< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Köznevelési törvény – Hoffmann: Orbán kiállt a jogszabály mellett

| Mobile | RSS

Köznevelési törvény – Hoffmann: Orbán kiállt a jogszabály mellett

2011. december 6. | hozzászólás | Kultúra

Köznevelési törvény – Hoffmann: Orbán kiállt a jogszabály mellett Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának ülése után, ahol – Lázár János Fidesz-frakcióvezető szavai szerint – a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről tárgyaltak. Hoffmann Rózsa szerint az államtitkárság álláspontja van többségben a frakción belül. Az MTI információi szerint a miniszterelnök a 3 éves kortól való óvodába lépés mellett érvelt.

Az oktatási államtitkár azt mondta a tanácskozás után, hogy nem volt olyan távol egymástól a “két-három-négy-ötféle álláspont”, de sok kérdés tisztázódott, így például egyértelművé tették az állami szerepvállalást. Hozzátette, hogy egy részben stiláris, részben tartalmi módosításban egyeztek meg, ami a fenntartás és a működtetés kettéválasztásának kérdését érinti.
Közölte ugyanakkor, hogy “a többi kérdésben, amelyben módosító indítványokat kaptunk, és nem támogattuk, úgy néz ki, hogy a mi álláspontunk van többségben a frakción belül is, ahogy én ezt tudtam, hiszen a képviselőkkel egész évben kommunikáltam”.
Kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa azt mondta, nem érzékelt feszültséget az elmúlt hetekben, a feszültséget talán inkább a sajtó érezte. “Én vissza is vonultam, éppen azért, mert szerintem nem arról kellene szólnia a törvényről adott híradásnak, hogy különböző vélemények vannak, hanem a törvény alapkoncepcióját, üzenetét, legfontosabb célját szeretném mindig ismertetni” – fogalmazott, kijelentve: semmiféle feszültség nem volt és most sincs benne, a törvény pedig bírja a kormány támogatását.
Orbán Viktor miniszterelnök az ülésről távozóban csak annyit mondott az újságíróknak, hogy van olyan módosító javaslat, amelyet támogat.
Lázár János az ülésen történteket összefoglalva közölte: a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről szólt a tanácskozás, egy konstruktív megbeszélés zajlott egyebek mellett az önkormányzat és az állam viszonyáról a jogszabály hatálybalépése után, a pedagóguséletpálya-modellről, a hátrányos helyzetűek érdekében tett felzárkóztatási lépésekről, valamint az óvodáztatás kérdéséről. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy konkrétan, a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról jövő hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség, csakúgy, mint az önkormányzati, valamint az új választási törvény javaslatához érkezett módosító indítványokról.
A köznevelési törvényről szólva úgy fogalmazott, “van, amiben már egyetértünk, és egészen biztos, hogy hétfő estére mindenben egyet fogunk érteni”, a kormánypárti képviselőcsoportok pedig támogatni fogják a törvényt. A kormányzat világossá tette – folytatta Lázár János -, hogy az oktatásban három területen szeretne egyértelmű viszonyokat teremteni: az állami fenntartású iskolákban az állam határozza meg az oktatás tartalmát, csakúgy, mint az oktatási intézmények szervezetirányítási rendszerét, és a nevelés-oktatási munka ellenőrzésének is állami kézben kell lennie. Példaként kitért arra is: abban mindenki egyetértett, hogy az óvodáztatási életkort a jelenlegi ötéves korról előrébb kell hozni, az azonban vita kérdése, hogy három- vagy négyéves korra.
Az MTI kormánypárti forrásból származó információi szerint döntések nemigen születtek, de a miniszterelnök ismertette álláspontját néhány konkrét kérdésben.
Az MTI úgy tudja, a frakcióülésen abban fordulat történt, hogy úgy tűnik, nem lesznek fejlesztő osztályok, megmarad a rugalmas iskolába lépés lehetősége és az iskolaéretlen gyermekek fejlesztése az óvodában történhet.
A miniszterelnök, a képviselők beszámolója szerint, a hároméves kortól való óvodáztatás mellett érvelt, de ez a kérdés is nyitva maradt. Ugyanakkor ezt úgy alakítaná ki, hogy széles kör számára legyen nyitott a lehetőség a későbbi óvodába lépésre, ha családjukban megoldható az otthon maradás. Az MTI információi szerint, ez a vélemény találkozott a szintén hozzászóló Harrach Péter, Pokorni Zoltán és Ékes Ilona álláspontjával is. Szóba került a családi napközi is, ahol Lázár János és mások amellett érveltek, hogy ez csak kivételes esetekben, kisebb településeken pótolhatja az óvodát, ha megfelel szakmai követelményeknek és ingyenes.
A frakcióülésen – amelyen az MTI információi szerint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem szólalt fel – a kormányfő elfogadható megoldásként fogadta az egész napos iskola fokozatos bevezetését is, amellett, hogy a felügyeletet minden iskolában délután is biztosítani kell. Az egész napos iskola tartalmi felépítése egy lassúbb, fokozatosabban megvalósítható feladat – ezt az álláspontot a frakcióvezető és a kormányfő is osztotta.
Az MTI értesülései szerint Orbán Viktor határozottan állást foglalt a közoktatási intézmények fenntartása ügyében és leszögezte, hogy a fenntartó az állam, ami kiterjed az oktatás tartalmának meghatározására, a finanszírozásra, az ellenőrzésre és az intézmények vezetőinek kiválasztására. A visszaszerződés adott esetben kizárólag a működtetésre vonatkozhatna. A kormányfő szerint ez most nem pontosan szerepel a törvényben, és ezt végig kell vezetni.
Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök azt mondta, hogy nem akarja sem a jelenlegi, sem a jövőbeni kormányok kezét megkötni, és nem szeretné, ha finanszírozási garanciák jelennének meg a törvényben. Helyi önkormányzati vezetők értelmezése szerint ez azt jelentené, hogy nem lesz gyakorlatilag érdemi visszaszerződés. A távirati iroda információi szerint nyitott maradt a nyelvoktatás és az érettségi kérdése, az erről szóló döntés jövő hétfőn születhet meg.

forrás:mir3.hu

Leave a Reply 318 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: