< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Így változik az életünk október 1-jétől

| Mobile | RSS

Így változik az életünk október 1-jétől

Október 1-jével megváltoznak az állattartás szabályai; ettől kezdve a mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben. Ma lép hatályba a levéltári törvény módosítása is, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az iratok egy része a Politikatörténeti Intézet levéltárából a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön.

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint hétfőn lép hatályba az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosítása. Ez azt jelenti, hogy a haszonállatok tartását korlátozó, megtiltó önkormányzati rendelkezéseket – például állattartási övezetekre vonatkozó előírások, tartható állatok száma – hatályon kívül kell helyezni. A szabályozás értelmében tehát önkormányzati rendelet ezentúl nem korlátozhatja egyebek mellett a tyúk, a nyúl, a sertés, a szarvasmarha vagy a ló tartását.

A tárca ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez nem jelent korlátok, feltételek nélküli állattartást; az állatok tartása ugyanis “nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, és nem károsíthatja a környezetet”.

A közlés szerint a jövőben ugyanúgy be kell tartani az állategészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi szabályokat, előírásokat, ahogy eddig. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a korlátozás nem vonatkozik a kedvtelésből tartott állatok – köztük kutyák vagy macskák – tartására vonatkozó szabályok megalkotására. E tárgykörben az önkormányzatok továbbra is alkothatnak helyi szabályokat – fűzték hozzá.

Jelezték, az intézkedés egyik célja, hogy az állattenyésztés, illetve a növénytermelés egyensúlya helyreálljon. A nemzeti vidékstratégia ösztönzi a korábbi falusi állattartás hagyományainak felélesztését, a mezőgazdasági munka szerepének erősödését, a háztáji állattartás növelését, és minden támogatást megad ahhoz, hogy a vidék népesség-megtartó ereje növekedjen – írták.

A levéltári törvény is mától él

A levéltári törvény módosításával a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek. A megyei levéltárak intézményi önállósága a módosítás által megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi elemei azonban nem változnak. A levéltári törvényt május 21-én módosította – 244 támogató és 44 elutasító szavazat mellett 46 tartózkodással – az Országgyűlés.

Hétfőtől Simicskó István, a honvédelmi tárca eddigi parlamenti államtitkára tölti be a sportért felelős államtitkári posztot az Emberi Erőforrások Minisztériumában – írta a Magyar Nemzet hétfőn. Helyettese Kiss Norbert lesz, aki korábban Schmitt Pál volt államfő kabinetfőnöke volt. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Simicskó István kinevezési dokumentumait ma írja alá Áder János köztársasági elnök.

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 450 megnézve, 1 alkalommal mai nap |