< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: „Gyilkossági szándék Gyöngyöspatán”: kemény válaszcsapásra készülnek //”Murder will Gyöngyöspata” made of tough retaliatory strike

| Mobile | RSS

„Gyilkossági szándék Gyöngyöspatán”: kemény válaszcsapásra készülnek //”Murder will Gyöngyöspata” made of tough retaliatory strike

„Csapást fogunk mérni azokra a jelenségekre, amelyek most Magyarországon a befogadó nemzet jövőjét fenyegetik” – üzente a Betyársereg vezetője.

„Mi a védekezésnek azt a formáját visszük, amit úgy neveznek, hogy önvédelem, tehát addig nem lépünk, ameddig minket nem támadnak. Most azonban megtörtént egy nagyon komoly támadás, ami gyilkossági szándéknak is nevezhető, amire mindenképpen szeretnénk megfogalmazni egyfajta erőteljes választ” – nyilatkozta Tyirityán Zsolt, a Betyársereg nevű csoportosulás vezetője a kuruc.info lapnak. Arra reagált, hogy Gyöngyöspatán három betyárt megvertek a helyiek.

Állítása szerint teljesen új „stratégiai irányt” dolgoztak ki, „amelynek a hatásai a közeljövőben elég komolyan érezhetővé fognak válni. Egy újfajta harcmodort fogunk megismertetni a nemzeti oldallal, ami eddig még a magyar történelemben nem nagyon volt.”

„Csapást fogunk mérni azokra a jelenségekre, amelyek most Magyarországon azt lehet mondani, hogy a befogadó nemzet jövőjét fenyegetik” – részletezte, hozzátéve: tudják, hogy potenciális terroristának minősítenek mindenkit, aki a Betyársereghez tartozik.

Mint ismert: április végén egy fiatalember a gyöngyöspatai cigánysor előtti útkereszteződésben vizelt, majd kölcsönös üvöltözések után bement a cigánysorra, három társa utána ment, hogy segítsenek – két embert közülük komoly sebesülésekkel kórházba kellett szállítani.

Bár a Jobbik szóvivője szerint a pártnak nincs köze sem a Véderő nevű szervezethez, sem a Betyársereghez; utóbbi legismertebb arca Toroczkai László, a Jobbik önkormányzati képviselője. A 2009-es szélsőjobboldali, ópusztaszeri csúcstalálkozón Tyirityán Zsolt, Budaházy György, Kiss Róbert (a Magyar Gárda akkori országos parancsnoka) mellett jelen volt a Jobbik elnöke, Vona Gábor is.

forrás:atv.hu

“Murder will Gyöngyöspata” made of tough retaliatory strike

“Strike will be measured in those situations, the host nation, Hungary, which now threatens the future” – Betyársereg sent word to the manager.

“What the defense has the form back to what it referred to as self-defense, so we will not, as long as we were not attacked. Now, however, has been a very serious attack, which can be described as the intended murder, we want to formulate any kind of strong response “- said Tyirityán Psalms, the leader of a group called Betyársereg kuruc.info newspaper. He responded to outlaw three Gyöngyöspata beaten by the locals.

Claimed that a completely new “strategic direction” developed, “whose effects will be felt soon enough to become serious. We will introduce a new kind of tactics of the national side, which so far has not really been in Hungarian history. ”

“Strike will be measured to the phenomena, which are now in Hungary it can be argued that the host nation’s future threats” – elaborated, adding: We know that everyone listed as potential terrorists, who belongs to the Betyársereghez.

As is known: a young man in late April Gyöngyöspatak cigánysor urinated before the intersection, and then went after the mutual cigánysorra yelling, his three companions then went to help – two of them seriously sebesülésekkel people had to be transported to hospital.

Although the Jobbik spokesman said the party has nothing to do either of the organization called Defense, nor the Betyársereghez, the latter best known faces Toroczkai Laszlo Jobbik municipality. The extreme right in 2009, Summit Ópusztaszer Tyirityán Zsolt Budaházy George, Robert Kiss (Hungarian National Guard commander at the time) was better under the present president, Vona Gábor.

Source: atv.hu

Leave a Reply 313 megnézve, 1 alkalommal mai nap |