Ma kiderül, mit lépnek a rendvédelmisek // Aujourd’hui, il semble prendre ce rendvédelmisek
Ma kiderül, mit lépnek a rendvédelmisek
Folyamatosan tárgyaltak a hétvégén a belügyminiszterrel, de úgy tudni, nincs mindenben konszenzus.
© MTI
Hétfőn, a Rendészeti Érdekegyeztető Fórum ülésén dől el, hogy sikerül-e megegyezniük a rendvédelmis szakszervezeteknek a kormánnyal a szolgálati nyugdíj ügyében. A tárgyalások a hétvégén folyamatosak voltak a szakszervezeti vezetők és Pintér Sándor belügyminiszter között, de úgy tudni, egyelőre nem mindenben tudtak megegyezni. Korábban a szakszervezetek sztrájkbizottsága azt közölte, hogy hétfőn, a RÉF-ülés után hozzák nyilvánosságra, hogy sikerült-e megállapodni a kormánnyal. Azt is ekkor mondják meg, hogy ha nincs megállapodás, mik lesznek a következő lépések.
A hónapok óta tartó tiltakozások után újra kiverte a biztosítékot a rendvédelmiseknél a Lázár János és Balsai István fideszes képviselők által benyújtott alkotmánymódosító javaslat, ami az öregségi nyugdíjnál fiatalabb nyugállományúak ellátását megváltoztató, esetleg megszüntető törvények megalkotására teremt lehetőséget. A felháborodást követően azonban szerdán a sztrájkbizottság tagjai informális ülést tartottak Pintér Sándor belügyminiszterrel. Ezen a tárgyalások megújítását határozták el.
A tárgyalások a hétvégén is folyamatosak voltak, de az eredményekről csak a formális RÉF-ülést követően számolnak be a tárgyaló felek. Továbbra sem tudni tehát, hogy lesz-e megállapodás, vagy folytatódnak a tiltakozások.
Szombaton még az Fegyveres- és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének közleménye szerint közeledtek az álláspontok. A vasárnapi forduló után ugyanakkor az FRDÉSZ, és egyben a sztrájkbizottság vezetője, Kónya Péter már azt nyilatkozta: ,,még mindig a folyó két partján állunk, csak éppen még köd is ereszkedett a vízre.”
A RÉF-ülés végéig a rendvédelmisek közös sztrájkbizottsága nem tervez tiltakozó akciókat. Ezekről a megállapodástól függően döntenek. A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete azonban a többi érdekvédelmi csoporttól függetlenül tüntetést szervez hétfőn kora estére a Parlamenthez, illetve kedden, szerdán és csütörtökön Hódmezővásárhelyre, ahol a szolgálati nyugdíjat érintő alkotmánymódosító javaslat egyik benyújtója, Lázár János a polgármester. A sztrájkbizottság korábban külön kiemelte, hogy ők nem vesznek részt a TMRSz demonstrációjának szervezésében.
forrás:hír24/Forrás: Független Hírügynökség
Aujourd’hui, il semble prendre ce rendvédelmisek
Continue à négocier dans l’intérieur de ce week-end, mais je sais tout ce qu’il ya pas de consensus.
© MTI
Lundi, le Forum de réconciliation application de la loi réunion sera décidé si nous pouvons gérer les syndicats d’accord sur les questions rendvédelmis gouvernement de pension de retraite. Le week-end était en cours des négociations avec les dirigeants syndicaux et ministre de l’Intérieur Sandor Pinter, mais je sais que tout n’a pas encore pu se mettre d’accord. Auparavant, le comité de grève du syndicat a déclaré que la réunion de lundi après le REF rendu public, il n’a pas d’accord avec le gouvernement. Je vais aussi dire que si il n’ya pas d’accord, ce sera les prochaines étapes.
Dans les mois depuis que les protestations ont éclaté à nouveau après la sécurité de l’rendvédelmiseknél Lazar John et Stephen Balsa Fidesz députés proposition présentée par la constitution, qui est l’âge de la retraite RETIRNO approvisionnement changement retraités et crée une occasion de créer des lois relatives au licenciement. L’indignation après la grève mercredi, toutefois, les membres de la réunion informelle a eu lieu Sándor Pintér ministre de l’Intérieur. Décidé à reprendre les négociations à ce sujet.
Les négociations sur le week-end ont également été continue, mais les résultats que dans une réunion officielle après le ref-déclarés par les négociateurs. Vous ne savez pas, par conséquent, que le présent accord sera, ou de continuer les manifestations.
Samedi les Forces armées et la police, alors qu’ils s’approchaient de la position de la Communication Workers Advocacy Alliance. Après la ronde de dimanche en même temps FRDÉSZ, et également le leader de la grève, Peter l’a déjà dit Konya,, se dressent encore sur les deux côtés de la rivière, mais ils ont toujours le brouillard était descendu sur l’eau. ”
La réunion ref-fin de la rendvédelmisek Joint Strike pas l’intention de protester contre les actions. Sous réserve de l’accord sur ces décisions. L’énergique hongroise des syndicats de police, cependant, indépendamment des groupes de revendication d’autres l’organisation des manifestations, lundi soir, au début de la législature, et les mardis, mercredis et jeudis Hódmezővásárhely, où la proposition de pension de la fonction pour la constitution d’un pétitionnaire, le maire John Lazar. Le comité de grève avaient souligné qu’ils ne participent pas à la manifestation organisée par TMRSz.
Source: hír24/Forrás: Nouvelles Agence indépendante