< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Schmitt Pál: a magyar államfő szerepe nem protokolláris //Pal Schmitt, den ungarske statsoverhoved ikke nogen protokol

| Mobile | RSS

Schmitt Pál: a magyar államfő szerepe nem protokolláris //Pal Schmitt, den ungarske statsoverhoved ikke nogen protokol

A köztársasági elnök a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta: az ősszel a parlament elé kerülő sarkalatos törvények ügyében meg fog szólalni.

Az elmúlt egy évben tartása lett a nemzetnek, erősebb és egységesebb lett – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjújában, hozzátéve: reméli, hogy Szent István ünnepén az emberek is megélik azt az érzést, hogy az általuk választott vezetők tisztes erőfeszítést tesznek, és alázatosan dolgoznak.

A lapnak arra a kérdésére, nem bánja-e, hogy az új alkotmány nem hozott létre erősebb elnöki intézményt, elmondta: nem protokolláris a magyar államfő szerepe, hiszen a kinevezéseknél és a törvényhozásnál jelentős a mozgástere, és vétójogai vannak.
Schmitt Pál

Arra a felvetésre, hogy ez utóbbi jogával az elmúlt egy évben egyszer sem élt, Schmitt Pál kifejtette: egészen más történelmi helyzetben dolgozik, mint a korábbi elnökök, és markáns pártkötődésű emberként került az elnöki székbe. Megjegyezte, hogy a mai kormánypártok helyzete történelmi, Európában még nem volt példa ilyen fokú választói felhatalmazásra. “Ezt a nagyon erős, szuverén népakaratot nekem is tiszteletben kell tartanom” – mondta, hozzátéve, hogy a társadalmi, gazdasági, morális válság kezelése kényszer szülte vagy nem szokványos döntéseket igényel.

A változás érdekében erőn felül végzett munka szerinte magában hordozza a hibázás lehetőségét, de ilyen esetekben is fontosabb érdek fűződik az összességében jó döntés szentesítéséhez, s neki egy törvény aláírását e szemszögből is meg kell fontolnia.

“… csak azért, hogy önmagam tekintélyét építsem, nem fogok visszaküldeni törvényeket, miközben az ország az eladósodottsággal küzd. Nekem nemzetünk sorsa fontos, nem a személyem megítélése” – mondta a köztársasági elnök.

A lap kérdésére Schmitt Pál közölte, hogy az ősszel a parlament elé kerülő sarkalatos törvények ügyében meg fog szólalni. Elmondja például a honatyáknak, hogy mit vár az új választási törvénytől: azt, hogy biztosítsák az összes politikai erő esélyegyenlőségét, az új rendszer tiszta, közérthető és demokratikus legyen.

“Az emberek elnökeként olyan választási rendszert szeretnék, amely kifejezi a népakaratot, épp ezért igazságos, a mindenkori többség győzelmét segíti elő, emellett lehetőséget teremt a stabil kormányzásra, és megszilárdítja a rendet “- mondta az államfő. Jelezte: lesz véleménye az Alkotmánybíróságról, a bíróságokról, vagy a helyhatóságokról szóló törvényről is.

Arra a kérdésre, kihasználja-e szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerét, hogy meggyőzze az országot és a kormányt bíráló külföldi politikusokat, Schmitt Pál elmondta, hogy az uniós elnökség fél éve alatt számos alkalommal találkozott a legfontosabb európai vezetőkkel, s mivel az Európai Parlament alelnökeként nemrég még “egy volt közülük”, sokkal hitelesebben tudta elmagyarázni, hogy a médiatörvénnyel vagy az új alaptörvénnyel nincs semmi baj.
forrás:hiradó

Pal Schmitt, den ungarske statsoverhoved ikke nogen protokol

Formanden for et interview med Magyar Hirlap sagde i parlamentet i efteråret vil være en afgørende retspraksis vil lyde.

I det forløbne et år, holder en af ​​landets stærkere og mere forenet – sagde Pal Schmitt af formanden for Magyar Hirlap fredag ​​blev offentliggjort i et interview og tilføjer, at håber, at St. Stephens fest af mennesker gik gennem den følelse af, at deres folkevalgte ledere ærlig indsats de har arbejde og ydmyghed.

Avisen spørgsmål, behøver du ikke noget imod, om den nye forfatning ikke skabe stærke præsidentkandidat institution, sagde, at nogen protokol, den ungarske statsoverhoved rolle, da de aftaler og törvényhozásnál en betydelig margin, og har vetoret.
Paul Schmitt

For at forslaget om, at sidstnævnte ret i det forløbne år eller en gang boede, forklarede Pal Schmitt, der arbejder i et meget forskellige historiske omstændigheder end tidligere præsidenter, og fremtrædende pártkötődésű mand var præsidentens stol. Han bemærkede, at den nuværende historiske situation i de styrende partier i Europa ikke har set denne grad af vælgernes godkendelse. “Det er meget kraftfuld, vil det suveræne af de mennesker til at respektere mig” – siger han og tilføjer, at de sociale, økonomiske og moralske krise, tvunget af omstændigheder eller ikke-standard beslutninger.

Ud over fitness arbejde for forandring i hans mening bærer muligheden for fejltagelser, men i sådanne tilfælde, en de væsentligste interesse i den samlede sanktion god beslutning, og han underskrev et lovforslag dette perspektiv er at overveje.

“… Bare for at bygge mit eget ry, jeg vil ikke vende tilbage love, mens landets gæld til kampen har jeg skæbnen for vores nation er vigtig, ikke den person tror.” – Sagde præsidenten.

Tilbage til spørgsmålet om Paul Schmitt sagde, at parlamentet i efteråret vil være en afgørende retspraksis vil lyde. Han fortæller os som sjæle til hvad der forventes af den nye valglov med: at alle politiske kræfter til at sikre lige muligheder i det nye system er klar, forståelig og demokratisk.

“Folk vil have som præsident et valgsystem, der udtrykker folkets vilje, og derfor rimeligt, at alle tiders bedst egnet til sejr, og skaber også en mulighed for en stabil regeringsførelse, og styrke den politik” – sagde lederen af ​​staten. Tilkendegivet, at udtalelsen fra forfatningsdomstolen vil. Domstolene eller den lokale myndighed om, hvilken lov samt

Da han blev spurgt om brug af enhver diversificeret international tilslutning til at overbevise landet og regeringen kritisk over for udenlandske politikere, sagde Pal Schmitt, at EU-formandskabet halvt år ved flere lejligheder mødt med centrale europæiske ledere, og som Europa-Parlamentets næstformand bare endnu ” var en af ​​dem “, kunne dette forklare meget troværdighed, at medierne loven eller de nye grundlæggende lov er der noget galt.
Kilde: Nyheder

Leave a Reply 349 megnézve, 1 alkalommal mai nap |