< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Médiatörvény és a fortélyos félelem

| Mobile | RSS

Médiatörvény és a fortélyos félelem

Az MSZP elnöke szerint Amerika is aggódik. Ki áll az aggodalom hátterében?
© MTI

Az amerikai tárgyalófelek aggodalmukat fejezték ki az új magyar médiatörvény miatt és a kérdést sehol sem mi vetettük fel elsőként – mondta Washingtonban magyar újságíróknak az MSZP elnöke, aki négytagú pártdelegáció élén három napig tárgyal az amerikai fővárosban.

Mesterházy szerint a partnerek médiatörvény-ügyben “meglepően felkészülten” fogadták, a kérdést sehol sem ők vetettük fel elsőként. Az MSZP vezetője úgy véli, ebből is kiderült, hogy a kormánynak komolyan kellene venni a jogszabállyal kapcsolatos nemzetközi bírálatokat.

A szocialisták vezetője biztosította tárgyalópartnereit, hogy pártja támogatja és jónak tartja a magyar EU-elnökség programját, és érdekelt annak sikerében. Úgy vélekedett, hogy nem jól indult elnökséget még mindig sikerre lehetne vinni, de a kormánynak változtatna kell a politikáján.

Mesterházy tárgyalópartnereinek kifejtette, hogy a szocialisták készek lennének támogatni a strukturális reformokat, és konstruktív ellenzékként viselkedni, ám nem ismerik a kormány ezekkel kapcsolatos elképzeléseit.

A Mesterházy Attila vezette küldöttség ma részt vesz az ENSZ holokauszt-megemlékezésén és a témakörrel kapcsolatban megbeszéléseket folytat a Zsidó Világszövetség és a Rágalmazás Elleni Liga képviselőivel.

A pártelnök előzőleg Charles Gatival közösen előadást tartott a magyar belpolitikai helyzetről a Woodrow Wilson Tudósközpontban. A Johns Hopkins Egyetem professzora a Népszabadságnak azt mondta, elhalasztanák Magyarország felvételét, ha ma lenne a NATO és az EU tagjelöltje.

Charles Gati szerint Magyarország már nem szabad, egyre inkább irányított demokrácia, amelyben az állam az élet minden területén beavatkozik, egyebek mellett a sajtószabadság korlátozásával. Az új médiatörvény célja a szabad eszmecsere megakadályozása – tette hozzá.

Mint mondta, ez az új törvény „csak a jéghegy csúcsa”, az igazi probléma az alkotmányos fékek és ellensúlyok korlátozása. „Sajnos, súlyos gondok vannak a magyar demokráciával” – mondta Gati, aki reméli, hogy a Fehér Ház nyilvánosan is állást foglal a magyar fejleményekkel kapcsolatban.

Miközben a szocialisták tiltakoznak az ellen, hogy ők állnának Magyarország nemzetközi lejáratása mögött, a Magyar Nemzet szerint mást bizonyít a birtokába került dokumentum. A lap azt írja, hogy a kormányt lejárató levelet köröztetett a szocialista delegáció az Európai Parlamentben.

Az Orbán Viktor strasbourgi programbemutatójára készült háttéranyag az európai szocialisták kezébe adott muníciót a magyar miniszterelnökkel szemben. Az iromány végén a következő aláírás olvasható: „The Hungarian Socialist Delegation” (a magyar szocialista delegáció).

Mint ismert az MSZP tegnap bejelentette: Kósa Lajos (Fidesz) nem tudta bizonyítani 24 órán belül „alaptalan rágalmait”, amelyek szerint a szocialisták állnak a nemzetközi lejáratókampány mögött, ezért a párt “a következő napokban meg fogja tenni a megfelelő lépéseket”.
forrás:hír24

Leave a Reply 251 megnézve, 2 alkalommal mai nap |