< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Pokorni: a kormány nem tervezi tandíj bevezetését

| Mobile | RSS

Pokorni: a kormány nem tervezi tandíj bevezetését

2011. március 14. | hozzászólás | Kultúra

Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését, ilyen elképzelés “nincs az asztalon” – jelentette ki Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este. Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke annak a véleményének is hangot adott, hogy ha nem tartják fenn a költségtérítéses rendszert, akkor az egyetemek nem lesznek finanszírozhatóak. Pokorni Zoltán azt mondta, maga sem tudja, hogyan került bele a Széll Kálmán Tervbe egy táblázat alá az az apróbetűs passzus, amely többi között a költségtérítéses képzésnek a felsőoktatási rendszerből történő kivezetéséről szól. Amikor a szöveget megvitatták, ezek a mondatok nem szerepeltek benne – jegyezte meg.

A fideszes politikus azt mondta, nem ért egyet az ott szereplő mondatokkal, s példaként említette, hogy a költségtérítéses képzés már régen nem éri el az ötven százalékot. Az utóbbi tíz évben éppen ennek a képzési formának a száma csökkent radikálisan, rontva az egyetemek rentabilitását.

Ha nem tartják fenn ezt a képzési formát, akkor az egyetemek nem lesznek finanszírozhatóak – mutatott rá. Ha meg akarják őrizni a mostani kapacitásokat, meg kell jelenni a nemzetközi piacon, hogy a felsőoktatási intézmények “eladják” a képzéseiket.

A szakpolitikus a zárolásokat a nehéz gazdasági helyzetben szükséges rossznak nevezte, s kérdésre válaszolva kitért arra is, ahhoz, hogy a tavaszi ülésszak alatt elfogadják az új felsőoktatási törvényt, a kormánynak májusban le kell tennie javaslatát az asztalra.

forrás:MTI

Leave a Reply 313 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: