FECSEGŐ

A magyarországi cigány népesség integrációja, társadalmi befogadása mára az egyik legfontosabb nemzeti kérdéssé vált. A mélyszegénységben élő roma népesség kilátástalan helyzete, ennek évtizedek óta tartó megoldatlansága, és folyamatos további romlása alapvető, és mielőbbi, tényleges válaszra váró kihívást jelent az egyébként is rossz minőségű hazai demokrácia számára. Noha 1990 óta minden kormány hangzatos programokat hirdetett meg a romák sorsának javítása érdekében, ezek jószerivel semmiféle eredményt sem hoztak. A roma programokra elköltött sok milliárd forint eredményei nem látszanak. A politikai pártok ebben a kérdésben sem voltak képesek összefogni, konszenzusra jutni. Ennek egyik következménye, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülések, ahol a hazai cigányság közel 60%-a él, tovább vergődnek, az ott élőknek esélyük sincs a kilábalásra, életük javulására. A nyomorúságos cigánytelepek felszámolása nem halad előre. Ma a roma népesség egyötöde, közel 100 ezer ember él ilyen telepeken, ahol mindennapi életüket az alapvető infrastruktúra – vezetékes ivóvíz, aszfaltozott úthálózat, csatornahálózat stb. − teljes hiánya, a földrajzi és társadalmi elszigetelődés, a magukra maradottság, a gettószerű lét körülményei és következményei határozzák meg. A tartós munkanélküliség, a munkapiacról való kiszorulás ma már több generáció életét befolyásolja végletesen, s a helyzet javulásának semmi jele. A rendszerváltás idején a romák több mint 50%-a elvesztette állását. Míg 1987-ben a hazai roma népesség 62%-ának volt állandó munkája, addig 1994-ben már csak 22,6%-nak. Ma pedig számos, romák lakta térségben 30-40%-ot is meghaladja a munkanélküliségi ráta. A szülők szegénysége, a nyomor különösen sújtja a mélyszegénységben született gyermekeket. De nemcsak őket. Ma már legalább három generáció sorsát határozza meg végletesen és véglegesen a mélyszegénység, a magukra hagyatottság, a romákkal szembeni társadalmi diszkrimináció.

A romák nyomasztó munkanélküliségének egyik oka a nem megfelelő, nem elégséges képzettség. Bár az utóbbi tíz évben nőtt a 8 általános iskolai osztályt elvégző romák aránya, roma honfitársaink mégis kimaradtak az időközben lezajló középiskolai és felsőoktatási expanzióból. A magyar fiatalok közel háromnegyede érettségit szerez, ám az érettségizett cigányok aránya a népcsoporton belül mindössze 3,2%, szakmunkás-bizonyítványig 16,6%-uk jut el. A felsőfokú végzettségűek aránya 1% alatti. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja, hogy az iskolákban megvalósuló elkülönítés gyakran még a lakóhelyi szegregációnál is erőteljesebb. Mindez azt jelenti, hogy a romák nagyrészt kimaradnak az ingyenes középfokú iskoláztatásból, tehát az állam nem fordítja rájuk azt az összeget, amit a többségi népesség gyermekeire költ. A cigányok szinte teljesen kirekednek az ingyenes felsőfokú oktatásból, azaz az állam által ott elköltött összegekből sem látnak semmit sem. Köztudott az is, hogy a roma népesség egészségügyi helyzete lényegesen rosszabb, mint az ország egyéb állampolgáraié. A romák élettartama más társadalmi csoportokkal összehasonlítva átlagosan 15 évvel rövidebb. Ennek egyik oka, hogy a roma népesség jelentős része olyan térségekben él, ahol csak rendkívül nehezen érhetők el az egészségügyi szolgáltatások, azaz az állam egészségügyi kiadásainak csak egy kis hányadát fordítja a romákra. Hasonló a helyzet az állam által támogatott egyéb infrastrukturális kiadások esetében is − az autópálya-építés, a gázártámogatás, távhő áfa-csökkentés milliárdjai elsősorban a sokkal jobb helyzetű társadalmi rétegeket érik el. A cigányság lényegében kiszorult az Új Magyarország Fejlesztési Tervből is.

Mindemellett a romáknak etnikai hovatartozásuk okán folyamatosan szembesülniük kell a hátrányos megkülönböztetéssel, a kirekesztéssel, a cigányellenességgel, gyakran a nyílt rasszizmussal és fajgyűlölettel, ami csak tovább rontja az életminőségüket. A romáktól munkát és iskolázottságot vár el az úgynevezett többségi társadalom, miközben a cigányságot szegregálják és diszkriminálják az oktatási intézmények jelentős részében, a munka- és lakáspiacon. A társadalomban mélyen gyökerező romaellenességet az ország számos pontján a helyi hatalom is képviseli. A monoki polgármester alkotmányellenes rendeletei, a vonatkozó törvények semmibe vétele, az edelényi és kiskunlacházi polgármester rasszista felhangokkal teli nyilatkozatai pontosan jelzik, hogy a cigányellenesség ma már nemcsak egy fanatikus politikai szubkultúra sajátja. A politika tehetetlensége, a társadalmi feszültségek, a bűnbakképzés, a szélsőjobboldal aktivizálódása, az aljas indulatok keltése nyomán mára a szociálpolitikai, oktatási, lakhatási, egészségügyi megoldások keresése helyett a szegénység etnicizálása és kriminalizálása vált „divattá”. Általánosan elterjedt az a felfogás, amely szerint az országnak a legszegényebbek kerülnek a legtöbbe; hogy a szociális segély, a sok gyermek a cigányságra jellemző megélhetési stratégiává vált. Mindez elnyomja a józan gondolatokat, párbeszédet, vitát, lehetetlenné teszi a valódi megoldások alkalmazását, miközben még a demokratikus pártokban, választott testületekben is elfogadottá vált a rasszizmus. Eközben jelentős mértékben megerősödött az országban az az álságos, fasisztoid nézeteket hirdető szélsőjobboldali politikai párt, amelynek elsődleges célja a megfélemlítő cigányellenesség további szítása, a primitív rasszizmus nyílt terjesztése, a társadalmi problémák és konfliktusok etnikai különbségekkel való összekapcsolása és magyarázata.

A Szabad Emberek Magyarországért párt megítélése szerint mára a roma népesség helyzete annyira súlyos, az ezzel összekapcsolt vagy összekapcsolódó társadalmi konfliktusok potenciálja oly mértékben növekedett meg, hogy teljes mértékben újra kell gondolni a cigány lakosság társadalmi befogadásának, a mélyszegénységből való kiemelkedésének az ügyét. Meggyőződésünk, hogy nem „cigánykérdésről”, nem egyszerűen etnikai konfliktusról, hanem az egész országot érintő, mélyreható gazdasági-társadalmi problémáról van szó. A SZEMA politikájának alapvető tétele, hogy a jogállamban nincsenek másodrendű állampolgárok, a haza minden polgárát azonos jogok illetik meg. Éppen ezért az a mély meggyőződésünk, hogy a cigányság helyzetének javulása az egész ország gyarapodását, a demokrácia, a politikai kultúra megerősödését szolgálná. Ennek értelmében pártunk szükségesnek látja, hogy „A szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem európai évének” az elején összefoglalja a magyarországi cigányság életkörülményeinek javítása érdekében tett javaslatait. Javaslataink öt, egymással szorosan összefüggő területre terjednek ki, s egyrészt rövid távú célokat, gyors, azonnal megvalósítandó intézkedéseket tartalmaznak, másrészt a magyarországi roma társadalom felemelkedéséhez szükséges hosszú távú stratégiai megfontolásokat foglalják magukban.
Életkörülmények javítása

Folytatni, gyorsítani és hatékonyabbá kell tenni a cigánytelepek felszámolását. A cigánytelepek felszámolásának elsődleges célja az ott élő népesség szegregált helyzetének megszüntetése, normális élet- és lakáskörülmények biztosítása, az, hogy közelebb kerüljenek a munkaalkalmakhoz. Ezzel párhuzamosan gondoskodni kell arról, hogy a városokban élő romák ne veszítsék el munkájukat, és ne kényszerüljenek emiatt cigánytelepekre. A cigánytelepek felszámolása értelmét veszti, ha eközben újabb és újabb telepek jönnek létre. A cigánytelepek felszámolását össze kell kötni szociális bérlakások építésével, amelyeket olyan helyeken kell felépíteni, ahol reális esély van a beköltözők foglalkoztatottá válására, illetve ha a lakásépítési program összekapcsolódik egy országos hatókörű bérlőtámogatási rendszerrel. Mindemellett átfogó – egészségügyi, családvédelmi, oktatási − terveket kell kidolgozni a cigánytelepeken élő népesség tényleges társadalmi integrációjára.

Az Európai Unióból érkezett források alig érik el a hazai cigányságot, noha történtek kormányzati próbálkozások, hogy ezek a források az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben is elérhetők legyenek. A pályázati rendszerben azonban behozhatatlan hátrányban vannak a halmozottan hátrányos helyzetű térségek, amelyek soha nem fogják tudni felvenni a versenyt a jobb gazdasági, társadalmi helyzetben lévő vidékekkel. A mindenkori kormánynak fontos feladata, hogy segítse a hátrányos helyzetű térségeket az EU-s forrásokhoz való hozzájutásban.

A kormány, és – pártoktól függetlenül – a magyar EU-képviselőknek alapvető feladata azon dolgozni, hogy az EU tegye lehetővé új fejlesztési források elérését a magyarországi cigányságot tömegében sújtó legsúlyosabb társadalmi, gazdasági problémák hatékony megoldására, a már működő programok kiterjesztésére: a cigánytelepek megszüntetésére, megfelelő lakásépítési programok végrehajtására, a romáknak a munkaerőpiacra történő szervezett visszavezetésére, oktatási programok kialakítására, a cigánygyermekek tanulását támogató átfogó ösztöndíjrendszer kidolgozására és működtetésére, bölcsődei, óvodai férőhelyek létrehozására, az ezekhez kapcsolódó gondozói, pedagógusi munkahelyek megteremtésére, az egészségügyi ellátás lényegi javítására. Mindez megköveteli a fejlesztési alapok elosztásáért felelős intézményrendszer átalakítását, az alulról jövő, a helyi problémák megoldására koncentráló tervezésre való áttérést, a helyi kezdeményezések összekapcsolását.
Munka(helyteremtés)

Tekintettel arra, hogy a magyarországi romák jelentős része a rendszerváltás óta nem, vagy csak esetlegesen jut legális munkához, és közben olyan körzetekbe, olyan településekre szorult, ahol egyáltalán nem létesülnek új munkahelyek, elsőrendű feladat a megközelítően 150-200 ezer cigány munkanélküli állandó foglalkoztatottságának megteremtése. A munkaképes szegények, s így a romák helyzetére ugyanis nem a segélyezés kínál távlatokat, lehetőségeket, felemelkedést kínáló megoldást, hanem az, ha visszakerülnek a munkaerőpiacra. Éppen ezért az egész társadalom alapvető érdeke a legalább kétharmadában foglalkoztatott, biztos jövedelemből élő cigányság társadalmi státuszváltása.

A munkaerőpiacra való visszakerülésnek számos előfeltétele van. A tartósan munkanélküli, szakképzetlen embereket sokoldalúan fel kell készíteni a munkaerőpiacra történő visszatérésre. Ehhez oktatási, képzési programokra, más európai országokban bevált és eredményes fel- és előkészítő tréningekre van szükség. Ugyanakkor az államnak is jelentős, és majd csak hosszabb távon megtérülő erőfeszítéseket kell tennie: oktatási, szakképzési, szegregáció- és diszkriminációellenes programokra, település- és közlekedésfejlesztésre épülő, egy-egy vidék gazdasági, társadalmi és kulturális sajátosságait, adottságait szem előtt tartó komplex csomagokra van szükség. Az államnak olyan programokat kell indítania, amelyek valódi munkát kínálnak valódi bérért, ami a szegény roma családok számára is megteremti a normális, tisztes élet feltételeit, az emberi méltóságot. A SZEMA a leghatározottabban elutasítja azt az álságos megoldást, hogy az önkormányzatok megdolgoztatják a rászorulókat, mielőtt kifizetnék nekik azt a pénzt, amit szociális segélyként kapnának. Véget kell vetni annak az áldatlan állapotnak, hogy a helyi hatalom képviselői a közösségi célú foglalkoztatás megvonásával zsarolják, fenyegetik a rászorulókat. A közcélú foglalkoztatás mellett, illetve helyett olyan nagy léptékű programokra lenne szükség mindenekelőtt a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, amelyek a munkaerő tényleges piacra jutását támogatnák. Meg kell találni annak a módját is, hogy a közcélú munkák elosztásánál előnyben részesüljenek a többgyerekes családok. Felül kell vizsgálni az „Út a munkához” programot, amelyről mára egyértelműen kiderült, hogy gazdaságilag nem hatékony, esetenként kifejezetten pazarló, a közfoglalkoztatás mértékét nem bővítette jelentősebb mértékben. Ugyanakkor nem enyhített a társadalomban eluralkodó szegény- és cigányellenességen, viszont a szegények nagy részét bezárja a közmunka és a segélyezés perspektívát nem kínáló rendszerébe.

A mélyszegénységben élő roma népesség foglakoztatására új, tényleges lehetőségeket nyújtó alternatívákat kell kidolgozni:

* Az eddigieknél hatékonyabban kell támogatni a roma vállalkozásokat: szakmai segítségnyújtással, megfizethető, reális kondíciójú hitelekkel, folyamatos tanácsadással.
* Részletesen ki kell dolgozni a rugalmas foglalkoztatás rendszerét, amely lehetővé teszi a 20, 40, 60, 80%-os munkaidőt, azaz a 4-6 órás munkanapot, a két, három, négy napos munkahetet is.
* A Munkaerőpiaci Alapot aktív mobilitási program forrásává kell tenni, s a Start program kiterjesztésén keresztül támogatni kell azokat, akik a munkához jutás érdekében hajlandók a mobilitásra.
* Az állami és önkormányzati nagyberuházások esetében (150 millió forintot meghaladó érték) a kivitelező cégeknek legalább a beruházási érték 10%-ának erejéig legyen kötelező munkanélküliek, romák alkalmazása.
* Az önkormányzati beruházások esetében az önkormányzatok 100%-os tulajdonában lévő közszolgáltató cégek közbeszerzés nélkül tudnak a tulajdonos számára szolgáltatást végezni. Szükségesnek látjuk, hogy ezek az önkormányzati cégek is biztosítsanak munkát a helyi munkanélkülieknek, és erre a cégeket törvény kötelezze.
* Az alkalmi munkavállalás terheit az általános adócsökkentésnél nagyobb mértékben kell mérsékelni, hogy a legszegényebbek legális, járulékfizetéssel járó munkát végezhessenek, s ezzel javuljon létbiztonságuk. Az alkalmi munkát mentesíteni kell minden tehertől havi húszezer forint bevételig, kivéve a napi 150 forintos egészségbiztosítási hozzájárulás megfizetését. A havi húszezer forintot meghaladó részre 15%-os adókulcs bevezetését javasoljuk.
* Következetesen be kell vonni a romákat a helyi szociális ellátásba, a családgondozásba, a gyermekvédelembe, a bölcsődei, óvodai, iskolai nevelőmunkába, az idősek szociális gondozásába, az egészségügyi ellátásba.

Oktatás: integráció

Társadalomtudományi kutatások és felmérések sora bizonyítja, hogy ma Magyarországon az iskolarendszer a végletekig szegregál, miközben folyamatosan újratermeli a társadalmi kirekesztést, elmélyíti a marginalizálódást. Ma lényegében minden második roma származású tanuló szegregált, gyakran értelmi fogyatékosok képzésére kialakított iskolába vagy osztályba jár. Az európai statisztikák is egyértelműen bizonyítják, hogy a fejlett OECD-országok között Magyarországon a legmagasabb az iskolai szegregáció mértéke, ami kilátástalanná teszi a roma, de általában a szegény családokból származó gyerekek oktatási lehetőségeit. Ebben az évtizedek óta nem javuló helyzetben olyan komplex programokra van szükség, amelyek egyidejűleg, egységesen kezelik a települési, lakóhelyi, munkaerőpiaci és oktatási hátrányokat, miközben nem feledkeznek meg a családok, a szülők és a gyerekek problémáiról sem.

Ezeknek a programoknak a védőnői hálózat megerősítésével, a romák részvételével működő családtámogatási programokkal, bölcsődei és óvodai férőhelyek biztosításával kell kezdődniük. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű településeken célzott, közvetlen állami támogatással és építkezéssel kell bölcsődei és óvodai férőhelyeket, és azokhoz szükséges munkahelyeket teremteni. Jogállamban megengedhetetlen a hátrányos helyzetű kis falvakban élő, ott felnövő gyerekek diszkriminációja. Az iskolai szegregáció ma már törvényességi kérdés, mégis vannak önkormányzatok, amelyek kijátsszák a vonatkozó törvényeket. A SZEMA leszögezi, hogy az integrált iskolai oktatásnak nincs alternatívája. Éppen ezért a SZEMA elvárja, hogy a magyar állam a legnagyobb határozottsággal lépjen fel az iskolai szegregációval és diszkriminációval szemben. Az iskolai szegregáció és diszkrimináció sérti az állampolgári jogegyenlőséget, értelmetlenné teszi a gyerekek demokratikus (állampolgári) nevelését, a cigányokban kisebbrendűségi érzéseket kelt, a többségi társadalomban pedig erősíti a romáktól való félelem érzését, az elzárkózásra való késztetést. A szegregált oktatás egyben mindig színvonalkülönbséget, rosszabb tanári és tárgyi feltételeket is jelent a romák számára. Ugyanakkor az integrált oktatás össztársadalmi érdek. A rendelkezésünkre álló adatok azt bizonyítják, hogy az integrált oktatás növeli a romák társadalmi elfogadottságát a nem roma tanulók körében. A roma tanulók integrált oktatása egyáltalán nem rontja a nem roma tanulók tanulmányi fejlődését. Számos felmérés bizonyítja, hogy ugyan a roma tanulók eredményei mindenütt rosszabbak nem roma társaikénál, de az integrációs programban résztvevő iskolákban jobbak, mint a hagyományos iskolákban. Mindennek alapján javasoljuk az oktatási intézmények tudatos, jól szervezett hátránykompenzáló tevékenységének erősítését, a családdal, a szülőkkel együttműködésben. A jogállam szempontjából különösen fontosnak tartjuk, hogy nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyerekek úgy őrizhessék meg identitásukat, úgy élhessék meg az óvodai, iskolai éveiket, hogy származásuk miatt ne érje őket semmiféle hátrány. Személyes fejlődésük és a demokrácia szempontjából is alapvetően fontos, hogy megtapasztalják személyiségüket, identitásukat tiszteljék, a gondozók, óvodapedagógusok, tanítók és tanárok maguk is hajlandók legyenek megismerni kulturális hátterüket, képesek legyenek azok figyelembevételével oktatni őket. Ez a kívánalom természetesen megköveteli a pedagógus-képzés szemléletmódjának átalakítását és átalakulását, a tanárok felkészítésének nyitottabbá válását, az ösztönzést a gyerekek eltérő szociokulturális hátterének megismerésére.

Abból kiindulva, hogy az oktatás a szegénységből való kitörés egyetlen tényleges lehetősége, a SZEMA a következő javaslatokat teszi:

* A hátrányos helyzetű, szegény családokat óvodáztatási támogatással kell segíteni abban, hogy gyermekeiket már hároméves koruktól óvodába járassák.
* A tankötelezettség kezdetét a jelenlegi ötéves korról négyéves korra kell leszállítani, azért, hogy a gyerekek minél korábban életkoruknak megfelelő gyerekközösségbe kerüljenek.
* A bölcsődékben, óvodákban és iskolákban tudatosan kell alkalmazni roma származású gondozókat, dadusokat, óvónőket, pedagógusokat.
* Mivel a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek integrálására irányuló törekvések és a szabad iskolaválasztás egymással ellentétesen ható folyamatok, újra kell gondolni a szabad iskolaválasztás elvét.
* Újra kell gondolni az iskola, az önkormányzat, a közösség és a családok közötti együttműködés mai formáit.
* A családi pótlék folyósítását az iskolába járáshoz kell kötni. Az iskolába nem járó gyerek ügyét a családsegítő szolgálatok és az oktatási hivatalok segítségével minden alkalommal ki kell vizsgálni. Az iskolába nem járó gyerekkel kapcsolatos felelősség megoszlik a család és a pedagógusok közt. A szülők egyoldalú felelősségre vonása, kriminalizálása tarthatatlan.
* Tovább kell fejleszteni a tanoda programot olyan közösségi házak irányába, ahol a gyerekek az iskolai oktatást kiegészítő ismeretekre tehetnek szert, megismerkedhetnek a digitális kultúrával, ahová a szülők és nagyszülők is eljárhatnak tanulni, megismertetni a gyerekekkel saját kultúrájukat.
* Az államnak hatékony módon támogatnia kell az integratív oktatás minden formáját, minden azzal kapcsolatos kísérletet, miközben határozottan el kell utasítania az iskolai, oktatási szegregáció minden formáját.
* Létre kell hozni olyan programokat, oktatási formákat, amelyek a roma fiatalok számára is elérhetővé teszik a 21. század kívánalmainak megfelelő szakképzési rendszerben való részvételt.
* Újra kell gondolni a felnőttképzés ügyét, mivel az eddigi út lényegében semmi eredményre sem vezetett, viszont óriási összegeket emésztett fel.
* Az elkövetkező években, évtizedben nagymértékben növelni kell a felsőfokú végzettséggel rendelkező romák számarányát. Különösen fontos a roma pedagógusok számának, és a közoktatásba való bevonásának jelentős mérvű növelése.

Szociális gondoskodás

Ma Magyarországon – pártállástól és ideológiától függetlenül − oly mértékben elterjedt a szegényellenesség, illetve a szegénységre rávetülő cigányellenesség, valamint a szegénység kriminalizálása, hogy alig van, alig maradt esély a szociálpolitikáról, a szociális gondoskodásról szóló tárgyszerű vitának. A SZEMA társadalom-felfogásának és politikájának alapvető eleme a társadalom peremére szorultak, a gyengék, a rászorultak, a szegények segítése. Olyan szociálpolitika kialakítása, amely nem csupán a semmire sem elegendő segélyek osztogatásából áll, hanem átfogó, a szegények, a leszakadt rétegek, csoportok, a kirekesztettek, a megbélyegzett etnikai csoportok társadalmi reintegrációját célzó szociális védőháló kifeszítését célozza. Ennek a védőhálónak ki kell terjednie a család- és gyermekvédelemre, az egészségügyi szolgáltatások biztosítására, az oktatáshoz való hozzáférésre, az infrastruktúra hiányából eredő hátrányok mérséklésére, az előítéletekkel, a diszkriminációval, a rasszizmussal szembeni védelemre.

E szociálpolitikának, a szociális gondoskodás e filozófiájának meghatározó eleme annak tudatosítása, hogy a mélyszegénység – és ez különösen igaz a mélyszegénységben élő romák esetében – nem csupán egy elviselhetetlen gazdasági helyzet, hanem olyan egzisztenciális állapot, amely mélyrehatóan meghatározza az ebben a helyzetben élni kényszerülő emberek világnézetét és –szemléletét, magatartási és életvezetési stratégiáit. A (mély)szegénységnek is megvan a maga kultúrája, amelynek azonban semmi köze a „tisztes szegénység” mítoszához – a mélyszegénység brutális élethelyzet, amelyet a kilátástalanság, a reménytelenség, a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a megbélyegzettség, a haszontalanság érzése jellemez. Az a szociál- és társadalompolitika, amely az ebben a helyzetben élő emberektől „középosztálybeli” normákat vár el, tökéletesen alkalmatlan bármiféle társadalmi (re)integráció elősegítésére. A szociális segély, annak bármely formája, egészen egyszerűen nem teszi lehetővé a normális emberi életet. A rendszer legutóbbi megkurtítása pedig végképp ellehetetleníti a mélyszegénységben élő embereket; nemcsak diszkriminatív, hanem megfosztja őket az emberi méltóságnak megfelelő szociális ellátástól. Ezt példázza a rendelkezésre állási támogatás átalakítása, amelynek eredeti célja a tartósan munkanélkülieknek a munkaerőpiacra való visszavezetése volt, jelenlegi formájában azonban csupán a családok szétválását, szétköltözését, a szegénység megsokszorozódását eredményezi.

A SZEMA szociálpolitikai javaslatai a mélyszegénységben élő roma (és nem roma) népesség számára igyekeznek átfogó szociális védőhálót létrehozni. Ezért javasoljuk:

* A szociális minimum bevezetését, amely intézkedés elsődleges célja a gyermekszegénység tovább terjedésének a megakadályozása. A szociális minimumnak nemcsak a mélyszegénységben élőkre, hanem a dolgozó szegény családokra is ki kell terjednie.
* A többgyermekes és egyszülős családok további elszegényedésének megfékezésére a családi pótlék emelését ennek a csoportnak az esetében.
* Érvényt kell szerezni a gyermekes családok kilakoltatási tilalmának, annak, hogy ne veszíthessék el lakhatási jogukat.
* Az Országgyűlésnek törvényi szinten is szabályozni kell, hogy az adósságkezelési szolgáltatás a 40 000 fő alatti településeken is bevezetésre kerüljön. Ennek segítségével megelőzhető, hogy a kistelepüléseken élő szegény sorsú családok közműtartozásaik miatt börtönbe kerüljenek.
* A közüzemi tartozást fizetni képtelen gyerekes családokra vonatkozó, ma is létező, u. n. védett fogyasztói státusz szabályozását úgy kell megváltoztatni, hogy − az adósságkezelési szolgáltatás igénybevételével együtt – tartósan biztosítani tudja a jóhiszemű, a tartozás rendezése érdekében minden tőle elvárhatót megtevő családok minimális életfeltételeit.
* Az áramszolgáltatás biztosítása érdekében európai mintára javasoljuk a kártyás mérőóra felszerelését.
* Javasoljuk, hogy a dunántúli erdőgazdaságok példáját követve a rászoruló családok a kitermelhető tűzifa fejében az országban mindenütt hozzájuthassanak kitisztítandó erdőterületekhez.
* Javasoljuk a személyi jövedelmadóból közhasznú civil szervezeteknek és az egyházaknak adható 1 százalék 3 százalékra való megemelését úgy, hogy a második és harmadik százalék kizárólag hajléktalan-ellátásra, roma oktatási integrációs programokra, ösztöndíjakra, hátrányos helyzetű gyermekek szociális ellátására, kollégiumok működési támogatására, valamint egészségügyi fejlesztésekre legyen adható. E lehetőség megteremtése erősíthetné a társadalmi felelősségvállalást.

Rasszizmus, előítéletek elleni küzdelem

Ma Magyarországon soha nem látott méreteket öltött a cigányellenesség, növekszik a fajgyűlölet, terjed a rasszizmus. A cigánytelepeken és kis falvakban élő romák állandó és értelmetlen rendőri zaklatásnak vannak kitéve. A vegyes lakosságú falvakban a helyi hatalom és a helyi elit segítségével és egyetértésével történik a cigányság kizárása a helyi közéletből. Megjelent, és jelentős mértékű támogatásra lelt az országban az a szélsőséges politikai erő, amely a fajgyűlöletet, és a cigányellenességet állította politikája középpontjába. Nemcsak a mindennapi életben, hanem a nyilvánosságban, sőt a politikában is terjed a gyűlöletbeszéd. Mindennek a magyarországi cigányság az elsődleges áldozata. Nemcsak a szó átvitt értelmében, hanem ténylegesen is, amint azt a 2009. évi gyilkosságsorozat is bizonyítja. Különösen megdöbbentőnek tartjuk az olyan, rejtetten rasszista, cigányellenes javaslatokat, mint pl. a szociális kártya bevezetése, a családtámogatási rendszer átalakítása, a roma gyerekeknek a családból való kiemelése az egész napos iskola ürügyén. A SZEMA egyik legfontosabb feladatának tartja olyan törvényi, jogállami környezet megteremtését, amely nem teszi lehetővé más népcsoportok gyalázását, védelmet és biztonságot nyújt a roma társadalomnak. E cél elérésének érdekében javasoljuk:

* Rasszizmus, fajgyűlölet és előítéletek elleni programok kidolgozását már az óvodában, majd az általános, és a középfokú iskolák tanulói számára is.
* Olyan történelem- és irodalomoktatást, amely bemutatja az országban élő etnikai és kulturális csoportok történetét, kultúráját, műveltségét – különös tekintettel a magyarországi cigányságra.
* Rasszizmus és előítéletek elleni tréningeket, tanfolyamokat, előadásokat a társadalmi élet minden területén – különös tekintettel a médiákra.
* Világosan definiálni kell a szólásszabadság határait. Meggyőződésünk szerint nem élvezheti mindenfajta beszéd a szólásszabadságot egy olyan országban, ahol a közbeszédet eluralja a becsületbe gázoló, emberi méltóságot sértő uszítás. Ezért a SZEMA kezdeményezi a Büntető törvénykönyv és a Szabálysértési törvény szigorítását.
* A SZEMA támogatja a romák központi közigazgatásban történő elhelyezkedését. De még fontosabbnak tartjuk, hogy az emberek a helyi önkormányzatokban is találkozzanak roma ügyintézőkkel. A rendőrség számára kötelező kvótát javaslunk a romák alkalmazására. Rendkívül fontosnak tartjuk roma származású bemondók, riporterek képzését és alkalmazását a médiákban.
* Az állami, önkormányzati beruházásoknál, az uniós forrásokból épülő létesítményeknél elkezdődött az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése. Fontos követelmény, hogy a jövőben csak azok az önkormányzatok indulhassanak uniós pályázatokon, amelyek az oktatásban megszüntetik a szegregációt, amelyeknek van kisebbségtámogató programjuk.
* A közszolgálati és az összes többi média fontos szerepet játszhat az előítéletek leküzdésében. Javasoljuk, hogy aki a törvényeket, az alkotmányt figyelmen kívül hagyja, azt a demokratikus országok gyakorlatának megfelelően a média bojkottálja. Természetesen minden televízió, rádió szabadon szerkeszti műsorát, miként az újságok, online lapok is saját tartalmukat. Ám a szabadságot felelősséggel kell társítani: a nyilvánosság védelmet ad azoknak, akiket törvénytelenség sújt, de nem adhat teret a gyűlöletbeszédnek.
* Olyan, a helyi hatalomtól független jogorvoslati fórumokat kell létrehozni, amely megszervezik és segítik a falvakban élő romáknak a diszkrimináció, a megkülönböztetés és a zaklatás elleni összefogását.

A SZEMA abban a meggyőződésben adja közre roma programját, hogy az országnak mindenkire, minden polgárára szüksége van. Olyan országot szeretnénk, amelyben mindenki otthon érezheti magát, amelyben mindenki vállalhatja magát, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

forrás:Szabad Emberek Magyarországért
Budapest, 2010