< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: A védelem hat hónapja következik

| Mobile | RSS

A védelem hat hónapja következik

2011. február 11. | hozzászólás | Közélet

Magyarország alkotmányos átszervezése csak az emberekkel együttműködve lehetséges – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Siófokon, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség háromnapos tanácskozását követő pénteki sajtótájékoztatón. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ugyanitt elmondta: a következő fél év a védelem hat hónapja kell, hogy legyen.

Szijjártó Péter elmondta, Orbán Viktor többször felszólalt a frakcióülésen, leghosszabban szerdán, amikor összefoglalta az elmúlt időszakot, és részletesen beszélt az ország, a kormány és a frakció előtt álló kihívásokról. Az elmúlt időszakkal kapcsolatban a szóvivő a miniszterelnököt idézve úgy fogalmazott, a választási győzelem idején kiderült, hogy egy csőd szélére jutott országot vehetett át a nemzeti ügyek kormánya. Gyors és határozott intézkedésekre volt szükség ahhoz, hogy Magyarország és a nemzetgazdaság talpra állhasson – jelentette ki. Hozzátette: ezeknek az intézkedéseknek a keretében az ország vezetése szakított az előző kormányok megszorításokra épülő politikájával, és nem engedett a külső nyomásoknak.

A miniszterelnök 2011-ről szólva világossá tette: küzdelmes, sűrű év elé néz Magyarország. Hozzáfűzte: azt várja el a frakció tagjaitól, hogy továbbra is aktív kapcsolatban maradjanak az emberekkel. Magyarország alkotmányos átszervezése csak az emberekkel együttműködve lehetséges – hangsúlyozta.

A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta, mindez azt jelenti, hogy áprilisra új és végleges alaptörvénye lesz az országnak. Leszögezte: ezt az alkotmányt nem a kormány, hanem a parlament fogja írni. Elmondta azt is, ennek érdekében Szájer József EP-képviselő vezetésével nemzeti konzultációt tesz lehetővé. Végül beszélt arról is, hogy az ország átszervezésére vonatkozóan kormánypárti javaslatok készülnek majd, ezeket a kabinet tíz napon belül a frakció rendelkezésére fogja bocsátani. Az oktatás és az egészségügyi területén már komoly konzultációk zajlottak, emellett a közmunkára, munkahelyteremtésre és az állami segélyezési rendszerre vonatkozó megbeszélések is megindulnak. Ezzel az ország átszervezésére irányuló intézkedések hat hónapon belül megszülethetnek – zárta szavait Szijjártó Péter.

Mindenki számára nyitott lesz

Lázár János az új alkotmánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: minden képviselő előtt megnyitják azt a lehetőséget, hogy saját szövegtervezetet nyújthassanak be az Országgyűlés elé legkésőbb március 15-éig. Az alkotmányozás mindenki számára nyitott lesz – szögezte le, hozzátéve, hogy az új alaptörvény nem „paktumalkotmány” lesz. Azt is kijelentette, most már az ellenzéken múlik az alkotmányozás sorsa.

A védelem időszaka

Lázár János aláhúzta: a következő hat hónapnak a védelem időszakának kell lennie, a legfőbb kihívás a kormány számára az, hogy hogyan tud védelmet biztosítani az embereknek az áram- és gázszolgáltatókkal, valamint a bankokkal szemben. Kiemelte: a Fidesz hétfőn három monitoring bizottságot állít fel, ezek közül a legfontosabb a jövedelememelkedéseket figyelemmel követő testület, amely a tizenhat százalékos személyi jövedelemadó bevezetésének hatásait vizsgálja Rogán Antal vezetésével. A másik két bizottság pedig a korábban említett védelmi politika jegyében jön létre.

Lázár János szólt arról is, a választási győzelem nem jelentheti azt, hogy a Fidesz elszakadhat a választóitól, nem folytathat „elefántcsonttoronyba zárkózó” politikát. Mint mondta, a frakció legfontosabb küldetése, hogy az elmúlt fél évben meghozott döntések hatásait megvizsgálja, ezekről a kormányt tájékoztassa. Utalt arra is, hogy a három újonnan alakult bizottságról Kósa Lajos és Rogán Antal hétfőn, sajtótájékoztató keretében ad majd bővebb tájékoztatást.

A kormány nem támogatja az erőmű megépítését

A határon túli magyarok választójogával kapcsolatban elmondta: az alkotmánynak rendelkeznie kell az állampolgárság kérdéséről, de hogy kit illet a magyar állampolgárság, arról a választójogi törvénynek kell iránymutatást adnia.

A Duna-stratégia ügyében leszögezte, a kormány semmilyen formában nem támogatja az erőmű megépítését. Az egészségügy és az oktatásügy átalakítása kapcsán kijelentette, mindkettőt meg kell újítani, a gyerekeknek esélyt és lehetőséget, a betegeknek gyógyulást és egészségmegőrzést kell nyújtania az új rendszereknek.

Lázár János végül személyügyi kérdésekről beszélt. Kifejtette, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság élére Láng Zsolt került, az egészségügyi bizottság vezetésére pedig Kovács Józsefet jelölték ki. A nemzetbiztonsági bizottság alelnökének Gulyás Gergelyt választották, a testületbe Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester is bekerült.

Leadja kocsiját

Leadja szolgálati kocsiját két héten belül Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője ezt pénteken, siófoki sajtótájékoztatóján jelentette be. Hozzátette, a jövőben nem kívánja senkinek a szolgálati gépjárművét igénybe venni. (da)

forrás:hírtv/FH

Leave a Reply 252 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: