< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Az Alkotmánybíróság nem buktatott, intőt adott a kétharmadnak

| Mobile | RSS

Az Alkotmánybíróság nem buktatott, intőt adott a kétharmadnak

Az Alkotmánybíróság nem buktatott, intőt adott a kétharmadnak

Az Alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság hatáskörét, illetve a közteherviselés szabályozását érintő rendelkezéseinek 2010. novemberi módosítását támadták.

A testület megállapította, nincs hatásköre az Alkotmány, vagy az Alkotmányt módosító törvény alkotmányossági felülvizsgálatára és megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: feladata az Alkotmány és az alkotmányos alapjogok védelme, amivel ellentétes lenne, “ha a védelem tárgyát és az eljárása során alkalmazott mércét, az Alkotmányt saját maga alakítaná. Az Alkotmány módosítására kizárólag az alkotmányozó hatalom jogosult”.

Az Alkotmánybíróság figyelembe vette, hogy ritkán, de van arra nemzetközi példa, hogy egy alkotmánybíróság felülvizsgálja a számára mérceként szolgáló alkotmányt. “Ezekben az esetekben azonban az alaptörvény vagy maga ad erre felhatalmazást az alkotmánybíróságnak, vagy olyan egyértelmű mércét állít fel (pl. megváltoztathatatlan alkotmányi rendelkezések meghatározásával), amely alapján az alkotmánybíróság megállapíthatja saját alkotmány-felülvizsgálati hatáskörét”.

Az Alkotmánybíróság áttekintette az alkotmányozó hatalom elmúlt tizenhárom hónapban az Alkotmány módosításával kapcsolatban folytatott gyakorlatát. Tekintettel arra, hogy a vizsgált időszak tíz alkotmánymódosítása, így a megsemmisíteni kért 2010. novemberi alkotmánymódosítás a formai követelményeknek megfelelt, az Alkotmánybíróság nem állapította meg a módosítás közjogi érvénytelenségét.

“Az Alkotmánybíróság ugyanakkor felhívta az Országgyűlés, az alkotmányozó hatalom figyelmét arra, hogy az egyéni képviselői indítványra, sürgős eljárásban történő sorozatos alkotmánymódosítás gyakorlata a demokratikus jogállam alkotmányi értéke szempontjából rendkívül aggályos.”

A határozathoz Dr. Bihari Mihály, Dr. Holló András, Dr. Kovács Péter, Dr. Paczolay Péter és Dr. Stumpf István alkotmánybírák párhuzamos indokolást, Dr. Bragyova András, Dr. Kiss László és Dr. Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. A különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírák szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania a hatáskörét az alkotmánymódosítások felülvizsgálatára. (A határozat itt!)

A határozat indokolásában olvasható, hogy “egy neves alkotmányjogász professzor által benyújtott indítvány tudományos igényességgel és pontossággal indokolta”, hogy az Alkotmánybíróság új helyzetbe került, hiszen el kell határolni az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalmat. “Míg az alkotmányozó hatalom nem kötött az Alkotmányhoz, hanem alkotmányteremtő hatalom, addig az alkotmánymódosító hatalom (mint konstituált államhatalom) számára érvényesül az Alkotmány elsőbbsége és az alaptörvény fenntartásának kötelezettsége. Az Alkotmányt az alkotmánymódosító hatalomnak is tiszteletben kell tartania. Az alkotmánymódosító hatalom nem korlátlan, kötött az Alkotmányhoz, de a kötöttségeket betartva jogosult annak megváltoztatására is.”
forrás:fn.hu

Leave a Reply 339 megnézve, 1 alkalommal mai nap |