< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Nincs szükség a diplomás romákra a minisztériumokban?

| Mobile | RSS

Nincs szükség a diplomás romákra a minisztériumokban?

2011. január 11. | 1 Hozzászólás | Közélet

Lapinformáció szerint érdemi munkát már nem végezhetnek a Bajnai-kormány által segített fiatalok. A közigazgatási tárca cáfol.
© MTI

Fizetést kapnak, de érdemi munkát nem végezhetnek a kormányváltás óta azok a roma fiatalok, akik még az előző kabinet által meghirdetett program keretében helyezkedtek el a közigazgatásban – olvasható a Népszabadság keddi írásában.

A lap emlékeztet arra, hogy a korábbi kormányfő, Bajnai Gordon kezdeményezte a 2009. októberében indult programot, amely 100 millió forintból 200 roma fiatal elhelyezkedését kívánta segíteni. Végül 70 roma fiatal kapott munkát, legtöbben a Miniszterelnöki Hivatalban, de sokan kerültek a szociális és külügyi tárcához is.

Teleki László szocialista politikus, korábbi romaügyi miniszterelnöki megbízott azt mondta a lapnak, hogy az általa ismert roma diplomások jelentős részét kényszerszabadságra küldték, és bár továbbra is kapják a fizetésüket, munkájukra nincs szükség, szakmai előmenetelre nincs lehetőségük.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint szó sincs arról, hogy a munkatársak hosszabb ideje szabadságon lennének vagy munkájukra ne lenne szükség, viszont az előző kormány nem teremtette meg a feltételeket, ezért a program nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Forrás: Független Hírügynökség/hír24

Leave a Reply 617 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: