< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: “A köztelevízió az egyik legjobban tejelő pénzmosoda” Tisztogatás a közmédiában

| Mobile | RSS

“A köztelevízió az egyik legjobban tejelő pénzmosoda” Tisztogatás a közmédiában

“A köztelevízió az egyik legjobban tejelő pénzmosoda”
Tisztogatás a közmédiában

Alighogy befejeződött uniós elnökségünk féléves időszaka, a Fidesz tömeges, ötszáz főt érintő tisztogatásba kezdett az MTV-ben, a Duna TV-ben, a Magyar Rádióban és az MTI-ben. A menesztéseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), az összevont közmédiumok új tulajdonosa vezényli. Vásárhelyi Mária szociológus, médiaelemző úgy véli: ami most történik, hadüzenet a tehetségnek, a tudásnak és a tapasztalatnak. A Fidesz a szellemi függetlenséget torolja meg. Az Orbán-kormány számára ugyanis a szakmáját értő, elhivatott újságíró veszélyes, mert a valóságot láttatja, s nem ismeri a pártlojalitást. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
– Elbocsátott kollégáink közül sokakat megkerestünk. Kifejeztük szolidaritásunkat velük. És kérdeztük volna őket a történtekről. Mondták, még érvényes a szerződésük, ugyanis nem azonnali hatállyal menesztették őket, egy hónapig még kötelezően állásban vannak. Addig nem beszélhetnek. Mi ezt tiszteletben tartjuk.

Fotó: 168 Óra Archív
– A némasági fogadalom elrendelése – a kötelező felmondási időre – a hatalmi helyzettel való gátlástalan visszaélés. Az a célja, hogy az egyébként is kilátástalan helyzetbe került kirúgottak ne merjenek megszólalni. Tőlük a szabad szólás jogát is elvették. Ez a menesztettek újabb megalázása, s megfélemlítő üzenet a maradóknak. Csakhogy nem lehet mindenkit elhallgattatni!

– Egyébként a közmédiumok minden munkatársát behívták raportra: úgy jelentek meg a „rögtönítélők” előtt, hogy egyikük sem tudta, elküldik-e, vagy „megkegyelmeznek” neki. A Magyar Rádiótól elbocsátották többek között Bogár Zsoltot, Érczfalvi Andrást, Győri Lászlót, Marton Évát, Nagy Emesét, Nej Györgyöt, Rábai Balázst, Rovó Attilát, Sándor Erzsit, Sándor Katát, Siklós Andrást, Szénási Sándort, Szente Lászlót, Várkonyi Benedeket. Az MTV-ből – például – Benda Lászlót, Daróczi Tímeát, Erdős Gábort, Kardos Ernőt, Luigits Tamást, Mészáros Antóniát, Nemes Tamást, Rózsa Pétert, Schwajda Gergőt. A Duna TV-ből Ámon Bettit, Berényi Zsuzsát, Farkas Katalint, Károlyi Gabriellát, Kővári Pétert, Pörös Gézát, Selmeczi Borit, és még sorolhatnánk. Mi a közös bennük? Miért pont rájuk nincs szükség?

– A szelektálás elveit nem közölte sem a közmédiumokat működtető Médiaalap, sem a felettese, a Médiatanács. Ez nonszensz és felháborító, hiszen közpénzből fenntartott médiumokról van szó, és olyan munkatársakról, akiknek neve egybeforrt az intézményekével, s akik – a néző vagy hallgató számára – megtestesítették a közszolgálat fogalmát. A menesztettek névsorából egyértelműen kiderül: a Fidesz a tehetséget, a tudást, a szakértelmet bünteti, a szellemi függetlenséget torolja meg. Az Orbán-kormány számára az elhivatott újságíró veszélyes, mert a szakmaiságot képviseli, a valóságot láttatja, s nem ismeri a pártlojalitást.

– Kétségtelen: a kirúgott kollégák talán egymásétól is eltérő világnézete, politikai hovatartozása éppen a tárgyilagosságuk, szakmai hitelességük okán sosem derült ki műsoraikból, riportjaikból, tudósításaikból. Ám menesztésük mégiscsak politikai tisztogatás abból a szempontból, hogy az objektív hangvétel ellen irányul, s ezzel meghatározza a kötelezően követendő szellemiséget is.

– Így van. És ez az eljárás nemcsak azokat alázza porig, akiket menesztettek. Azokat is gyanúba keveri, akiknek a médiahatalom – legalábbis egyelőre – engedte a munka folytatását. Nyilván köztük is vannak kitűnő szakemberek, akik maguk sem tudják, vajon miért éppen ők a „szerencsés kiválasztottak”. A többségüknek fogalmuk sincs arról, mi lesz a feladatuk, kikkel kell együtt dolgozniuk, mit várnak tőlük. Ez már olyan helyzet, amikor nehéz eldönteni, kinek rosszabb: annak-e, akit elküldtek, vagy annak, aki maradhat, és tovább retteghet. Hiszen a közmédia vezetői már bejelentették: szeptembertől újabb ötszáz munkatárstól válnak meg.

– És hozzátették: álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsokat adnak annak, aki ezt a kirúgottak közül igényli.

– Hátborzongató cinizmus! Az elbocsátottak között sok az ötvenöt év feletti szakember. Ilyen korúak hol kapnak ma nálunk állást? Nemrég maga Orbán Viktor hangoztatta: az ötvenöt év felettieket védett korúakká kellene nyilvánítani, hogy ne lehessen őket csak úgy kitenni a munkahelyükről. Orbán a „szociális konzultációra” hivatkozott, miszerint a válaszadók 91 százaléka helyeselne ilyen védelmet. Ehhez képest most olyanokat is utcára tettek, akiknek már csak néhány hetük volt hátra a nyugdíjig.

– De egyáltalán: hol kaphatna munkát bárki a most menesztettek közül? Nemcsak műsorkészítők, szerkesztők, újságírók, de technikusok, operatőrök, felvétel- és gyártásvezetők, hangmérnökök… Hova mehetnének, milyen tévéhez és rádióhoz, amikor a Fidesz totális ellenőrzése alá vonta a médiát? És épp a tömeges menesztéssel egyesítette az ellenzékben felépített médiabirodalmát a hatalmi erőből „lenyúlt” közmédiumokkal. Sokak szerint ez keményebb diktatúra, mint amilyen a Kádár-rendszer volt.

– Ezt nem gondolom. A Kádár-rendszer idején az állampárt teljesen kisajátította a nyilvánosságot. Ma nincs véleménymonopólium. Noha az is igaz: rohamléptekkel halad a médiarendszer centralizálása, és a hatalom mindazokkal az eszközökkel él – megfélemlítés, gazdasági ellehetetlenítés, egzisztenciális fenyegetés –, amelyekkel az egyre vékonyabb hangon szóló ellenzéki médiát el lehet hallgattatni. Különben a Kádár-rendszer a nyolcvanas években már igen sajátos képződmény volt. Akkoriban én a Magyar Közvélemény-kutató Intézetben dolgoztam. Mások mellett mi láttuk el munkával, például kérdőívezéssel a demokratikus ellenzék tagjait. A pártban, gondolom, tudtak erről, ám szemet hunytak fölötte. Bár ideológiai ellenfeleik kvalifikált szellemi munkához, álláshoz nem juthattak, azt azonban nem akarták, hogy éhen is haljanak. Ugyanez a mai hatalomról nem mondható el: bárkit az utcára löknek, koldusbotra juttatnak. Nem számít, hogy az illető 30-35 évet húzott le a köz szolgálatában. És az sem számít nekik, hogy esetleg éhen fog halni. Még valami: a Kádár-rendszer hetvenes–nyolcvanas éveiben már megbecsülték a tudást, a szakértelmet. Rájöttek ugyanis: párthülyékkel legfeljebb homokvárakat lehet építeni, amelyek ahányszor összeomlanak, annyiszor röhög egy ország.

– Mindenesetre a fideszes médiahatalom „szakmai megújítással”, „szerkezeti átalakításokkal” és „racionalizálással” indokolta a tömeges menesztést.

– Normális helyen először kitalálják az új műsorstruktúrát, majd azt „bontják le” emberekre, feladatokra. Persze hallani arról is: a műsorok jelentős része külső gyártásba kerülhet. Az MTV-t az elmúlt húsz évben a pártok folyamatosan bankjegykiadó automatának használták. A külső gyártás a korrupció szinonimája lett. Ez azt jelenti: a pártközeli cégek sokkal drágábban készíthetnek produkciókat, s így hatalmas állami pénzeket nyúlhatnak le. Másfelől: racionalizálásra valóban szükség lenne az MTV-ben. A közmédiarendszer soha nem kapott annyi pénzt a költségvetésből, mint az idén: több mint 64 milliárd forintot. Vajon merre folyik ez az összeg, ha hónapról hónapra „racionálisabban” gazdálkodnak az intézmények? A köztelevízió az egyik legjobban tejelő pénzmosoda. A Magyar Rádió helyzete más: ott egyszerűen alaptalan gazdasági okokra hivatkozni. Nyereséges a rádió, amióta az előző elnök, Such György a Petőfit könnyűzenei adóvá alakította. Bár sok mindenben nem értettem egyet Suchhal, de anyagilag rendbe tette az intézményt, és egy szakmailag színvonalas rádió működött az elmúlt években.

– Mi a célja a Fidesznek? Kiütéses győzelemmel befejezni azt a médiaharcot, amely voltaképpen ’94-ben kezdődött a közrádiósok elbocsátásával?

– A Fidesz azt hiszi, ha minden frekvencián a pártot és a kormányt dicsőítik, a hatalmuk is örök lesz. Ebben ugyanúgy tévednek, mint annak idején az MSZMP. Pártos önfényezéssel nem lehet a végtelenségig megvezetni a társadalmat. Ráadásul az internet és a szabad információáramlás korában végképp nevetséges, ha egy kormány a média elfoglalásával akarja bebetonozni magát. Egyébként a közmédiát a balliberális kormányok is cserbenhagyták. Nyolc évük lett volna arra, hogy megteremtsék egy színvonalas, autonóm, korszerű közmédiarendszer alapjait. Nem tették. Nem mérték fel a közmédia jelentőségét a demokratikus nyilvánosság formálásában. Tűrték például, hogy Kondor Katalin a Magyar Rádió elnökeként uszító hangú nyilatkozatokat tegyen, szélsőséges politikai gyűléseken vegyen részt. Gyávák voltak ahhoz, hogy határozottan fellépjenek ez ellen, és a közvélemény tudomására hozzák: az ilyen megnyilvánulások összeegyeztethetetlenek a közszolgálat ethoszával. Csodálkozunk, hogy most a szélsőjobb elfoglalta a közmédiát?

– Nem túlzás ez? Különben is: a Fidesznek mi érdeke fűződne ahhoz, hogy a közszolgálati terepet átengedje a radikálisoknak?

– A közmédiumok szélsőjobboldali megszállása már megtörtént: az intézmények új vezetőinek és munkatársainak egy része a legszélsőségesebb jobboldali orgánumoktól – az Echo TV-ből, a Magyar Hírlaptól – került át, amelyeknek kifejezett célja a szélsőjobboldali közönség megszólítása. A politikai tájékoztatásért felelős szerkesztő pedig egyenesen a Jobbikból érkezett. Mindeközben az újságírószakma teljesen szétzilálódott: az újságíró-társadalom végletesen megosztott. Minden civilizált országban létezik az újságírószakmán belül a szolidaritásnak valamilyen minimuma – kivéve nálunk. Normális társadalmi viszonyok között nincs olyan, hogy kormánypárti újságírók annak drukkolnak: más világnézetű kollégáik elveszítsék az állásukat, egzisztenciájukat, megélhetésüket. Ez a beteges gyűlölet mindent megmérgez.

– Azért a MÚOSZ-ból sem váltott ki komoly tiltakozást a tömeges menesztés. Rezignált hangú nyilatkozatot adott ki az újságíró-szakmai szervezet, hogy jogi segítséget nyújt a kirúgottaknak. Ennél még a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is keményebben fogalmazott közleményében: ami most történik, az a társadalom egészét kiszolgáló független közmédia felszámolását jelenti, és az elbocsátásokat a politikai hűség logikája mozgatja. Alakult egy új Facebook-csoport is, amelyhez eddig már több mint négyezren csatlakoztak, és tiltakozásképp megfogadták: többé nem nézik, nem hallgatják a köztévét és -rádiót. De vajon nem a hatalom malmára hajtja a vizet, ha a méltán felháborodottak közleményekben, „lájkolásban” levezetik tiltakozó indulataikat?

– Nyilván idő kérdése, hogy ezek az elégedetlenségek összeadódjanak, megszerveződjenek. Látjuk: nemcsak a médiából üldözik el a hozzáértőket, hanem mindenhonnan, ahol az államnak befolyása van. Ez a hatalom hadat üzent a tudásnak és a tehetségnek. Ami öngyilkos politika. Hiszen ez a kis ország csakis a szellemi erőforrásaiból élhet meg: nincs más esélye, mint a tudás, a tehetség megbecsülése, segítése. De nincs kétségem: a civil mozgalmak megerősödnek, s idővel valamilyen új, valódi alternatívát kínáló politikai ellenzék is létrejön. Csak a demokratikus erők összefogásában lehet bízni. Mert ami itt történik, az olyannyira irracionális, hogy hosszú távon nem tartható fenn, nem viselhető el.

Néhányan az elbocsátottak közül
Benda László

Erdős Gábor

Galambos Péter
Gmoser Zoltán

Kővári Péter

Luigits Tamás
Mészáros Antónia

Nej György

Rábai Balázs
Rózsa Péter

Sándor Erzsi

Siklós András
Somos Ákos
forrás:168 óra

Leave a Reply 642 megnézve, 1 alkalommal mai nap |