< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Döbbenetes változáson ment keresztül Steiner Kristóf

| Mobile | RSS

Döbbenetes változáson ment keresztül Steiner Kristóf

2011. október 31. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár

Nagyot fordult a világ Steiner Kristóffal, aki nemcsak külsőleg változott meg. Az újságíró már másként tekint a világra és önmagára. Minderről Lélekbonbon című könyvének bemutatóján, a STOPnak adott interjújában mesélt.

STOP: Cukorkákkal teli boltban ülünk, sütivel vártál minket. Ennyire édesszájú vagy?

Steiner Kristóf: Nagyon szeretem a sütiket és az édességeket. Gyakorlatilag minden áldott nap sütök. Nem terveztem meg előre, hogy egy ilyen helyen legyen a könyvem bemutatója. Először kigondoltam a borítót, a cukorkákból kirakott mandalát. Aztán jött a helyszín ötlete és a muffinok, amikbe belesütöttük a Lélekbonbonokat, vagyis egy-egy idézetet a könyvből.

– 72 szellemi bonbon közül szemezgethetünk. Említenél néhányat közülük?

– Van, amelyik egy egyszerű emlék, van, ami egy gondolatmenet, és van olyan is, ami egyszerűen egy érzés, amiről úgy éreztem, hogy mindenképpen írnom kell. Vannak szokatlan párbeszédek is, amelyek közül némelyik világsztárokkal készült interjú, de számomra ezek sokkal inkább emberi beszélgetések. S akad olyan párbeszéd is, ami köztem és a párom között zajlott.

– Elég sokfélék ezek a bonbonok… Gondolkodtál azon, hogy süss egy egész “csoki tortát”, vagyis írj mondjuk egy regényt?

– Mindenképpen szeretnék majd írni egy regényt, de ehhez el kell jutnom arra a pontra, hogy képes legyek százszázalékosan egy produktum megírására fókuszálni. Erre most ebben a pillanatban képtelen vagyok, mert sok helyre írok, sok mindent, így az írói munkámmal nem tudnám kézben tartani. Valamint, ha regényt írok, akkor abból teljesen ki akarom majd zárni saját magamat. Még a Lélekbonbon is intenzíven taglalja a saját sorsomat és az életemet. Amikor eljutok odáig, hogy regényt írok, azt szeretném, hogy – nyilván a saját tapasztalataimból, gondolataimból táplálkozva – ne rólam szóljon.

– Már nem Magyarországon élsz, mégis olykor hazalátogatsz. Sokat ingázol?

– Szinte minden hónapban hazautazom, de nem hosszú időre, csak néhány napra. Londonba is elég gyakran járok, sajtóeseményekre, különböző filmbemutatókon interjúkat készítek. Nemrég a Velencei Filmfesztiválon is voltam. Sokan megkérdezik, hogy hol lakom. Ilyenkor Tel-Avivot mondom, hiszen egyhuzamban ott vagyok a legtöbbet. Azt viszont nem mondanám, hogy berendeztem egy otthont, ahol megállapodtam és gyökeret vertem. Egyelőre nagyon úgy érzem, hogy sodródok a széllel.

– Nem is hiányzik az a bizonyos “otthon”?

– Egyáltalán nem, és nem is hiszek abban, hogy minden embernek feltétlenül szüksége van arra, hogy teremtsen egy klasszikus értelemben vett “otthont”. Azt gondolom, hogy az otthon ott van, ahol az ember leginkább önmaga tud lenni. És, ha ez a világ minden pontján így van, még egy metróaluljáróban is, akkor az az illető rendkívül boldog lehet.

– Őzgét hol hagytad, miért nincs veled?

– Ő most otthon van. “Otthon?!” Tel-Avivban. Ez az időjárás annyira nem kedvez neki, jobban szereti az arab nyarat. Régen mindenhova hurcoltam magammal, manapság ez már nem így van. Inkább az ő érdekeit tartom szem előtt, mint azt, hogy jól mutat-e a hónom alatt a kutya. De nem szeret egyedül lenni, úgyhogy időnként a legfurcsább helyszínekre is viszem magammal.

– Nemcsak a hajad, az öltözködésed, megjelenésed, de bizonyos dolgokhoz való hozzáállásod is változott. Ez minek köszönhető?

– Hát… megöregedtem. /nevet/ Azt vettem észre, hogy ezek a dolgok maguktól történtek. Ahogy megváltozott az életemben a dolgok értékrendje, kevesebb időt foglalkoztam mondjuk azzal, hogy hogy áll a hajam, vagy, hogy mi legyen rajtam és több időt kezdtem el foglalkozni olyan dolgokkal, amik nem igényelték azt, hogy a külsőségekre koncentráljak. Úgyhogy valószínűleg a megváltozott értékrend mellékhatása.

– Nem titkoltad, hogy korábban táplálkozási zavarokkal is küszködtél. Milyen viszonyban vagy most önmagaddal?

– Most elmondhatom, hogy nem is emlékszem olyan időszakra, amikor ennyire önazonos voltam. Persze időnként ugyanúgy tele vagyok kétségekkel, de ezeket sokkal ügyesebben kezelem, mint régen. Felismerem őket és az esetek nagy részében tudok velük bánni. Az étkezési zavarokkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy ezekből kigyógyulni szinte lehetetlen. Az lehet, hogy az ember tünetmentes élete végéig. Az egy dolog, hogy már nem zabálok és nem hányok, viszont az étellel való viszonyom – ami másoknak teljesen normális, hiszen esznek, ha éhesek és nem esznek, ha nem – már annyira megváltozott, hogy soha nem fogja ugyanazt jelenteni, mint más embereknek.

– A változás belül is megtörtént, hiszen azt mondtad, hogy az álmaid is mások lettek. Mi az, amire most igazán vágysz?

– Ebben a pillanatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy jó irányba vigyem a világot. Bármilyen megnyilvánulásom is van, annak legyen egy felsőbbrendű célja, ne az én önös érdekem. És, hogy egyre több olyan embert ismerjek meg és toborozzak magam köré, akik képesek másként gondolkodni. Átlátják azt, hogy bár az emberek óriási házakra, vagyonokra vágynak, befolyásosak akarnak lenni, ez az irány nem működik, és valójában sohasem működött. Az egyetlen dolog, ami eredményeket hoz, az az, hogyha az ember az önzetlen szeretetet, elfogadást és a megértést helyezi élete középpontjába.
forrás:stop.hu

Leave a Reply 955 megnézve, 1 alkalommal mai nap |