< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Az idei év hozta a legjelentősebb politikai átrendeződést a rendszerváltás óta

| Mobile | RSS

Az idei év hozta a legjelentősebb politikai átrendeződést a rendszerváltás óta

Az idei év a rendszerváltás óta eltelt időszak legjelentősebb politikai átrendeződését hozta – áll a Political Capital Institute csütörtökön nyilvánosságra hozott évértékelő elemzésében, amely szerint beteljesedett a pártrendszer gyökeres átalakulása.

Az elemzés szerint a Fidesz elsöprő győzelme az országgyűlési és az önkormányzati választáson a “nyolcévnyi kormányzása során teljesen elhasználódott MSZP” középpárttá zsugorodásából, valamint a rendszerváltó pártok – MDF, SZDSZ – eltűnéséből következett. Az elemzés szerint a Jobbik és az LMP révén ugyan új parlamenti pártok jelentek meg a színen, sikerük azonban egyelőre kimerült ennyiben, az önkormányzati választás már mindkét párt számára kudarc volt.

“Orbán Viktor a politikai élmezőny utolsó rendszerváltó politikusaként lehetőséget kapott arra, hogy átalakítsa azt a politikai berendezkedést, amelynek megszületésénél maga is bábáskodott” – áll az elemzésben, amely szerint “nem egyszerűen kormányváltás történt”. Mint írják, a Fidesz kétharmados parlamenti többségéből következően megkezdődött az új alkotmány előkészítése, és a régi alaptörvény – sokszor napi politikai céloknak alárendelt – lebontása.

A Political Capital szerint a kormányzás első szakasza alapvetően arról szólt, hogy a Fidesz nagy politikai mozgásterével élve igyekezett minél jobban kiszélesíteni szűk pénzügyi-gazdaságpolitikai mozgásterét. “Ez a törekvés rövidtávon sikeresnek bizonyult, a választott eszközök – bankadó, válságadók, magán-nyugdíjpénztári megtakarítások átvétele – azonban közép- és hosszú távon jelentős kockázatokat hordoznak” – áll az intézet elemzésében.

forrás néoszava online

Leave a Reply 4758 megnézve, 1 alkalommal mai nap |