< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Orbán: ne sodródjon Európa háborúba az arab országokkal

| Mobile | RSS

Orbán: ne sodródjon Európa háborúba az arab országokkal

Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a líbiai kérdésnek szentelt EU-csúcstalálkozó végén. “Tartózkodni kell az olyan katonai jellegű műveletektől, amelyek azt eredményezhetik, hogy elveszítjük az arab népek bizalmát” – mondta a kormányfő újságíróknak. Mint közölte, a tanácskozáson nagy vita volt az óvatos és a kevésbé óvatos szövegezés hívei között, és végül az óvatosabb szöveg lett a végeredmény.

“Van egy egységes álláspontunk, amit minimumnak tekintünk, amiben mindenki egyetért” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ugyanakkor véleménykülönbségek is fennmaradtak az uniós tagországok között.

Orbán Viktor szerint komoly kihívás Európa számára az, ami most Észak-Afrikában történik. Kérdés, hogy “demokratikusabb lesz-e a tőlünk délre kezdődő világ. A menekültáradat megáll-e, képesek lesznek-e az arab országok otthon tartani a saját fiaikat, és otthon munkát adni nekik, vagy továbbra is nyomás nehezedik az európai országokra, és nekünk kell jövőt biztosítanunk a számukra?” – vázolta a miniszterelnök a kihívás lényegét.

“Az arab világ sorsáról maguknak az araboknak kell dönteniük” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: “mi legfeljebb segítséget tudunk nyújtani, de helyettük nem mondhatjuk meg, hogyan éljenek”. Az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke szerint “óvatosnak kell lenni minden olyan mozdulattal, sőt, mondattal, amelyet úgy értelmezhetnek az arabok, hogy a keresztény világ, vagyis Európa valahogyan be akar avatkozni, és katonai eszközöktől sem riadna vissza”.

Az EU-csúcs után pénteken kora este külön találkozót kezdett az euróval fizető 17 uniós tagország állam-, illetve kormányfője arról, hogy milyen eszközökkel lehetne szilárdabbá és versenyképesebbé tenni az euróövezetet. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor annyit mondott, hogy az euróövezetbeli országok vezetőinek “nagyon nehéz dolgot kell megoldaniuk”. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország egy hónappal ezelőtt “már felkészült várható gazdasági nehézségekre, amelyek az eurózónán belüli problémákból fakadhatnak”.

“Jól tettük, hogy azt a 250 milliárd forintot a magyar költségvetés stabilitási alapként félretette váratlan eseményekre” – mondta.

forrás:MTI

Leave a Reply 228 megnézve, 1 alkalommal mai nap |