaromával, a vaníliás cukorral, és a csokoládés krémhez adjuk. A krém kétharmadát a piskótára kenjük, megszórjuk a dióval és a mazsolával, majd feltekerjük úgy, hogy a széle alulra kerüljön. Tálcára tesszük, és a maradék krémmel bekenjük, majd az aszalt naranccsal vagy egyéb gyümölccsel díszítjük.
forrás france guide