< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Megölt egy bírót egy 17 éves atléta gerelye

| Mobile | RSS

Megölt egy bírót egy 17 éves atléta gerelye

Hétfőre virradóra elhunyt a kórházban az a német atlétikai bíró, akit egy vasárnapi, düsseldorfi versenyen eltalált a gerely.

A 75 éves férfi életét már nem sikerült megmenteni, miután rendkívül szerencsétlenül a nyaki verőerét sértette meg a sportszer – közölte a rendőrség. Helyi beszámolók szerint a bíró már akkor elkezdett futni, hogy a dobást lemérje, amikor a gerely még földet sem ért, majd eltalálta őt. Azonnal elsősegélyben részesítették, és kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.

Az eset a Wilhelm Unger elnevezésű versenyen történt, amelyet hagyományosan fiataloknak rendeznek meg, a gerelyt egy 17 éves atléta dobta el. A régió mintegy 300 sportolója vett részt a viadalon, körülbelül 800 ember volt a stadionban, amit azonnal kiürítettek.

Korábban a római Golden League-viadalon a finn Tero Pitkamaki eltévedt gerelye állt bele Salim Sdiri hátába. A francia távolugró “megúszta” egy műtéttel, de elmondta, hogy azóta rémálmai vannak. Egy másik esetben az Egyesült Államokban egy középiskolai versenyen egy fotóriporter lábába állt bele a gerely, amit rögvest le is fotózott.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 289 megnézve, 1 alkalommal mai nap |