< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Kormányszóvivő: csökken a kormányzati testületek száma

| Mobile | RSS

Kormányszóvivő: csökken a kormányzati testületek száma

2011. május 12. | hozzászólás | Közélet

Kormányszóvivő: csökken a kormányzati testületek száma Kevesebb kormányzati testületet működtet ezentúl a kabinet – közölte a kormányszóvivő szerdán Budapesten. Nagy Anna a kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kabinet már korábban felülvizsgálta az általa alapított közalapítványokat, és átszervezésükkel egymilliárd forintot takarított meg. A jövőben a kormányzati testületeket is felülvizsgálja a kormány, amelyekből jelenleg megközelítőleg 300 működik, és ez “súlyos adóforintokba” kerül – mondta, hozzáfűzve, hogy megszűnnek azok a testületek, amelyek a bürokráciát, az állam költségeit növelték, de nem szolgálták a társadalmi partnerekkel való párbeszédet.

Közölte, az átszervezés után, egy várhatóan tízszázalékos csökkenésnél évente milliós nagyságrendű lesz a megtakarítás. A kabinet célja az, hogy áttekinthetőbbé és egységesebbé váljon ezen támogató testületek rendszere – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy állandó testületeket csak és kivételes esetekben lehet létrehozni, kizárólag olyan ügyekben, amelyek a kormányprogramban is szerepelnek. Cél az is – folytatta -, hogy az állandó testületekben minimalizálják a kormányzati, kormány-tisztviselői jelenlétet, és azt csak a feltétlenül szükséges mértékben tartsák fenn. Nagy Anna az MTI kérdésére elmondta, a kabinet szerdai ülésén a felsőoktatás nem volt téma, az új felsőoktatási törvény koncepciója néhány héten belül, május második felében kerülhet a kormány elé.
forrás:hír3

Leave a Reply 254 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: