< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Nem finanszírozza tovább az állam a településőrségeket

| Mobile | RSS

Nem finanszírozza tovább az állam a településőrségeket

2011. január 5. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár

Nem finanszírozza tovább az állam a településőri szolgálatokat. Igény ugyan lenne rá, de pénz nincs. A Belügyminisztérium viszont azt ígéri: a rendőri szolgálatot erősíti majd.

Még 2009 szeptemberében jelentette be az akkori kormányfő, Bajnai Gordon, hogy településőr alkalmazható azokon a lakóhelyeken, ahol nincs közterület-felügyelet. Elsősorban a kisebb önkormányzatok éltek a lehetőséggel, az ország első településőre például a mindössze 64 lakosú Megyeren állt szolgálatba 2009 október elsején. A kiválasztott személyeknek büntetlen előélettel, általános iskolai végzettséggel és rendészeti tanfolyamon szerzett képesítéssel kellett rendelkezniük. 2010-ben már több mint 2300 településőr dolgozott csaknem 1200 önkormányzatnál, szerződésük viszont csak az év végéig szólt.

A Krónikának nyilatkozva az egyik Balaton környéki község településőre azt mondta, a jövőben is szükség lenne munkájukra, hiszen számos bűncselekményt előztek meg. Korábban több település vezetője és jegyzője is azt közölte: lobbiznak a program folytatásáért, hiszen az önkormányzatoknak is könnyebbséget jelentett, hogy az állam fizette a településőrök bérét.

A Krónikával a Belügyminisztérium írásban azt közlte: 2010-ben több mint kétmilliárd forintot fizetett ki a költségvetés a településőrök munkájáért, idén viszont erre már nincs pénz. Az ilyen szolgálatot teljesítők nem olvadnak be például a körzeti megbízotti rendszerbe, továbbfoglalkoztatásukat esetleg közmunkaprogram keretében valósíthatják meg az önkormányzatok. A kormány ugyanakkor fejleszteni akarja a polgárőrséget és a tervek szerint 2012. júliusáig 4200 új rendőr is szolgálatba áll majd.
forrás mr1

Leave a Reply 300 megnézve, 1 alkalommal mai nap |