< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Gyöngyöspata: ilyen a második világháború óta nem volt

| Mobile | RSS

Gyöngyöspata: ilyen a második világháború óta nem volt

2011. április 23. | hozzászólás | Közélet

A Vöröskereszt paramilitáris csoporttól fenyegetett civileket evakuál Magyarországon. Az egykori magyar fajvédőkre hajazó Véderő nevű szervezet ugyanis fegyveres kiképzőtábort szervez Gyöngyöspatán, miközben a település vezetésével sem hajlandó tárgyalni.

Kiköltöztettek 276 roma nőt és gyereket Gyöngyöspatáról péntek reggel a Véderő nevű mozgalomnak a településre meghirdetett, katonai alapismereteket oktató tábora miatt. A kiköltöztetetteket a csillebérci ifjúsági központban szállásolják el.

Mint ismert, ezen a hétvégén katonai, önvédelmi tábort szervez az egyébként sem feszültségektől mentes Gyöngyöspatára a Véderő. A civil szervezet internetes oldalán azt írják: egyebek mellett fegyverismeret, lövészet, közelharc lesz a programok között – amelyeket magánterületen bonyolítanak le. A jelentkezőket felkérik, hogy hozzanak magukkal úgynevezett airsoft fegyvert és bokszkesztyűt is. Mint ismert, Gyöngyöspata az a település, ahol március elejétől a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és más szervezetek járőröztek a betiltott Magyar Gárdáéra emlékeztető egyenruhában.

Az atv.hu tudósítója megtudta: Matalik Ferencné, Gyöngyöspata alpolgármestere felkereste a Véderő képviselőit, hogy tárgyaljon velük a kialakult helyzetről. Azok viszont ettől elzárkóztak, és felszólították a településvezetőt, hogy ne tegye be a lábát a magánterületükre. (Mint ismert, néhány napja Tábi László polgármester lemondott.)

Tudósítónk arról is beszámolt, hogy feljelentést tesznekannak az idős férfinak a rokonai, akikről korábban a Jobbik azt állította, hogy a cigányok miatt lett öngyilkos. Józsi bácsi ugyanis valójában nem a cigánybűnözés, hanem rákbetegsége miatt halt meg.

A faluban azt is elmondták, hogy a magyarok és a romák nyugalomban éltek egymás mellett – egészen addig, amíg a Jobbik meg nem jelent.

A férfiak maradnak

Bangó Tamás, a Bátonyterenyén alakult Együtt a Közjóért Egyesület elnöke, az akció egyik szervezője az MTI-nek azt mondta: a romák saját maguk határoztak arról, hogy kimenekítik a gyerekeket és a nőket, hiszen az útvonal a Véderő táborába a cigánytelepen keresztül vezet, és félnek a fenyegetések miatti atrocitásoktól. Hozzátette, hogy a férfiak mind a településen maradtak, próbálják védeni otthagyott értékeiket. Péntek délutánra országgyűlési képviselőket és nemzetközi jogvédőket várnak a helyszínre – közölte Bangó Tamás.

Amikor az autóbuszok elhagyták a települést, az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint legalább tíz rendőrségi kisbusz érkezett Gyöngyöspatára. Az MT is arról ír, hogy csaknem négyszáz rendőr tartózkodik a településen, hogy megakadályozza, hogy a Véderő nevű szervezet péntek délutáni rendezvényére érkezők a helyi cigánytelepen keresztül vonulhassanak át. A rendőrök a romák által lakott településrészt lezárták és a “félkatonai szervezet” által megvásárolt többhektáros területet is körbevették. A Heves megyei településre érkezett több országgyűlési képviselő, jelen vannak továbbá aktivisták, jogvédők, nemzetközi segélyszervezetek és több nagykövetség munkatársa is. A csillebérci gyermektábor mellett néhány fővárosi szállodába is költöztettek családokat

A Vöröskereszt segített

A Magyar Vöröskereszttől gyöngyöspatai civilek már kedden kérték, hogy a helyi nőket és gyermekeket vigyék el “táboroztatni”. Erről Selymes Erik, a szervezet főigazgatója beszélt pénteken az MTI-nek. A főigazgató közlése szerint a vöröskereszt a hozzá érkező kéréseknek eleget téve szervezett tábort a gyöngyöspatai cigány nőknek és gyermekeknek. Arról, hogy mennyi ideig tart majd a “táboroztatás”, Selymes Erik nem akart beszélni.

A Vöröskereszt egy illetékese a dpa-nak azt nyilatkozta, hogy ez az első eset a második világháború óta, hogy a szervezet paramilitáris csoporttól fenyegetett civileket evakuál Magyarországon – írja az Index.

A gyöngyöspatai roma asszonyok és gyermekek kiköltöztetésről a rendőrség nem tudott, abban nem vettek részt – mondta a Heves Megyei Rendőrkapitányság szóvivője az MTI tudósítójának a helyszínen. Soltész Bálint közölte: péntek reggeltől húsvéthétfő reggel 6-ig fokozott rendőri ellenőrzést tartanak a gyöngyösi kapitányság teljes illetékességi területén. A Gyöngyöspatán jelen levő rendőrök számáról nem adott tájékoztatást.

A megyei rendőrök mellett a Készenléti Rendőrség emberei is részt vesznek a cigánytelep és a Véderő tábora közötti sáv lezárásában. A helyi kisebbségi önkormányzat területrendezési-takarítási akciót hirdetett mára, az MTI tudósítója körülbelül 50 embert látott szemetet gyűjteni a cigánytelep környékén.

„A Véderő menjen haza”

„A Véderő pakoljon, menjen haza, és vigye magával azokat a visszataszító eszméket is, amelyeknek parlamenti támogatója a Jobbik” – írta közleményében Dorosz Dávid, a honvédelmi és rendészeti bizottság LMP-s tagja. A közlemény szerint a Véderő nevű “szélsőjobboldali, paramilitáris szervezet” önvédelmi és kiképzőtábort nyitott a településen, ahol fegyverismeret, lövészet, közelharc oktatása a program.

“Ilyen erőszakos, a lakosság megfélemlítésére összeverődött félkatonai alakulatoknak nincs létjogosultsága, és nincs keresnivalója az ország egyetlen településén sem. Aljas és gyáva dolog a magántulajdon mögé bújva a védtelen lakosságot – köztük nőket és gyerekeket – fenyegetni, akik a mai és holnapi napon civilekkel közösen a Föld Napján, egy úgynevezett Munkakarnevál keretében épp a falut akarják rendbe tenni, csinosítani” – áll a kommünikében.

Az LMP felszólítja a rendőrséget és a Belügyminisztériumot, hogy minden eszközzel lépjen fel “a tömeges megfélemlítés ellen, és teremtsen olyan helyzetet, hogy a lakóhelyén mindenki biztonságban érezhesse magát”.

Amerika is figyel

“Az amerikai nagykövetség szoros figyelemmel követi az eseményeket Gyöngyöspatán és Magyarország északkeleti térségében más helyeken” – közölte a nagykövetség. Az amerikai képviselet úgy tájékoztatott: korábban olyan értesülésekhez jutottak, hogy Gyöngyöspatán néhány roma család egy szélsőjobboldali csoport rendezvénye miatt a település elhagyását tervezi a hétvégére.

A nagykövetség hangsúlyozta: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter számára elsőrendű kérdés a toleranciaprogramok és a romaintegráció támogatása. A gyűlöletkeltés és a kisebbségi csoportok megfélemlítése elfogadhatatlan – szögezte le a budapesti amerikai diplomácia képviselet, hozzátéve, üdvözli a magyar kormány azon nyilatkozatait, hogy nem fogja tűrni a kisebbség vagy etnikai csoportok megfélemlítését.

A nagykövetséget azután kereste meg az MTI, hogy Bangó Tamás, a reggeli gyöngyöspatai kiköltöztetési akció egyik szervezője azt mondta a távirati irodának, a településre érkezett több nagykövetség munkatársa is. Olyan hír terjedt, hogy az amerikai nagykövetség képviselője, esetleg személyesen a nagykövet is a heves megyei faluba érkezett. A nagykövetség ezt cáfolta, közölte, hogy amerikai diplomaták nincsenek jelen Gyöngyöspatán. A félreértést az okozhatta, hogy a Magyar Vöröskereszt önkénteseként reggel Gyöngyöspatán járt Richard Field amerikai-magyar üzletember, aki segélycsomagokat vitt a romáknak és felügyelte a roma családok hétvégi elköltöztetését.

A romák egyébként politikai menedékjogot szeretnének kapni az USA-tól és Kanadától – közölte a Roma Sajtóközpont. “Itt nincs jövőnk, megölték minden reményünket” – mondta Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom egyik vezetője.

Szijjártó szerint nincsen szó hirtelen szükségből történő evakuálásról

Szijjártó Péter pénteken újságírók előtt kifejtette: konzultáltak a vöröskereszttel azután, hogy olyan hírek röppentek fel, amelyek valamilyen hirtelen szükségből vagy hirtelen szándék miatt végrehajtott kitelepítésről szóltak. A vöröskereszttől azt a tájékoztatást kapták – folytatta -, hogy az ő közreműködésükkel egy régebb óta szervezett üdültetésre éppen pénteken utaztak el családok Gyöngyöspatáról. Ehhez képest “jól láthatóan hazugságok” azok a szárnyra kelt híresztelések, amelyek szerint bármifajta hirtelen szükségből elkövetett kitelepítésről vagy bármi másról lenne szó – mondta a kormányfő szóvivője.

Politikai menedékjogot kértek a romák

Politikai menedékjogot szeretnének kapni a romák az USA-tól és Kanadától – közölte a Roma Sajtóközpont pénteken. “Itt nincs jövőnk, megölték minden reményünket” – mondta Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom egyik vezetője. A Roma Sajtóközpont közleménye emlékeztet arra, hogy a a faluban önvédelmi kiképzőgyakorlatot tartó Véderő provokációjától tartva reggel 300 nő és gyerek hagyta el Gyöngyöspatát a Vöröskereszt segítségével. Miután a település polgármestere, Tábi László a héten lemondott, a helyiek biztosak abban, hogy jobbikos politikus kerül majd a székébe. Csemer László helyi polgárjogi aktivista szerint a politikai menedékjog maradt az egyetlen megoldás. Farkas János gyöngyöspatai romajogi képviselő már a március 21-i a rasszizmus elleni tüntetésen bejelentette, hogy ha ügyükben nem lép a kormány politikai menedékjogot kérnek a külföldi nagykövetségektől.

Rendőrök vitték el a kapitányt és több tagot

Kérdezzétek meg a véderőt csípősen szereti-e kiabál át a kondér felett társainak egy roma férfi Gyöngyöspatán. A kondérban főleg csülökhús és krumpli, reformétel lesz, mosolyog a tudósítóra a bogrács felett tüsténkedő szakács. a jelek szerint a roma soron most magasabbra hág a kedv, mint a völgy szemközti felén lévő telken, ahol hivatalosan a véderő gyakorlatozik, pontosabban csak gyakorlatozna, mert erősen ritkulnak a soraik, mert a rendőrségi rabszállító most gyűjtött be belőlük négyet. Korábban a kapitányt is kiemelték, a vörös berettás férfi rendőrök gyűrűjében vonult le a színről. Az újabb négy véderő tag ellen a hivatalos vád garázdaság és megfélemlítésre alkalmas öltözet viselése. A büntetési tarifa pedig 500 ezer forint. ráadásul gyorsított bírósági eljárásban tárgyalják az ügyeket, de a legközelebbi ítélkezési nap kedd, addig a fogda látja vendégül a véderősöket.

Az indulatokat és félelmeket az váltotta ki, hogy maga a kiképzőtábor a vajda házával szemközti dombon lett volna, de maga a gyakorlótér viszont a ház és a domb közötti völgyben húzódott volna meg. „Hát el tudjuk képzelni, hogy féltünk volna, ha ezek ott rohangálnak fegyverrel” – aggodalmaskodott a vajda, aztán arra panaszkodott, hogy a falu a háta mögötti völgy területét odaadták kvázi lőtérnek.

A jelek szerint azonban a belügyminiszteri szigor megtette a hatását, lassanként oszlanak a véderősök a „kiképző terepről”. Ha van Isten, estére már egy se marad itt kurjantja el magát egy roma „csávó”. (Mennyi lehet a véderősök létszáma, az kérdéses, a szemmérték 20-ra becsüli őket. Az optimisták szerint nincsenek többen, a pesszimisták viszont úgy vélik, hogy bizony-bizony a hegy pincéiben és a bokrok között még bujkálnak jó páran.

Bár az asszonyok és gyerekek felét a hírek szerint Budapestre menekítették, azért egy pár „fehércseléd” itt is maradt. Igaz okuk nincs az aggodalomra, ameddig a szem ellát a roma soron kisbuszok és rendőrautók állnak.

Gyakorlatilag vége a gyöngyöspatai „incidensnek”, kiürült a templomtoronnyal szemközti domb, aki katonaruhában volt, azt a rendőrök két oldalról karöltve a hátizsákjával felmálházva szépen lekísérték a helyszínről. A három présház közelében „a három picit roskatag épület” adott volna otthont a „kiképző tábornak”, de gyakorlatilag egyetlen család maradhatott, egy tizenéves kislány, az anyukája és az apukája és még egy férfi, ugyanis ők civilben voltak.

A roma soron teljes a nyugalom, lényegében győzelemérzet uralkodik, még a vadul morgó rendőrkutyát is szeretik.

forrás:atv.hu/MTI/FH/Index

Leave a Reply 327 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: