< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Mesének tartja Juhász Ferenc a vesztegetést

| Mobile | RSS

Mesének tartja Juhász Ferenc a vesztegetést

2012. augusztus 29. | hozzászólás | Közélet

Népmesei elemnek titulálta a whis-kysdoboz átvételéről szóló teóriát Juhász Ferenc egykori szocialista honvédelmi miniszter a tábornokper tegnapi tárgyalásán, a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa előtt.
A politikusra korábban a tizenhatodrendű vádlott, Oláh János dandártábornok tett terhelő vallomást, azt állítva, hogy Juhász is részesült a visszaosztott pénzekből.

A vallomás szerint Fapál László akkori államtitkár whiskysdobozban vitte be a miniszternek a milliókat. A volt tárcavezető a tárgyaláson azt mondta, ahogy a kollégái többségével, Fapállal sem volt személyes kapcsolata. Kijelentette: soha nem kért és nem kapott a visszaosztott pénzekből, s nem tudott arról sem, mi folyik a hivatalban.

A januárban indult büntetőperben tizenhét magas rangú katonatisztet vádolnak azzal, hogy 2002 és 2010 között a Honvédelmi Minisztériumban dolgozva pénzt kaptak és követeltek a tárcának dolgozó cégek vezetőitől. A vádirat szerint a tisztek nyolc év alatt összesen több mint kétszázmillió forintot szedtek így össze. Ahogy többször beszámoltunk róla, a Központi Nyomozó Főügyészség júliusban hűtlen kezelés bűntette miatt Juhász Ferenc és Fapál László ellen is vádat emelt utóbbi kedvezményes lakásvásárlása ügyében.

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 251 megnézve, 1 alkalommal mai nap |