< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Egy kínai Budapesten “Orbánnak pont elég Kína és Oroszország”

| Mobile | RSS

Egy kínai Budapesten “Orbánnak pont elég Kína és Oroszország”

Egy kínai Budapesten
“Orbánnak pont elég Kína és Oroszország”

Egy kínai Budapesten címmel közölt kommentárt Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök budapesti látogatásáról hétfőn a Sme című szlovák liberális napilap.

Az újság úgy látja: az a tény, hogy a kínai kormányfő európai turnéja Budapesten kezdődött, valószínűleg “vegyes érzelmeket”, sőt, “egyenesen irigységet” válthat ki Szlovákiában, mert ez a látogatás politikailag és gazdaságilag is összehasonlíthatatlanul jelentősebb lett, mint amilyen a kínai államfő két évvel ezelőtti rövid pozsonyi látogatása volt.

“Szükségtelen azonban engedni az indulatoknak. Az a tény, hogy a kínai (miniszterelnök) néhány órára megállt Orbánnál, a magyar diplomácia sikere ugyan, ez azonban a közepes nagyságú törpe és a világ második legnagyobb gazdasága közötti valamiféle különleges kapcsolatok nagy jövőjének hamis vízióján alapul. Ezt a víziót ismerjük Szlovákiában is, de az új kormány szerencsére már elvetette” – írja Peter Schutz, a szerző.

“Az Orbán-doktrína, amely szerint a kis demokráciák vonzódnak a totalitarizmusokhoz, normális és értelmes, mert igazolja őket a gazdasági pragmatizmus, s annyiban fejlettebb (Robert) Fico +hurráputyinizmusánál+, hogy megvalósításához nincs szüksége Líbiára, Kubára (stb.). Teljesen elég neki Kína és Oroszország” – véli Schutz.

“A kérdés az, hogy a kínai kormányfő szemében mit jelent gazdaságilag a +a logisztikai-közlekedési bázis+ kialakítása Magyarországon. Valószínűleg Orbán is sejti jól, hogy inkább politikai-arculati kép kialakítását érti alatta” – írja a szerző. Az újság szerint elmondható, hogy annak a lónak, amely éppen egymilliárd eurós hitelt és a magyar állampapírok pontosan meg nem nevezett volumenének megvásárlását ígérte, nem szabad a fogát nézni.

“Ez igaz, ám Kínára támaszkodni a költségvetési egyensúly keresésekor, nem egy kikényszerített lépés, hanem annak a nem szokványos, +forradalmi+ útnak a következménye, amelyen elindulva Orbán elvágta magát a Nemzetközi Valutaalap és gyakorlatilag az Európai Unió forrásaitól is” – állítja Schutz.

“A vicc abban rejlik – ahogy azt Ven Csia-pao Londonban megerősítette -, hogy Kína ugyan fontosnak tartja Európa stabilitását, de hitelezni és vásárolni csak addig fog, amíg létezik valamiféle biztosíték a megtérülésre. Bár a helyzet ma nem tűnik szörnyűnek, nem biztos, hogy rövidesen nem ez lesz Magyarország esete” – záródik a szlovák liberális lap kommentárja.

Újra diktatúra előtt hajlong Magyarország

Ha reálisan nézzük, jobban teszi egy, az európai közösség perifériáján tengődő kis ország, ha jó viszonyt ápol a gazdasági világhatalommá vált Kínával. Ugyanakkor mindez a legkevésbé sem jelenti, hogy ne lenne visszatetsző, ha magyarként állva kell tapsolni a kínai miniszterelnöknek.
forrás:ma.hu

Leave a Reply 381 megnézve, 1 alkalommal mai nap |