Robbantás Burgaszban: Izrael segíti a nyomozást
Az izraeli külügyminisztérium megerősítette: legalább 31 izraeli állampolgár sebesült meg a merényletben.
Az izraeli külügyminisztérium megerősítette csütörtök reggel, hogy a burgaszi merényletben megsebesült 32 emberből legalább 31 izraeli állampolgár, és utóbbiak közül háromnak az állapota súlyos. A hat halálos áldozat azonosítása még nem fejeződött be – írja a hirado.hu.
A 28 könnyebb sebesültet burgaszi kórházba szállították, a három súlyos sérültet pedig Szófiába – mondta a minisztérium szóvivője a vöröskereszt izraeli megfelelőjének, a Magen David Adom (MDA) szolgálatnak a mentőire hivatkozva, akik meglátogatták a sebesülteket.
A minisztérium már szerda este közölte, hogy a halálos áldozatok és a sebesültek zöme izraeli állampolgár. Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter hat halálos áldozatról és 32 sebesültről számolt be, utóbbiak között tudomása szerint négy súlyos állapotú van. Az izraeli külügyi szóvivő elmondta, hogy a halálos áldozatok azonosítása még néhány óráig, esetleg egy napig is eltarthat.
Törvényszéki szakértőket és orvosokat küldött Izrael Bulgáriába, hogy segítse a nyomozást és a sérültek gyógyulását a hat halálos áldozatot követelő burgaszi autóbuszos merénylet után. Szerdán kora este egy izraeli charter járat utasai ellen követtek el robbantásos merényletet a Fekete-tenger partján fekvő bolgár város repülőterének parkolójában.
A zsidó állam külön repülőgépet indított Burgaszba, hogy hazahozza azokat a sérülteket a 32-ből, akik szállítható állapotban vannak. Az El Al izraeli légitársaság törölte esti Tel-Aviv-Szófia járatát. Egyelőre nem lehet tudni, csütörtökön is törölnek-e járatokat.
Benjámin Netanjahu kormányfő Iránt tette felelőssé a történtekért. “Pontosan 18 évvel az argentínai zsidó közösség központjánál elkövetett robbantás után a gyilkos iráni terror ismét ártatlan emberekre csapott le” – fogalmazott. “Izrael erőteljes választ fog adni az iráni terrorra” – tette hozzá.
Avigdor Liberman külügyminiszter azt mondta a Kettes Csatorna nevű tv-állomásnak: lehet, hogy a pokolgépet a busz oldalára erősítették, ugyanúgy, ahogy februárban Indiában az izraeli nagykövetség egyik autója elleni merényletben. Kijelentette, közvetlenül vagy közvetve az iráni Forradalmi Gárda állhat a merénylet mögött. A Forradalmi Gárda a keményvonalas iráni elnökhöz, Mahmúd Ahmadinezsádhoz közelálló elitalakulat. Irán egyelőre nem reagált az izraeli vádakra.
Izraeli tisztségviselők korábban elmondták, hogy Bulgária, amely népszerű úti cél az izraeli turisták körében, ki van téve a Törökországból beszivárgó iszlamista szélsőségesek támadásának. A szerdai merénylet színhelye, Burgasz, alig 60 kilométerre van a török határtól.
Az elmúlt hónapokban több országban is merényletet kíséreltek meg izraeli diplomaták ellen. Izrael Iránt vádolta a robbantások, illetve merényletkísérletek kitervelésével. Teherán tagadta ezt, de egyes elemzők szerint az iszlám köztársaság meg akarja bosszulni az iráni atomprogramon dolgozó tudósok elleni gyilkosságokat, amelyek mögött Izraelt sejti. Az elmúlt nem egészen két évben legalább négy atomtudóst öltek meg Iránban.
forrás:168 óra.hu