< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Évértékelő Gyurcsány: Orbán rendszere illegitim

| Mobile | RSS

Évértékelő Gyurcsány: Orbán rendszere illegitim

2012. február 21. | hozzászólás | Közélet

Magyarország nincs egyedül, de soha nem volt ilyen magányos, mint mostanában, soha nem nézett olyan ellenérzéssel a világra, mint most – mondta évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint messzebbre kell tekinteni, mint hogy mindenért Orbán Viktort hibáztassuk.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan “ellen-Magyarországot” épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar. De – folytatta az MTI szerint – a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan “ellen-Magyarország” épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént – jelentette ki, hozzátéve, hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése. “A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a ’89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat” – jelentette ki. A köztársaságpártiak feladata az 1989-es eszmék felélesztése. Ezért le kell váltani mindazokat, akiket az új, egypárti alkotmány alapján neveztek ki. “Azért, mert a köztársaságra tett esküjük hamis, elfogadták, hogy nem a köztársaságot, hanem Orbán Viktor pártérdekeit fogják szolgálni” – mondta az Index tudósítója szerint.

Nem az a baj a kormány gazdaságpolitikájával, hogy a gazdasági része gagyi. Az a baj, hogy Orbán nem kormányozni, hanem rendszert váltani akart, ami Gyurcsány szerint mostanra meg is történt. Mert politikája, amely mögött ott van a sokak támogatása, erővel és befolyással rendelkezik. Nem politikai vagy személyi alternatívák, hanem a hazáról vallott két különböző, és egymást kizáró világ áll egymással szemben.

Rosszkedvű barakk

Szerinte Orbán csökkentette az ország mozgásterét, létrehozott “egy rosszkedvű barakkot”. Megveszekedett kormánya miatt lenézett az ország. Hibás nemzeti stratégiából következett a hibás külpolitikai stratégia, amely megbukott, mert befagytak Magyarország nyugati kapcsolatai, és nem lettek új barátai keleten. Magyarország két szék között a pad alá zuhant.

“Olyan világot szeretnénk, amelyben a vagyon kötelez, amiben több felelősség van fent és több lehetőség van fent. Így gondolták ezt a konzervatívok is” – mondta, és idézte Antallt, aki lélekben a határon túliak miniszterelnöke is volt. Szerinte sem Antall, sem az őt követő politikusi nemzedékek sem tettek engedményt a nacionalista felsőbbrendűség érzésének. Gyurcsány szerint a felsőbbrendűség eszményét magunk mögött is kell hagyni. “Ezek voltak a tartópillérei a köztársaságnak. Ezek a tartópillérek most összedőltek”.

Az alkotmány, bár magán viselte az 1949-es évszámot, de egy demokratikus alkotmány volt, amit az első szabadon választott parlament valamennyi pártja legitimált. “Úgy gondoltuk, hogy szabadnak lenni jó, hogy Magyarországot a szabadság eszménye köré kell rendezni, hogy szabaddá kell tenni a polgári világot, a gazdaságot, a kultúrát, a nép vallását” – mondta. “Úgy gondoltuk, hogy a szabadság nem hoz gazdasági jólétet” – ismerte el, de azt is, hogy a szociális gondolat alapja az új országnak. “Hogy nincs jó és rossz magyar, hogy nincs magyar, akire nagyobb szükség van, mint a másikra”.

“Magyarország bajban van”

“Nem akarok indulatokat korbácsolni, ellenkezőleg” – mondta Gyurcsány Ferenc évértékelőjében a hvg.hu beszámolója szerint. Mint a Demokratikus Koalíció elnöke mondta, Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint az elmúlt húsz esztendőben. Szerinte nem elég azt mondani, hogy Orbán Viktor a hibás, túl egyszerű lenne.

forrás:168 óra.hu

Leave a Reply 415 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: