< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Finn repülő miatt riadóztatták a kecskeméti Gripeneket

| Mobile | RSS

Finn repülő miatt riadóztatták a kecskeméti Gripeneket

Engedélye volt, de nem jelentkezett be a magyar légtérbe az a finn repülőgép, amelyhez vadászgépeknek kellett felszállniuk.

Azonosítottak és úgymond “elfogtak” egy rádiókapcsolatot nem létesítő finn repülőgépet vasárnap a honvédség vadászgépei. A gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át az ország légterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint néhány perc alatt “elfogták” a Kecskemétről felszálló honvédségi Gripenek a Kuvaitból Antwerpenbe tartó finn Falcon 50 típusú repülőgépet. A Romániából átrepülő, útvonalengedéllyel rendelkező magángépnek a határ előtt be kellett volna jelentkeznie a magyar légügyi hatóságoknál, ez azonban nem történt meg – tették hozzá.

A finn gépet – amely 12 óra 48 perckor Békéscsabánál lépett be a Magyar Köztársaság légterébe – a “készültségi géppár” négy percen belül “elfogta” és azonosította – olvasható a HM közleményében.

A finn repülőgép pilótája észlelve az “elfogást”, vészfrekvencián felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik a budapesti polgári légiforgalmi irányító szolgálat frekvenciájára irányították.

Miután a polgári szolgálat később tájékoztatta a honvédség veszprémi légi irányítási központját, hogy helyreállt a kétoldalú rádiókapcsolat, a két Gripen visszatért a bázisra, a finn gép pedig Sopronnál elhagyta Magyarország légterét – áll a közleményben.
forrás:origo.hu

Leave a Reply 209 megnézve, 1 alkalommal mai nap |