< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Amerika: Izrael nem tudja Iránt megállítani )))))America: Israel can not stop Iran

| Mobile | RSS

Amerika: Izrael nem tudja Iránt megállítani )))))America: Israel can not stop Iran

Amerika: Izrael nem tudja Iránt megállítani
Washington – Martin Dempsey, az egyesített amerikai vezérkar főnöke azt állította, egy, az iráni atomlétesítmények ellen intézett izraeli csapás talán visszavetné az iráni nukleáris ambíciókat, de annak programját teljesen nem semmisítené meg. Dempsey Leon Panetta védelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.
.
Dempsey úgy fogalmazott, katonailag most is ugyanaz a véleménye, mint korábban volt, jóllehet hozzátette, „nem illetékes” az izraeliek terveit illetően, és amit mond, annak alapján mondja, amit képességeikről tud. Ennek alapján viszont nem tartja elképzelhetőnek, hogy az izraeliek teljesen megsemmisítsék az iráni atomprogramot, csak azt, hogy visszavessék.
.
Panetta a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a zsidó állam nem közölte az Egyesült Államokkal, hogy hamarosan meg kívánnák támadni Iránt. „Ezt már korábban is mondtam, most is mondom – nem hiszem, hogy döntést hoztak arról, hogy fognak vagy nem fognak, bemennek és megtámadják Iránt most”, fogalmazott kissé zavarosan a védelmi miniszter.
.
„Nyilvánvalóan független, szuverén országról van szó”, folytatta Panetta. „Végeredményben arra alapozzák az elhatározásaikat, ami szerintük az ő nemzetbiztonsági érdekeiknek a leginkább megfelel. De nem hiszem, hogy ezúttal döntést hoztak volna.” A miniszter hozzátette, hazája továbbra is úgy véli, hogy még helye van a tárgyalásos rendezésnek.”
.
Izraeli belpolitikai források az elhangzottakat úgy értékelik, hogy Barack Obama elnök az újraválasztása előtti megmérettetésben a lehető legkevésbé kíván megnyilvánulni, ezért tolja előtérbe Panettát és Dempseyt, ezzel figyelmeztetve Iránt: komolyan gondolja, hogy le kéne ülni tárgyalni, mert ha Izrael támad, Amerika „mossa kezeit”.

forrás:amerikai népszava online.hu

America: Israel can not stop Iran

America: Israel can not stop Iran
Washington – Martin Dempsey, the combined American chief of the staff claimed an Iranian nuclear facilities against Israeli strikes all sent back to put the Iranian nuclear ambitions, but the program does not completely destroy it. Leon Panetta Defence Minister Dempsey jointly held a press conference.
.
Dempsey has said the military is still the same opinion, as it was before, although he added, “not competent” to the Israeli plans for, and what he says, it says based on what abilities you can. On this basis, it is not conceivable that the Israelis completely destroy Iran’s nuclear program, just want to submit returns.
.
Panetta, for its part, stressed that the Jewish state has not communicated with the United States, that the intention was to attack Iran soon. “This has been said before, I can say – I do not think that decision was that it will or will not, go in and attack Iran now,” said Secretary of Defense a little confused.
.
“Obviously, an independent, sovereign country is,” said Panetta. “Ultimately, it is based on elhatározásaikat, which, according to his national security interests of the most suitable. But I do not think that this time the decision having been taken. “The minister added that his country continues to believe that even where there is a negotiated settlement.”
.
Israeli political sources is said conclude that Barack Obama’s presidential re-election before the contests as much as possible to express, so move forward Panettát and Dempsey, to warn Iran: are you serious that you should sit to negotiate, because if Israel attacks, America’s “clean his hands. ”
Source: American referendum online.hu

Leave a Reply 312 megnézve, 1 alkalommal mai nap |