< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Import víz Aradról Békés megyébe

| Mobile | RSS

Import víz Aradról Békés megyébe

2011. március 25. | hozzászólás | Közélet

A tervek szerint 2013-tól évente nyolcmillió liter Arad megyei ivóvizet kevernének a csapvízbe Békés megyében, így csökkentenék az arzéntartalmat a megengedett határérték alá. Ennek érdekében magyar-román tőkéjű részvénytársaságot hoznak létre.

Már csak néhány engedélyre van szükség a magyar és a román szakminisztériumoktól, hogy júniusban megkezdhesse működését az ivóvizet importáló közös részvénytársaság Békés megyében.

Farkas Zoltán, a Békés megyei közgyűlés elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak úgy fogalmazott: „alternatívaként jelent meg az aradi vízbázisból történő vízátvezetés lehetősége”. Megjegyezte: a technikai és pénzügyi kérdéseket a két megye vezetése és vízművei között még tisztázni kell.

Nagy László, a Békés megyei Vízművek műszaki vezérigazgató-helyettese a részletekről elmondta: évente nyolcmillió köbméter vizet vennének át. Ugyanennyi vizet kell kitermelni Magyarországon is, majd ezt kell megfelelő arányban összekeverni, hogy biztosítani tudják a megfelelő mennyiséget és minőséget.
forrás:mr1

Leave a Reply 385 megnézve, 1 alkalommal mai nap |